Kocsis Máté napirend előtt az Országgyűlésben elmondta: a mostani árvíz a gátakra szólította a fél országot, Magyarország ismét bebizonyította, hogy példa nélküli összefogásra képes. Azt mondta, kevés ember van, aki nem képes felülemelkedni, és nem osztozik a nemzeti összefogásban. "Egyetlen ember volt, aki ebben a válsághelyzetben, a Duna tetőzése idején nem a közös üggyel, nem a nemzeti összefogással foglalatoskodott, mert egészen máson járt az esze. Nem okozunk meglepetést, Bajnai Gordon" - fogalmazott. A fideszes politikus szerint kiderült, hogy a volt miniszterelnök "annál is messzebb van a magyar valóságtól, mint mi azt valaha gondoltuk, pedig sose gondoltuk közel hozzá". Kocsis Máté úgy vélte, Együtt 2014-PM választói szövetség vezetője ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy a magyar emberek mindennapjaiból mit sem ért, nincs együttérzés benne a bajba jutott magyar emberek iránt, hiszen a hétvégén "Bajnai és maroknyi csapata" pártnapot tartott egy budapesti plázában.
A Fidesz szerint Bajnaiékban nincs együttérzés a bajbajutottak iránt
Forrás:
pecsiujsag.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Ez egy Miniszterelnök feladata, nem az, hogy gumicsizmában ugráljon a gáton.
Mert Bajnai együttérzése őszinte, nem szerepet játszik.
Aki vevő erre az orbitális hazugságra, az tényleg szellemi árvízkárosult.
Új hozzászólás