Szeretnénk bemutatni egy koránt sem új, de mégis keveset hangoztatott módszert, amivel könnyebben fogadhatunk el olyan dolgokat az életünkben, amelyekre nincsen hatásunk, amik nem tőlünk függenek. Mi most ezt egy igazán aktuális témával, a melegséggel szeretnénk bemutatni. Úgy gondoljuk a társadalmi egyenlőségért folytatott harc egy kicsit megkopott eleme annak hangoztatása, hogy az elfogadás először önmagunkban kezdődik. Csak így beszélhetünk társadalmi változásról, hiszen a társadalmat mi, emberek alkotjuk. Közhely, de nincs is ennél igazabb mondás! (...) Mi lenne hát akkor, ha megpróbálnánk elmerülni a saját intimitásunkban és a saját belső világunkban? Ezt bárki megteheti. A négy fal között mindenki, a homofóbok, a keresztények, a feministák is. Mi lenne akkor, ha szembenéznénk önmagunkkal és nem külső érveket hangoztatnánk, amik alapvetően egyébként tényleg az önmagunkkal való szembenállásból eredeztethetőek: könnyebb azt mondani, hogy Isten nem fogadja el a melegeket, mint azt, hogy én nem fogadom el a melegeket. De miért is nem fogadom el a melegeket? Mert Isten így látja helyesnek, vagy mert én nem is tudom igazából, hogy mi az? Amikor két meleg csókolózik, undort érzek. Miért érzem ezt az undort? Félek tőle? Nem láttam még ilyet? Ha nézem, jobb lesz? El tudom fogadni? Ha vágyom rá, kipróbálnám-e én is? Ki mondja azt, hogy nem tehetem meg? Ha nem én mondom, akkor miért tud engem az a rajtam kívülálló valaki ennyire befolyásolni?

Forrás: Kettős Mérce
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Minden új és eltérő viselkedésmód elfogadása újabb és újabb bonyodalmakat is jelent.
Ha a homoszexualitást elfogadják természetes szexuális jelenségnek akkor megszűnik az ezen cselekményekből fakadó úgynevezett fajtalakodás büntette is...lazul a fegyelem.
Prof. Dr. Vak Komondor
@Csizmás Kond: A fajtalanság lehet, különböző nemű személyek vagy azonos nemű személyek között!:D
Továbbmenve: Illetve embernek önmagával vagy embernek állattal:D
Végül pedig: Súlyosan szeméremsértő a cselekmény, ha az a társadalom tagjainak nemi vonatkozású erkölcsi érzését sérti!!!
Nos, és mikor sérti?
Csizmás Kond
@Prof. Dr. Vak Komondor: A fajtalankodás elég tág fogalom.
Legegyszerűbben úgy értelmezendő, hogy olyan nemi közösülés ami hozzád korban, nemben és fajban nem illik.
palika
A buzik egymást basszák, ez olyan egyértelmű, hogy ezt elkell fogadni...a pedofil nekimegy a gyerekeknek ez olyan egyértelmű, hogy...? ha ezt a buziságot elfogadja a tőbbség, vége az erkölcsnek!!! Megérdemli a világ a pusztulást...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.