Megtalálták a rendőrök a Tárnokról eltűnt 13 éves kisfiút, akit öt éve fogadtak örökbe nevelőszülei. Feltételezések szerint rossz bizonyítványa miatt indult világgá Kálmán, ám elmondása szerint más probléma állt a háttérben - olvasható az ATV.hu cikkében.

Kálmán nem a jegyei vagy a bizonyítványa miatt tűnt el. Problémáival nem akarta terhelni nevelőszüleit, valójában egy közeli családtag elvesztése, és osztálytársai élcelődése esett rosszul a kisfiúnak.

„Olyanokat mondanak, hogy pszichopata, meg ilyesmi, és az ugyebár nekem rosszul esik, és ezért most át szeretnék menni a másik osztályba" - nyilatkozta Kálmán.

Kálmán fáradt volt a sok utazástól, de nem félt a három éjszakás kaland alatt. A rendőrök végül vérszerinti anyjánál találták meg.

„Voltam először Budapesten, ott volt egy barátom, egy napot nála voltam, a többi kettő napot meg a buszon töltöttem össze-vissza" - tette hozzá a kisfiú.

Az ATV videóját itt nézheti meg >>>

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dömdödöm
jó volna ha a tanárok nevelők ,úgy végeznék a munkájukat hogy az ilyen problémákat ami egy közösségben zajlik idejében felismernék ,szerezzenek tudomást róla és tegyék meg haladéktalanul a szükséges intézkedéseket ! Igen is azonnal tegyék át a gyereket másik osztályba ,esetleg másik iskolába .A kis gonosz geci basztatók pedig kapják meg ami jár nekik ! :-(((((((((((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tivoli
Egész nyáron szobafogság, kenyéren és vízen. Vagy elküldeni dolgozni. A keresetéből, és a zsebpénzéből meg fizesse a rendvédelmisek kiadásait, ami őmiatta keletkezett! Meg a pszichológusok tiszteletdíját, akikre a szüleinek, nevelőinek, barátainak lesz majd szüksége az általa okozott trauma miatt!
nehogymá
ugy van.oda kell b..ni a büdös kis lelencnek.nem értékel az ilyen semmit.még hogy gondjai vannak.ugyan már,kinek nincs.majd még ez a kis szaros okoz gondot ennek a csupa jótét lélek embernek.egyébként az intézetben felnövö gyerekek nagyrésze keresi az övéit,sokszor elszöknek.nehezen fogadják el,hogy nem kellenek.hasonlókat csinálhatnak az elvált szülök gyerekei is.vasalózsinór?ettöl vagy ilyen toleráns?
jonatán
@tivoli: Te egy szívtelen féreg vagy!
tivoli
@jonatán: Az hát. Szívtelen is meg féreg is. Szerinted kinek a költsége ennek a kis takonypócnak a szórakozása? Mert mindez pénzbe kerül valakinek. Az országnak, megyének, önkormányzatnak, neked, nekem. Még szerencse, hogy vannak ilyen gyerekbolondok, mint te. Ettől ilyen felelőtlen az új nemzedék, mert a seggük is ki van nyalva ahelyett, hogy rendre lennének szoktatva. Ki nevel kit?
nemkati
@tivoli: Engem meg kiráz a hideg az olyanoktól, mint te. Akik a pénzt fontosabbnak tartják, mint az embert, vagy akár az emberéletet. Egy gyerek lelki sérüléséről már nem is beszélve. Remélem neked nincs és nem is lesz gyereked.
tivoli
@nemkati: Képzeld, vannak gyerekeim. Felnőttek és ugyanezen a vonalon nevelik ők is a gyerekeiket.
Más hasznos emberré nevelni az ifjúságot és más elvárások nélküli elkényeztetett senkiháziakat kreálni belőlük.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.