Embertelenek vagyunk, vagy egyszerűen csak gyávák? Mit kellett volna tennünk?Korábban megírtuk annak a bloggernek a történetét, aki a minap – feltehetően a nagy melegtől – elájult egy villamosmegállóban. Beszámolója szerint körülbelül negyven ember nézte végig, ahogy a földre zuhan, de segítség egyikőjüktől sem érkezett. Végül – minden erejét összeszedve – maga hívta ki a mentőket. Márki Gabriella pszichológus szerint a legkevesebb segítségre éppen hogy a nyílt utcán számíthatunk, ahol sokan vannak. Miért? Nem azért, mert érzéketlenek lennénk, ahogy az a kommentek között is gyakran felmerült. Pontosabban nem csak azért, hanem mert ahol sok ember van, a felelősség is többfelé oszlik. Vagyis minél többen voltak a bámészkodók és a buszra várakozók, a bloggernek annál kisebb esélye volt arra, hogy valaki segítsen neki. Ha csak egy ember állt volna a megállóban, ő valószínűleg odament volna a lányhoz. Ez egyszerű pszichológia. Ahogy az is, hogy mielőtt másra hárítjuk a felelősséget azzal,...
Miért nem segített senki a hőségtől elájult lánynak?
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Azahriah két mondattal porig alázta alázta Gyurcsány Ferencet és Dobrev Klárát, a triplázó arénasztár lehet mo...
- Halott kisbabára öntött szenteltvizet a pap, ájultan esett össze a család az azt követő másodpercektől
- Itt a kormány bejelentése a sorkatonaság bevezetéséről: Gulyás Gergely üzent a NATO-nak is
- Elszörnyedtek a rajongók Katalin hercegné új portréjától
Itthon
- 2024. May 23., 11:03
A Fideszt elképesztően hidegen hagyja az a botrány, ami miatt az ellenzék elüldözné Szijjártót
Itthon
- 2024. May 23., 11:51
Ha ezt hozza a postás, akkor tudni fogja, hogy sokat kell fizetnie
Itthon
- 2024. May 23., 09:47
Ez kőkemény: ismert ügyvédtől kapott súlyos kritikát Dobrev Klára
1 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 23., 07:20
Halálos tragédia – Szörnyethalt a hegymászó a szlovén hegyekben
Nagyvilág
- 2024. May 23., 07:50
Lezárult a per – Ennyi kártérítést kap Michael Schumacher családja
Itthon
- 2024. May 22., 19:50
„Csak tátogni tudtam, még írni sem” – 3 nap alatt ronccsá változtatott a Covid egy fiatal nőt
Nincs olyan, hogy közös felelelősség, leaglábbis ebben az esetben.