Szimbolikusan Magyarra változtatták vezetéknevüket a Modern Magyarország Mozgalom vezetői, a pártelnököt, Bokros Lajost például ezentúl Magyar Lajosnak is lehet hívni – közölte a Népszabadság. A lap szerint a párt vezetőségének abból lett elege, hogy „az úgynevezett jobboldali pártok ki akarják sajátítani a magyarságot”. Bokros vagy Magyar Lajos ezt egy sajtótájékoztatón közölte, amit új pártja bejegyzésének apropóján tartott. Az európai parlamenti képviselő elmondta azt is, véleménye szerint az Európai Unió jobban képviseli hazánk elemi érdekeit, mint a mai kormány.„Míg az Orbán-rezsim folyamatosan értelmetlen szabadságharcot vív az európai népek közössége ellen, amelyhez hazánk önként, saját jól felfogott érdekében és népszavazás nyomán csatlakozott, addig az EU intézményei felemelik szavukat a magyar demokráciát a jelenlegi kormány részéről fenyegető súlyos veszélyek ellen" – mondta Bokros-Magyar Lajos.

Forrás: hir24.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
@gabrella: Én az ilyen együgyű lózungokat nem értem, az viszont tény, hogy a Bokros-csomag után indult be egy olyan növekedés, aminek köszönhetően később több kormány is osztogatni tudott. Ezek alapján azt mondani, h "történelmi szégyen" az, h nem omlott akkor össze az ország, elég mókás. Mindegy, csak ennyit akartam közbekotyogni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Bokrosnak nem kellett volna vállalni a bokros csomag bejelentését,mert nem Ő találta ki csak egy igazi pártkatona ezt is megteszi,no most ezért utáljuk,mindegy mi lesz a neve.
verőce21
Az egyszeri pógár elment a vévváltoztató bizottsághoz, szeretném megváltoztatni a nevemet.
- Miért hogy hívják?
- Sz@r Lajos.
- Jó, hát megértjük. És mire szeretné?
- Fos Lajosra. :)
ujbuda
@gabrella: gondolom most ia a Nota-TV megy a háttérben

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.