Az Erste Teréz körúti fiókjánál tüntettek azok a devizahiteles tüntetők, akik a Kúria elől vonultak át az Oktogonhoz - írja a hvg.hu.
A lap tudósítója szerint a tüntetők egyike vörös festékkel részlegesen lefestette a bankfiók egyik kirakatüvegét. Ugyanott akasztófákkal azt ordították, hogy "lógni fogtok!".
Kisebb tömegverekedés tört ki, amikor a 30-40 rendőr próbálta elvinni a festékfújó tüntetőt, és ebben kétszer annyi tüntető próbálta megakadályozni őket - jelentette a hvg.hu tudósítója.
Korábban arról számoltunk be, hogy busszal hozták az embereket Budapestre annak apropóján, hogy kedden délelőtt dönt a Kúria arról a decemberi perről, amiben egy devizahitel szerződés semmisségét mondta ki a Fővárosi Törvényszék. A vesztes per után az OTP Bank felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához.
Később kiderült, hogy feleslegesen utaztak fel a fővárosban, mivel a Kúria július 4-ére halasztotta a döntést.
Szerintem többen is vannak. A kormányok, a bankok, akik nem figyelmeztettek a devizahitellel együtt járó árfolyamkockázatra, az MNB amely évekig tolerálta az erős forintot, s antiinflációs célokra használta az árfolyampolitikát (erről mély hallgatás van), s ezzel még inkább vonzóvá tette a deviza alapú hitelt. . S hibás maga a lakosság is, amely nem mérlegelte a vállalt kockázatot.
Mindenesetre ez már késő bánat, a tanulságok levonása azonban sosem késő! Bár a tanulópénz sokaknak sok lesz. Sokkolóan sok lesz, illetve lett.
leszúrt rittberger te vagy együgyű tuskó van egyaltalan személyi számod?