Kedden délelőtt dönt a Kúria arról a decemberi perről, amiben egy devizahitel szerződés semmisségét mondta ki a Fővárosi Törvényszék. A vesztes per után az OTP Bank felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, a tárgyalás már el is kezdődött - írja az Index.

A Fővárosi Bíróság tavalyi ítéletében kimondta, hogy a szerződés semmis, mert a felszámított költségek nincsenek egyesével, teljes körűen felsorolva.

A konkrét probléma, hogy a szerződés nem tartalmazta, hogy a hitel törlesztésekor szokásos devizaátváltásnak létezik vételi és eladási árfolyama, a kettő különbözete pedig lényegében az ügyfél költsége, illetve a bank nyeresége. Az OTP álláspontja szerint ez a költség ugyan tényleg nem volt külön feltüntetve, de a THM ezt minden szerződésénél tükrözi.A Kúria most semmisnek mondhatja ezt a szerződést, de elképzelhető az is, hogy csak egy rövid kiegészítést tettet bele utólag, amivel egyértelművé válna, hogy pontosan milyen költségek vannak. Harmadik opcióként elképzelhető, hogy a Kúria mindenben az OTP-nek ad majd igazat.

Buszokkal hoztak tüntetőket a devizahiteles per tárgyalására

A devizahitelesek szervezetei nagy erőkkel készülnek az ítélethirdetésre, az eseményt a Facebookon a győzelem napjaként emlegetik és buszokkal hozzák fel a devizahiteleseket a Kúriához szervezett demonstrációra - olvasható az Index cikkében. A hvg.hu helyszínen lévő tudósítója szerint a tüntetők mintegy százan lehetnek.

Az MTI szerint a több száz tiltakozó táblákkal, zászlókkal demonstrál, hangoskodnak, és voltak, akik egy akasztófára felfüggesztett bábut hoztak magukkal. A tüntetők akadályozzák a Markó utca gépjárműforgalmát is.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

yazo64
@human: Csak a fideszes önkormányzatok lettek megsegítve... (számukra mellékes hogy az adófizetők pénzéből, nem a sajátjukból)
A devizahitelesekről meg nem tudják kik a hiszekegyfideszben...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
egyember
@Kutyafüle: Inkább vettek volna fel 12%-os (Járai-féle) forintkölcsönt? Hogy ne dörzsölhessék a tenyerüket?
(Mellékesen: a devizahitelezést Viktátor et. engedélyezte 2001-ben, mondván, hogy két gyerek, három szoba, négy kerék ...
Rosszul emlékszem?)
JAJMÁR
@leszúrt rittberger: Igen, ez ilyen egyszerű annak, akinek a gyerekeit van hova lefektetni este :)
JAJMÁR
@JAJMÁR: Bocsi, ezt mi már megvitattuk, de csak most vettem észre :) Előrekerült ez a cikk.
kukac50
Milyen döntés az amikor felszólítják a bíróságot,hogy csődbe megy az ország ha a devizahiteles javára döntenek.
IGAZSÁGTALAN!
kukac50
Kamionokkal is lehetett volna,vagy vonat szerelvényekkel vinni ,közel 2 millió embert érint a devizahitel.
kedwes
@magyarbakancs: Te +Én! azaz az adózó magyar Állampolgárok!
A KÖZ tisztviselők utasítására!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.