„Orbán Viktor miniszterelnök egy igazi zsarnoki diktatúrát működtet” - mondta az MSZP sajtótájékoztatóján Szanyi Tibor. Az ellenzéki párt azzal kívánja feltenni az i-re, vagyis a Tavares jelentésre a pontot, hogy hétről hétre elmondja: a kormányfő és klánja mit lop el a nép javaiból. Azt is bejelentette: a szocialista vezetésű XIII. kerületi önkormányzatnál kezdeményezi, hogy az zárassa be az iskolák közelében megnyílt nemzeti dohányboltokat. A heti lenyúlások közé sorolta az MSZP-s Szanyi Tibor egyebek mellett az elektronikus útdíjrendszert, amelyet szinte minden útra bevezettek és rögtön a legmagasabb tarifákkal. A 85-ös út Csorna körüli szakaszának megépítésének 17 milliárdos tenderét Simicska Lajos cége 30 milliárdért nyerte meg. A Természetjáró Szövetség elnöke - egyben a Videoton tulajdonosa - Garancsi István pedig azt az ígéretet kapta a kormányfőtől, hogy bármelyik ingatlant megkaphatja, sőt, azt a kormány azonnal felújítja és pénzt is ad az üzemeltetéshez.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.