A spekuláns Soros György félmilliárd forinttal támogatott a baloldalhoz köthető "civil" szervezeteket, de az ő szárnyai alól nőtt ki Orbán Viktor és Kövér László is. A rendszerváltás előtt Soros sokat segített a Fidesznek az elindulásban közvetlen anyagi segítséggel, illetve a Bibó István Szakkollégiumban (amelyet 1989 előtt ELTE Jogász Társadalomtudományi Szakkollégiumának hívtak) tanulók számára juttatott támogatásokkal. Az akkori támogatottak közül többen ma is a Fidesz meghatározó politikusának számítanak – írta az Origó internetes portál egy 2010-es cikkében, melyben a Soros Alapítvány egykori munkatársának információira hivatkozott. Egy volt szakkollégista pedig azt nyilatkozta a hírportálnak, hogy Orbánnak kifejezetten jó kapcsolata volt Sorossal, többször is találkoztak egymással. Később ideológiai ellentétek miatt távolodtak el egymástól. Orbán már akkor is és azóta is többször forgatta meg ideológiai köpenyét. 1992-től 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnöke volt, majd...
Soros magyar befektetései: Orbántól a "civil" baloldalig
Forrás:
alfahir.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd
- A feleségem meglepően új dolgokat mutatott nekem az ágyban, gyanút fogtam és követtem az ebédszünetében, most ...
- Erdei Zsolt kimondta a kendőzetlen véleményét Molnár Áron botrányával kapcsolatban: végítéletet tartott és min...
- Benéztek az egyiptomi piramisok alá, az igazság minden képzeletet felülmúl a tudósok számára
Itthon
- 2024. May 17., 20:55
Vendégmunkások özönlenek a magyar balatoni munkahelyekre – Nekik köszönhetően lassul majd a drágulás
Nagyvilág
- 2024. May 17., 21:35
Hétfőn dől el, mi lesz Robert Fico sorsa
Itthon
- 2024. May 17., 19:55
Szentkirályi Alexandra véleménye Gyurcsány Ferencről és Karácsony Gergelyről – "Rémálom mind a két ember"
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Új hozzászólás