A Jobbik szerint az ároktői banda sorsának eddigi alakulása annak a bizonyítéka, hogy Magyarországon az igazságszolgáltatás és a közbiztonság totális csőd- és válsághelyzetbe került. Az ellenzéki párt ezért lemondásra szólítja fel Pintér Sándor belügyminisztert és Navracsics Tibor igazságügyi minisztert.

A rendőrség szombaton közölte a honlapján, hogy megszökött a házi őrizetből az idős emberek sérelmére elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagja. A 26 éves Rostás Henrik és az 51 éves Rostás Elemér péntek éjjel a házi őrizet szabályait megszegve ismeretlen helyre távozott.

A hattagú banda az ügyészség szerint 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben, illetve vidéki településeken. A büntetett előéletű, egymással szoros rokonságban álló ároktői férfiak gátlástalan, embertelen módon bántak kiszemelt áldozataikkal. Maszkban, csuklyában éjszaka törtek rá az idős emberekre otthonaikban. Megkötözték, ütötték, rúgták kiszolgáltatott áldozataikat, elrabolták készpénzüket, ékszereiket, értékeiket. Két idős ember belehalt sérüléseibe, a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője vasárnapi telefonos sajtótájékoztatóján azt mondta: "egy magára valamit adó országban és kormányban a belügyi és az igazságügyi miniszter egy ilyen eset után bocsánatot kér és veszi a kalapját".

A Jobbik az ilyen esetek elkerülése végett azt javasolja, hogy azokban az ügyekben, ahol már megtörtént a vádemelés és az elkövetők öt vagy annál több év letöltendő büntetést kaphatnak, szüntessék meg a házi őrizet lehetőségét. Az öt évnél kevesebb börtönbüntetéssel sújtható vádlottak esetében pedig kötelezően bevezetné a párt a GPS-alapú nyomkövetős karperec alkalmazását, hogy ha megszöknek, a rendőrség azonnal értesüljön erről és el tudja fogni őket. Emellett a Jobbik az elítéltek esetében megszüntetné a látogatók fogadását és az eltávozást is.

"Elég volt a bűnözők jogaiból", a Jobbik rendet szeretne – fogalmazott Mirkóczki Ádám.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Most, ebben igazat kell adnom a jobbiknak. Pintért ki se szabadott volna nevezni!
DogAdventures
Egy ember nem feltétlenül abban a pillanatban a legbűnösebb, mikor felemeli a fegyvert, hogy megöljön valakit. A bűn előbb van, a bűn a szándék.Ezekből sohasem lesznek jó emberek.Akik elodázták az ítéletet valamit megérdemelnének...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.