Egyre kevesebb közműcég engedheti meg magának, hogy osztalékot fizessen a részvényeseinek, a nemzetgazdasági miniszter azonban éppen az osztalékok mértéke alapján állítja, hogy a szolgáltatók még egy harmadik rezsicsökkentést is elbírnának, annyi tartalékuk van. Tényleg dúskálnak-e a profitban a rezsit beszedő vállalatok, és ha igen, akkor miért mondják azt, hogy évek óta veszteségesek? A parlament még csak hétfőn fogadta el a második, novembertől érvényes rezsicsökkentést, Varga Mihály azonban már azt fejtegette egy, a Népszabadságban megjelent hétvégi interjúban, hogy a 2014-es választások előtt el tud képzelni egy újabb, harmadik 10 százalékos csökkentést is. A nemzetgazdasági miniszter ezt arra alapozta, hogy a közműszolgáltató cégek tavasszal ugyanolyan osztalékokat fizettek a részvényeseiknek, mint korábban, azaz szerinte vannak még tartalékok a rendszerben. Varga szavai azt jelentik, hogy ha egy cégnek van arra pénze, hogy kifizesse a részvényeseit, akkor nem vágja földhöz...
Rezsicsökkentés utolsó vérig
Forrás:
Origo
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Somogyi Zoltán: Magyar Péter erősödésével kezd olyan hangulat kialakulni, hogy az EP választás is kudarccá vál...
- Robert Fico merénylője felesége egész életét tönkretette, férje fanatizmusa miatt a hátralévő sorsa megpecséte...
- Mélyen zsebbe nyúlós lett a magánellátás, de van egy kiskapu
- Öt nőt vetettek alá erőszakos nőgyógyászati vizsgálatnak a reptéren, jelenleg is pszichés zavarokkal kezelik a...
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Orbán Viktort a főnökéhez küldték – Éles bírálatokat kapott a kormányfő
Itthon
- 2024. May 18., 11:30
Új fegyver a kampányban – Vitézy Dávid brutálisan ledobdta a cukiság bombát
Itthon
- 2024. May 18., 10:07
Fontos határidő közeleg: Kedd éjfélig még eldöntheti, kinek adja szja-ja egy százalékát
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 17., 17:45
Enyedi Ildikó új filmjében a dél-koreai mozi nagy sztárja is szerepet kapott
Itthon
- 2024. May 17., 17:10
Ezt a három fontos eseményt ünnepeljük pünkösdkör
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
15 hozzászólásarrow_drop_down_circle
- gáz: 1065 HUF !
- áram: 600 HUF !
Vajon mennyi lehet Selmeczi Gazella megtakarítása ? És a többi tök - és muffvakaróé ?
Új hozzászólás