Keveslik a 38. 650 forintos illetmény-alapot a szakszervezetek. Azt szeretnék, ha ezt legalább 20 százalékkal emelné a kormány - ezért demonstráltak most. Azt mondják: ilyen fizetésekkel nem lehet a fiatalokat a köz-szolgálatba csábítani. "A közszférában dolgozók közül 60 ezer ember bérminimum közeli helyzetben van és bérkompenzációra szorul” – mondta Boros Péterné.„Azt gondolom, hogy közeledik a választási kampány, a szakszervezeteknek nem kellene pártpolitikai csatákba belemenniük” - így értékelte a tüntetést a közigazgatási miniszter. Navracsics Tibor szerint azért nem emelkedtek a bérek, mert minden más emelkedett. Ráadásul Navracsics szerint most azok a szakszervezetek a leghangosabbak, akik hat éven át hallgattak, s csak most a választásokhoz közeledve aktivizálták magukat.
Tüntettek Navracsicsnál
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 17:13
Halálos hajóbaleset: A 110 utas közül senki sem hagyhatja el a szállodahajót, melynek kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán
Nagyvilág
- 2024. May 19., 20:40
Súlyos veszélybe kerülhetünk: itt az új fertőzés, amivel szinte lehetetlen megküzdeni
Itthon
- 2024. May 19., 20:13
Orbán Viktor vele kolbászozott az Üvegtigrisben – Nekem ne mondja senki, hogy ne legyek kemény
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Itthon
- 2024. May 18., 13:48
Nagyot robbant tavaly a magyar filmipar, ünnepel a kormánybiztos
Új hozzászólás