MSZP-s troll vezette volna a mai parlamenti ülést, de mivel maga Orbán Viktor is tiszteletét teszi, a házelnök kölykét védelmező anyatigrisként ugrott a helyzet elébe. Az Országgyűlés Sajtóirodája később közleményben cáfolta a Népszabadság értesülését, Ujhelyi pedig a sajtóirodát cáfolta.

A nol.hu mai cikkében azt írta, hogy Kövér házelnök elnöki döntéssel elvette Ujhelyi István alelnöktől a plenáris ülés vezetését. Ujhelyi ezután a Facebookon írt egy bejegyzést, amiben próbálta megvilágítani, szerinte mi is állhat a döntés hátterében:

"Azóta kiderült, maga a NAGYFŐNÖK érkezik ma a házba. Orbán személyesen válaszol a kérdésekre, így jobb nekik,ha nem én vezetem az ülést. Amúgy demokrácia van, ha nem tudnátok..." – írta Ujhelyi.

A Cink.hu emlékeztetett rá, hogy legutóbb Ujhelyi a Tavares-jelentés kapcsán tett megjegyzést Rogán Antal és Orbán Viktor parlamenti felszólalására. Rogán Antal ugyanis megkérdezte, hogy tényleg az MSZP írta-e a Tavares-jelentést, mire a kormányfő lelkesen válaszolt, hogy igen, az MSZP. „Köszönjük. A többit a frakcióülésen beszéljék meg" – jegyezte meg akkor a Ujhelyi.

Az Országgyűlés hivatala cáfol

Az Országgyűlés Sajtóirodájának 14 óra után érkezett közleménye kissé máshogy emlékszik a történtekre. Mint írják, az e heti és a következő heti ülésvezetési beosztás maga Ujhelyi István kérésére változott meg.

A sajtóiroda szerint az alelnöki ülésvezetési rendet a házelnök és az alelnökök egyéb kötelezettségeinek és hivatalos külföldi útjainak a figyelembevételével alakítják ki, az előre ki nem számítható programok és a parlamenti ülésezési rend miatt így gyakran következik be változás az elnöklésben az előre eltervezetthez képest. Hozzátették: az e heti és a következő heti ülésvezetési beosztás éppen Ujhelyi István kérésére változott meg.

Ujhelyi viszontcáfol

A parlament szocialista alelnöke szerint viszont az Országgyűlés Sajtóirodája és Kövér László házelnök munkatársai vagy tudatosan hazudnak, vagy súlyosan tévednek, amikor azt állítják: kérésére változott meg a hétfői ülésvezetési beosztás.

A Ház MSZP-s alelnöke közleményben azt írta: november 5. és 13. között hivatalos úton Washingtonban és Pekingben tartózkodik, ahol többek között a Kínai Népköztársaság külügyminiszterével közösen nyit meg egy globális gazdasági fórumot. Ugyanakkor – jegyezte meg – ez a hétfői ülésnapot nem érinti, amint azt október 22-én jelezte is. Hozzátette, sajnálatos, hogy az Országgyűlés és fideszes vezetése "ilyen kicsinyes eszközökhöz nyúlt annak érdekében, hogy ne egy szocialista levezető elnöke legyen a mai plenáris ülésnek", és hogy ennek igazolására súlyos valótlanságot állítottak a nyilvánosság előtt.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

DR Eric CARTMEN
".Egy hithű kommunista őszinte levele Kövér Lászlóhoz
2013 JÚLIUS 15
Tisztelt Kövér Úr!

A hortobágyi templomban 2013. június 22-én elhangzott beszéde igen érdekes gondolatokat ébresztettek bennem. Ön akkor úgy fogalmazott, hogy “mi magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig”. Elképzelhető, hogy kommunistákból valóban a legalja jutott nekünk, hiszen annak idején sajnos Ön is, valamint testvérei és kedves édesapja, sőt nagyapja is az MSZMP tagjai voltak. Méghozzá nem is akármilyen tagjai. Nagypapája megkapta Szocialista Hazáért Érdemrendet, Ön pedig, mélyen tisztelt Kövér úr, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének Ifjúságkutató csoportjának volt a munkatársa. Emlékszik már?
De tudja, még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy miközben sok száz kommunista család őszintén hitt a dolgozók ügyéért harcoló szocializmusban, addig Ön karrierista nyikhajként – a többi rendszerváltó banditához hasonlóan -csak kapaszkodóként, eszközként használták a Kádár- rendszert.
A tragédia az, kedves Kövér úr, hogy míg a hithű kommunisták nem tagadták meg múltjukat, addig Ön gyűlölettől fröcsögő hangnemben gyalázza egykori sorstársait, elvtársait. Illetve nem. Az elvtársait nem. Ahhoz ugyanis elvek kellenének, Ön viszont – már ne is haragudjon véleményemért – szó szerint az a legalja, gerinctelen és elvtelen senki, akit a beszédében említett: az új kapitalista világban a politikai pályafutása érdekében, a hatalom kedvébe járva a legelszántabb módon gyalázza azt a rendszert, amely Önt kitaníttatta és próbált magából embert faragni. Sajnos nem sikerült, de erről azt hiszem, hogy nem mi tehetünk.”..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
stone
ovi (orbán viktor), elismerte, hogy putyinéhoz hasonló rendszerben látja az ország jövőjét, illetve nem cáfolta.
Ennek láthatóan alapja egy személyi kultusz kialakítása. Ezt láthatjuk kibontakozni.
bakegya
@stone: már sikert,sikerre halmoz a halmozottan fogyatékkal is dübörgő,működő rendszer.Atom biztos, a páncél feltőkésített Széll-kálmánka 1500 milliárdos- tervvel az EU SZÍNPADÁN,tavaresz lekeverve,Darányi bedarálva a silóba meg a gizi sógorasszony gazdaságába,hiteltelen Széchenyi csak a fityisz vállalkozások-füstbe menő dohányárudáiban,a simlicska talicska inára olajozottságát hogy az utonállói pénzekben úszó világbajnokságról ne is beszéljünk.
Az aréna és templom építés meg szentséges áldásos,csak úgy fogékszerünkre való passió,mint a tiborctanyasi-fadöntögetés és meglovasított tanyaprognózissal egybekötött erdőjáró kastélyavatár,stb,stb...
Kövéren-köteles-beavatkozni...legitime...inkább ő tegye meg mint...
stone
@bakegya: ...ezt tinódi sem tudta volna így megénekelni...
Vizual
Kövér kiélvezi a helyzetet. Bár tudjuk, hogy ehhez az állami nagyság hivatalához nem férhetne hozzá egy kiskaliberű ember. Embernek is gyenge.
bakegya
@stone: sovány vigasz,de én már igazi bohócnak érzem magam.
-mert hogyan vígaztalódik a bohóc-sír.
...és egyre többen vagyunk bohócok e hazában...!!!
Dr. Felipe
"Rogán Antal ugyanis megkérdezte, hogy tényleg az MSZP írta-e a Tavares-jelentést, mire a kormányfő lelkesen válaszolt, hogy igen, az MSZP. "

Állítólag a fideSS hoz egy olyan törvényt hogy aki hamis látszatot kelt az börtönbüntetéssel sújtható.
Akkor zorbánc elvtárs visszamenőleg már meg is kezdheti a börtönbüntetését, ugyanis a Tavares jelentést nem az MSZP írta hanem Rui Tavares portugál néppárti képviselő és az európai néppárt szavazta meg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.