A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely a választás évében meg fogja haladni a 100 ezer forintot – mondta a foglalkoztatásért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, kedden Budapesten.

Czomba Sándor hozzátette: a bértárgyalások – amelyeket a munkáltatókkal és a munkavállalókkal folytatnak – legkésőbb december elejéig lezárulnak.

Közlése szerint a legutóbbi tárgyaláson a munkáltatói oldal jelezte, az infláció követésével megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartana reálisnak. A munkavállalói oldal egységesen 5,4 százalékos reálkereset-növekedést szeretne elérni, mivel a jövő évi 2,4 százalékos várható inflációhoz és a 2 százalékos GDP-növekedéshez még egy százalékot tettek hozzá – mondta.

A két szám – a 2,4 százalék és az 5,4 százalék – van jelen pillanatban az asztalon, de ez még mozdulhat bármelyik irányba – fogalmazott az államtitkár. "Nagy bizonyossággal merem állítani, hogy 2014-ben a minimálbér a 100 ezer forintot meg fogja haladni" – mondta Czomba Sándor. Hozzátette: ezzel teljesül a kormánynak az a vállalása, hogy a ciklus végére a minimálbér meg fogja haladni a 100 ezer forintot.

A jogszabály szerint a mindenkori kormány állapítja meg a minimálbért, azonban a korábbi évekhez hasonlóan az a törekvés, hogy ez a munkaadókkal és a munkavállalókkal karöltve, konzultatív fórum keretében szülessen meg a 2014-es évre is – mondta.

A kormányzati oldal részéről a reál szinten tartást, mint kiindulási alapot elfogadhatónak tartják, a három oldal most sokkal közelebb van egymáshoz, mint tavaly – hangsúlyozta Czomba Sándor, aki jó esélyét látja annak, hogy a megállapodásig akár november végéig is eljutnak.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Hajaj 2300 forinttal emelik a minimálbért az már BRUTTÓ 100.300 forint ezért már érdemes visszajönni az országba és maradni is...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lovacka
Akkor engem még idén kirúgnak. Köszi, Viktor!
hallgatag
...Magyarország jobban teljesít !!! ( igy választások elött )
Aztán : - Bocsika, tévedtünk !!!
hallgatag
ugy olvastam, hogy a minimálnyugdij lesz 100 ezer...
radios45
@dömdödöm: ilyen hogy munkaker.i járulék nincs, nem is volt soha, álláskeresési járadék létezik, amit csak 350ledolgozott nap után kaphat a munkanélküli, de csak rövid idejig.
A ledolgozott napok számát elosszák 10-el, és az összeg nem haladhatja meg a min.bér nettoját.
A fideSS közmunkát azért találták ki, hogy teljes létbizonytalanságban, kordában tartsák az elesett, munkanélkülivé vált emberek ezreit, százezreit.
úgy idomitják őket mint a kutyákat szokták, fusizni maszekolni meg nem tudsz, mert reggel 7h-től du 2-3h.ig dolgozik, azután pedig sötétedik, nem marad rá idő.
radios45
ja meg azért terjesztik ki,100-150ezer emberre, hogy javuljon a foglalkoztatottság papíron, és az uniós elvárásoknak is meg akarnak felelni, statisztika kozmetikázás.stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.