Szinte semmi változás nem történt a pártok támogatottságában, a Fidesz kivételével mindegyik politikai erő az előző havival azonos támogatottságot élvez – foglalhatók össze az Ipsos december első felében, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásának eredményei. A teljes népesség körében a Fideszt – az előző havi 27 után – 26 százalék támogatja, az MSZP 15, a Jobbik 7, az Együtt-PM 3, a Demokratikus Koalíció (DK) és az LMP 2 százalékos. A biztos pártválasztók 2,5 milliónyian vannak.

Az Ipsos MTI-hez szerdán eljuttatott összegzése szerint a biztos pártválasztók, azaz a 2014 tavaszi választáson bizonyosan voksolók körében a Fidesz – némi csökkenést mutatva – 47 százalékkal vezet. Az MSZP 27 százalékkal a második, a Jobbik 12 százalékkal a harmadik. Az Együtt-PM 6 százalékkal valamivel a bejutási küszöbérték felett van, a DK 3 százalékot ér el, az LMP 2 százalékot.

A felnőtt lakosság 43 százaléka nem választ a pártok közül, amely arány megegyezik a négy évvel korábbival, tehát jelenleg ugyanolyan mértékű a politika szereplőitől való távolságtartás, mint az előző ciklus hasonló időszakában – mérte az Ipsos.

A biztos pártválasztók csoportjába jelenleg a választásra jogosultak egyharmada, több mint 2,5 millió szavazópolgár tartozik. A Fidesz 1,2 millió elszánt szavazóval indíthatja a választási kampányt, az MSZP-nek 700 ezer stabil támogatója van. A Jobbik 300-350 ezer eltökélt voksolóval vehet startot, az Együtt-PM bő 150 ezer főre egész biztosan számíthat, a DK-nak közel százezer tántoríthatatlan híve van, az LMP nagyjából 50 ezres biztos szavazói táborral rendelkezik az Ipsos szerint.

A cég elemzése kitér arra: kihívás a pártok számára az a csoport, amelynek tagjai a választás biztos résztvevőjének tekintik magukat, de nincs olyan politikai erő, amelyre most voksolnának.

A polgárok 8 százalékára jellemző ez az "aktív bizonytalanság". Főképpen a negyvenes-ötvenes éveikben járók, a kistelepüléseken élők várnak a pártok jelzéseire. Inkább az ellenzéknek látszik nagyobb esélye az aktív bizonytalanok megszerzésére, hiszen 58 százalékuk szerint rossz irányba mennek a dolgok, 26 százalékuk elégedett az aktuális helyzettel; 37 százalékuk szerint kormányváltásra lenne szükség, 22 százalékuk szerint a mostaninak kellene maradnia.

Ugyancsak fontos szavazói közeg a mozdítható bizonytalanoké – olvasható az anyagban. A választókorúak 9 százalékának az a sajátossága, hogy valószínűsíti, de nem tartja biztosnak a részvételét, s emellett híján van a pártpreferenciának is. Velük kapcsolatban – jegyzi meg az Ipsos – kettős feladat vár a politika szereplőire: felerősíteni az aktivitás érzését és eközben maguk mellé állítani őket.

Leginkább a húszas, harmincas korosztályhoz tartozók és az érettségizettek körében találhatóak mozdítható bizonytalanok. Az Ipsos szerint ha az ellenzéki pártok élnek az adódó lehetőséggel, akkor innen elég sok voksot tudnak begyűjteni. Túlnyomó részük, kétharmaduk ugyanis elégedetlen az ország aktuális helyzetével, 45 százalékuk a kormány távozását szeretné. A Fidesz számára kevesebb tartalék jöhet innen: egynegyedük érzi úgy, hogy Magyarország jó úton halad, és 17 százalékuk szerint a kormányzás is megfelelő kezekben van.

Az Ipsos közölte azt is: a választások kimenetele szempontjából lényegesek azok az emberek is, akiknek van preferált pártjuk, de jelenleg passzívak, vagy legalábbis hezitálnak a részvételt illetően.

A pártok e belső tartaléka népes csoport, a választók egynegyede, 2 millió ember tartozik ide. Ha teljes mértékben sikerül a tétovázó pártszimpatizánsokat az urnákhoz elvinni, az leginkább a Fidesz esélyeit növeli. A velük szimpatizálók négytizede ebben a pillanatban nem aktív. A kormánypárt nyolcszázezer ilyen potenciális támogatóval rendelkezik, a mellettük való elköteleződés adott. Az MSZP aktuális hívei között is négytizednyien visszafogottak a részvételt illetően, ez félmilliós belső tartalékot jelent. Ugyanilyen számítás alapján a Jobbiknak 200-250 ezres, az Együtt-PM-nek, a DK-nak és az LMP-nek 100-100 ezres már tulajdonképpen meglévő, de aktivizálandó tábora van – áll az Ipsos legfrissebb elemzésében.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Hát ez igen kevés a 2/3-hoz, nem csodálom, hogy importálják a levélszavazókat, ahonnét csak lehet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Én is elszánt vagyok ! :-) Igaz nem a fideszre!!
jancsik68
Az Ipsos már hosszú idők óta azt jósolja,amit a gazdi diktál.Szerencsére nem minden magyar ember FideSS seggnyaló.Vannak még becsületes magyarok is!!
hallgatag
A 9 és fél millióból nagyon kevés...a 18 éven aluliakat,
majd " importáljuk " a nagy napra Erdélyböl,
Felvidékröl, Amerikából...és a rejtett eröforrásokból...
A Tündik bündije
Hát ez igen kevés a 2/3-hoz, nem csodálom, hogy importálják a levélszavazókat, ahonnét csak lehet.
Meine Ehre heisst Treue
Ennyi olyan ember van, aki jól járt a rablóhordával és/vagy nem érzékeli a valóságot valamiért.
pbalage
Ma történt.

Jövök hazafelé a buszon.
Iszonyat nagy ordibálás, irgalmatlan tolvaj bandázás, majdhogynem verekedés.
Odasandítok.
Na miről volt szó? Na vajon miről?
(gyengébbeknek kis segítség: Ez is elhangzott: "az eeemútnyócévben jobb vót", ekkora tahók még akkor se voltak a parlamentben)
Manhattan
Nem tudom, honnan veszik ezt a számadatot... Engem még SOHA SENKI nem kérdezett meg! De sem a rokonaimat, sem a barátaimat, munkatársaimat sem! Pedig valószínű más adatok jönnének ki...
Manhattan
Világos, a 10 millió magyarból a masszív többség 1,2 millió!... Ők az egykulcsos adó haszonélvezői!...
világlátó
Legyen, csak ez az " elszánt " kifejezés ne lenne ilyen bigottságot sugárzó. Erről nekem csak a tudatlan, gyerekes makacsság , a " csakazért is " hozzáállás jut eszembe. Ez nem csak a fidesz szavazókra vonatkozik, hanem bárkire is , aki a konok ellenállást, makacs szembefordulást tekinti elsődleges céljának, nem pedig a saját és az ország jövőjét.
szaboria1
Miért van ez bármerre járok mostanában csak a szidást lehet hallani a kormányra.
qrumpli
Bárkit megkérdezek senki nem szavazott a fideszre. Ennyire szégyenlik ,vagy tényleg nem?
kukac50
Ha többen nem lesznek akkor le lesznek váltva.
nahát
@qrumpli: a maszopra sem válalta senki , hogy arra szavazott volna.. ilyen országban élünk :(
qrumpli
Nem tudom elképzelni hogy minden tizedik ember értelmes ebben az országban.A többi az mind hülye?Mármint ha 1.2 milla fideszes.
human
Van még 88446 külföldi állampolgár is aki szavazhat levélben és 500 000 magyar aki nem.
világlátó
@szaboria1: Mert mindenkinek van valami problémája. Így aztán kell valami, vagy valaki, akit felelőssé tehetünk. Így könnyebb elviselni a saját problmánkat. Nemén, hanem a kormány, nem én hanem a szomszéd, Pedig minden problémámért én, csak én vagyok a felelős. De jó lenne ha ezzel az alaptörvénnyel születnénk.Felelősek vagyunk azért amit elkövettünk és azért is, amit elmulasztottunk elkövetni. Gondolkodjunk egy kicsit. Amikor már láttuk hogy a jelen párt állít kormányt, már akkor mindenki kért mindenkit, hogy legalább annyit érjünk el, hogy ne 2/3 -dal nyerjen. Nem tettük meg , ki most a felelős? A kormány? Nem!! Mi, vagyunk a felelősök. ! Rajtunk keresztül pedig az akkori Mszp. akik elég magas labdát adtak fel, ugyanakkor hagyták hogy a Fidesz úthengerként tapossa el őket.Megérdemelték, és megérdemeltük. Nem volt egyetlen felkészült ember sem, aki hiteles, kompetens lett volna ezt hangosan belekiabálni a tunya, ide - oda lökdösött magyar választópolgárok fülébe. Most lehet gondolkodni azon, hogyan hozzuk helyre magunkat. Az összefogást skandálók úgy tűnik nem látják miért is nincs összefogás.Igaz, aki látja sem meri kikiáltani az országnak, mert gyáva. Nem akar senki úgy járni, mint a NAV. munkatársa, akit, ha nem védjük meg, úgy elintézik hogy ember nem lesz többé belőle. Ahogy elnéztem őt tegnap az Egyenes beszéd -ben, a határán van teherbíró képességében. Nagyon sajnálom és őszintén remélem nem elitéltként vezetik el vezető száron.Ha mégis, MI LESZÜNK A FELELŐSEK !!! Ezt senki ne felejtse el. Holnap Te is járhatsz így.
szaboria1
@világlátó: Én már nyugdíjas vagyok de ha ez az eset aktív koromba történt volna akkor lehet, hogy az igazamért harcolva így jártam volna.
F_Viktor
@világlátó: Ne felejtsd el, hogy a fityesz hazugságok százaival vezette meg 2010-re a választók nagy többségét, nem véletlen, hogy az ilyen nagyon (fityesz számára) optimista felmérések szerint is elvesztette szavazóinak több, mint a felét (2 706 292 szavazóból maradt 1 200 000?)!
világlátó
Ajánlom figyelmetekbe : iksz.beszolunk.hu/bizonyitek-hogy-az-mszp-es-a-fidesz-ugyanaz-a-part-ekozbe

Figyelemreméltó és ha valami mást akarunk, most talán még nem késő.
világlátó
@hallgatag: Igen, már én sem tudtam visszahozni. Pedig nagyon tanulságos és ne legyenek illúzióid egyikükkel sem. Amit olvashattunk, az szenzációs.
Ugyanazok mindketten. Én biztos baloldali voltam, mert ebbe születtem bele, ebben nevelkedtem, ebben éltem felnőttként 1971 .-től - 1990.-ig mint aktív és elkötelezett.
Azóta már a magam ura vagyok, nem vagyok már elkötelezett, de úgy gondoltam nem fordítom ki a köpönyegemet. Most mégis azt mondom, megalázott és megszégyenített vagyok, sok millió sorstársammal együtt. Becsaptak minket. Most már nem adok ehhez lehetőséget sem az Mszp.-nek, sem a Fidesznek. De akkor kinek adjak lehetőséget? Mert a jobbiknak sem. Nőjön már fel valaki arra, hogy rábízhassuk ennek az elbaltázott országnak a sorsát.
világlátó
@F_Viktor: Tudod, az a baj, hogy lassan minden kiderül. Egyformák ezek mind. A 30 - 70 -re biztosan emlékszel. Egyszer ide, egyszer oda. A nép meg tépje magát. Taposs lefelé, nyalj felfelé. Az előbb olvastam egy tíz oldalas anyagot, azóta levették. A családomat teljes mértékben felháborította, pedig már jó ideje óvatosabb és meggondoltabb szemlélői vagyunk a történéseknek. Ma este oda jutottunk, már nem hiteles sem a rádióból, sem a Tv.csatornákról áradó hír. De hát eddig érdeklődő, véleményalkotó emberek voltunk, most akkor hogyan tovább? A napi életünkhöz kell a napi hír, nem léphetünk ki ebből a mókuskerékből, mert csak gondolj a pénztárgépekre, a NAV.-ra, a vállalkozásunk mögött a folyamatosan változó szabályrendszerre, és a mindennapi megélhetésünk feltételeire. Az egyik oda juttatta az országot, hogy a másik elfordíthassa egy más irányba. Gondolod hogy most visszafordítják, Egy fenét. Ezek egy tőről fakadnak minden cselekedetükben. Az LMP. meg éppen ezzel akar nyerni? Se egyikkel, se a másikkal? ez pedig a fasizálódáshoz vezet!! Emberek!!
világlátó
@Manhattan: Azt hiszem itt az ideje a felismerésnek. A közvélemény kutatók azt adják, amire megrendelésük van.
Megjegyzem, én olyan helyen élek, ahol nem kell közvélemény kutatás. Itt teljesen nyilvánvaló az itt élők jövőképe. Sikeres 10 év a fidesz alatt,teljesen sikertelen előző ciklus. A térség abszolut hívő katolikus és református, a hagyományos kereszténydemokrata múlt erősen konzervatív előzményekkel, mondhatnám annak is a szélső jobbos motiváltságával.
Itt tehát nincs kinek feltenni a kérdést, mely szerint szimpatizál - e a szociál - liberális gondolatokkal, eszmékkel. Azt hiszem azt sem tudják errefelé, hogy miről is van szó?
Sőt, nem is akarják tudni. No hát ezt a választó körzetet ajánlották fel a DK.-nak.
F_Viktor
@világlátó: 1) Nem tudom mire gondolsz a 30-70 alatt.
2) Ne keverd össze, ne vedd egy kalap alá a bal és jobb oldalt, mert óriási a szakadék köztük. Igaz, hogy kommunikáció szempontjából a fityesz a legbalosabb párt, de a módszerei egy demokratától elfogadhatatlanok. Lop, csal, hazudik, mutyizik, széles tömegek érdekeit sérti.
valakiaki
Ha csak annyi, akkor nagyon meg lesznek verve! :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.