A csempészett cigaretta és a korrupt módon kiosztott dohányárusítási engedélyek országaként mutatja be Magyarországot a washingtoni Raw Story hírportál.
Nem messze a magyar-ukrán határtól, Nyíregyházán egy autóparkolóban Imre mesélt feketepiaci cigarettaüzletéről, amely a budapesti kormány vitatott dohánykereskedelem-korlátozásainak köszönhetően virágzik – írja a Napi.hu.
Naponta több száz kartont adok el – fejtegeti a sajátos kisvállalkozó. A Tiszán érkezik az áru – be sem szálnak a csónakokba, csak kötélen áthúzzák azokat egyik partról a másikra. Miután hozzájuk kerül egy nagyobb szállítmány szétosztják, és eljuttatják az ország minden sarkába – mondta az egyik kolléga.
Soha nem ment olyan jól az üzlet, mint most – teszi hozzá a csempész. A magyar kormány bezárta az ország árusítási joggal rendelkező cigarettakereskedéseinek közel kilenctizedét, 42 ezerről 5,3 ezerre csökkentette az árusítóhelyek számát.
Azelőtt mindenütt lehetett cigarettát vásárolni, minden boltban és a kocsmákban is. Miután betiltották a széles körű árusítást, a kisebb falvakban nincsenek hivatalos dohányboltok. Ezért virágzik a feketekereskedelem – teszi hozzá.
101 hozzászólásarrow_drop_down_circle
kötéllel húzzák át a csónakokba berakodott cigarettát a határon mert itt felemelték úgy az árát és korlátozták a használatát és a hozzájutásának módját hogy már luxuscikknek számít az a füstölgő xar :-) Nem tudom mit képzel magáról ez a szerencsétlen bohóc társaság :-(
Semmilyen hatassal sincs pl. az elrettento fotok a cigisdobozon a bagosokra, igy nalunk mar kitalaltak, hogy SEMMI nem fogja megkulonboztetni a cigaretta-markakat, minden cigi egyseges , semmilyen szinu dobozba lesz csomagolva, es valamelyik sarkaba apro betukkel lesz rairva a neve a markanak, hogy ne hivalkodjanak mar a nagybetus markanevek, szines dobozok... (Ez most van itt tervezetben, meg nem vezettek be).
Szoval, aki a dohanyzas szenvedelyenek el, az bizony meg fogja talalni a modjat, hogy megszerezze mindenaron - de foleg joval olcsobban - a cigit, mint eddig.
Ezzel sikerult elernunk, hogy egy olyan orszag rohoghet rajtunk, aki maga is belebukott a marha nagy szesztilalomba, ami viszont kinevelte a mostani bunozoreteg alapjat az Egyesult Allamokban, segitve a maffia meghonosodasat az USA-ban...
En nem dohanyzom se most, se otthon nem szivtam regebben, engem az egesz hidegen hagy, a bunozes minden fajtajat melysegesen elitelem, de ha ez a srac befektetett penzt, dolgozik is vele, rizikot is boven vallal, akkor valahol drukkolok neki, mint egy betyarnak, aki tuljar az eppen (hulyen) uralkodo perzekutorok eszen...:o))
A 4. bekezdés utolsó mondatának 2, fele egybevág Tündik bündije gondolatával. A válasz is ugyanaz: ezen az áron ne tegyenek keresztbe a kormánynak. A csempészetet és általában a bűnözést szinte teljesen fel lehet számolni, de ahhoz megfelelő akarat, hozzáállás és intézkedés szükséges.
A kiesett bevételt pedig egyszerűen behajtanám a gazdagokon, a jól keresőkön, a multikon.
A határt megerősíttetném, belföldön pedig vérdíjat tűznék ki minden csempészre. Így bőven lenne motiváció és segítség elkapni őket.
ezek xszarnak az egeszsegünkre,ezeknek a haszon a lenyeg,most eppen szopnak,mint a torkos borz!!!
Aki árulja feketén az jól teszi!Senki ne mondja meg az embereknek hogy mi jó és mi nem!
A feketekereskedelem a liberalizmus szüleménye nem a tilalomé.
Tolerancia?, nuku??
Mi van a kipufogó gázokkal pl: Budapesten? Azért még fizetni sem kell, de van olyan káros mint a dohányfüst!
Mi van az olyan ipari komplexumokkal (hál, egyre kevesebb) ahol a gyárkéményekből olyan mikró fémrészecskék távoznak a füstgázzal ami a fajsúlyuknál fogva "leülepednek a lakókörnyezetekben" komoly hörgő-tüdő károsodást okozva generációkba épül be?
Az biztos jobb a cigi füstnél...
A cigi legalább nem butít mint az alkohol...
lehetne sorolni még, de minek...
Sztem nem adna neked. :-)) Vagy jönne velem. gondolj bele, nélkülem a zokniját nem lelné meg.:-)
Köszi,hogy megnevettettél,mert ekkora ótvaros marhaságot is már rég olvastam.:-)))
A csempészet nem csak lopásban nyilvánulhat meg hanem hamis iratokkal is, ...na de neked hiába is magyaráznám...
...és hoznak-visznek Romániából is, Ukrajnából is, Angliából is...
Azert elmagyarazhatnad, mert peldaul milyen csempeszet az, ami csak papiron tortenik?
Ja, es a csempeszet az NEM lopas! Meg tevedesbol sem, ugyanis a csempesz FIZET az aruert, mikor atveszi tovabbterjesztesre, a tolvaj viszont NEM, mert o csak egy tolvaj, ugyebar...
Lehet, hogy (festett) szoke vagyok, de nem teljesen olyan hulye, mint amilyennek megprobalsz idonkent beallitani,...:o))
Ami peldaul a megsetaltatott vasaruval tortent, (amit ide-oda vittek a kamionosok ugy, hogy a celallomason le sem raktak), az AFA "CSALAS" volt, ami viszont nem egyenlo sem a csempeszettel, sem a lopassal, mert ezt a bunteny-tipust CSAK csalasnak nevezzuk.
(Ha akarod, levezetem a sikkasztas, korrumpalas, gyilkossag, emberoles, valamint a rablas es a betores kozotti kulonbseget is, mert ez a ket utobbi sem ugyanaz, bar mindketto vagyonszerzesre iranyul.
Na, mara befejeztem, holnap a Tundik Bundije tart Neked majd egy kis attekintest, szakszavakkal es fogalmakkal tarkitva,...:o)) Szia, joejt (nekem), jo napot Neked (na meg boldog Ujevet is...:o)))
A csempészet a több haszon érdekében történik, a tilalom szintén...csak ellenkező oldalakon.
Mindent csempésznek, nem csak dohányt de mivel újabban a dohányárusítás állami monopólium lett ezért nagy a visszhangja a többit pl, festmények ékszerek arany, cukor vagy akármi meg sem említik mert az nem csorbítaná a kormány tekintélyét...vagyis mindig a bolhás kutya morog.
...ezt tovább nem is taglalnám...
Kulonben meg nem valaszoltal arra, hogy hogy csempesznek be hust Magyarorszagra Angliabol, de akar Romaniabol is anelkul, hogy a vevokhoz idoben elkeruljon az aru, ne budosodjon a csempeszre? Olyan izgiiiiiiii!...:o))
A 90'-es években a libamáj csempészés volt nagy biznisz ( még a mai napig tart, de eu-sok lettünk így már nem csempészésnek hívják)
Akkoriban egy nagybani májcsempész volt a szomszédom akinek a feldolgozó műhelye a lakása volt (Bp.-n).
Profi volt, látszódott hogy nem akkor kezdte. Este 8-ra jött a "meztelen" liba, furgononként 10 mázsa. Két "bérhentes" hajnal 04-re kipucolt belőlük kb: 500 kila májat.
A már speciális hűtővel ellátott saját furgonja 04.15-kor menetkészen indult.
Külön hűtőládában volt a fináncoknak készített "ajándék máj" (dehogy korrupció).
De. 10 körül már Párizsban a lebeszélt éttermekben, boltokban volt a cucc...
Más országokban is volt lezsírozott átvevője.
Mindig az osztrákok fele ment ki, ott már úgy ismerték.-májbajnok.
Nemcsak a magyar, de az osztrák fináncok is ugyanúgy elfogadták a "potya májat"
Továbbá:
Szervkereskedelem. Az is hús, igaz bizarr, de most a húscsempészésről van szó...
Kis határ átkelők:
Lábon átterelt állatok. a kinti vágóhidak többet adtak kilójáért azt is valutában..(de az ottani felvásárló árakhoz képest fillérekért)
A "kis fináncok" kifelé egy Karton marlborot kaptak (a kinti oldal) befelé: kávé, parfüm stb..
Szóval, megérte oda vissza
A csempészetről meg csak annyit, hogy tulajdonképpen nem is arról van szó...inkább kampány meg lejáratás.
A "nyereg alatt puhitott hus" inkabb csak szolas-mondas mar nagyon regen, ertsd mar meg vegre, hogy NEM EZ A LENYEG (igaz, tudod ezt nagyon jol, csak imadsz kotozkodni...) Tenyleg megyek aludni...
...írtam, nem attól mennek a dolgok, hogy te mit hallottál...:)))
(lánykori neved: mamusz kong) :)) :))
Nem akartam reagálni rád, mert téged a fidess rég felfüstölt a húsvéti sonka helyett..
Mindenki érzi rajtad a fidess illatot...
Miért akarsz itt mindenkit leokoskodni???
Neked is olyan doktorid van, mint a sittpalinak??
Bakker!
Sok kommentelőnek már 5 éves korában több esze volt, mint most neked!
Hanyas vagy?
(csizmád mérete megegyezik a fejed méretével?)
Okosits fel pl: a selyemhernyó végbél-gázkivezetéséről!!
..." leokosítani" sokatokat nem lehet...
...nincs doktorim...minek lenne ?
...a "hanyas" az nem sok, alig múltam húsz éves...
...a csizmám mérete a feneked méretével fog találni...ha tovább piszkálod...
...életembe nem láttam selyemhernyót, de olvasni olvastam cigánykerekező hernyóktól...
..
Nekem is megkeresik, rám is adják
(pedig tudom hol van, és nem vagyok mozgássérült).
De!, tudod a jó Isten arra teremtette a nőket,
hogy kiszolgálják a teremtés koronáját! :))
Óvatos duhaj lévén, mielőtt elkérnélek, mint az autóknál: eredetiség vizsga, törzskönyv, szervizkönyv.. :))
Továbbá: mennyire kompatibilis a konyhában?
Felismeri e a mosógépet?
Mi jut eszébe a "házaséletről" :))
Tolerálja e - a barátnőimet??
stb stb :))
Kemény vagy akár a mamutszar!
A korod mindent elárul!
Leülhetsz fiam!. - Egyes!
A szüleidet küld be.. javasolni fogjuk az osztály ismétlést...
Tekintettel a pattanásos korodra, és a szőrös hónaljadra...
a testi fenyítéstől eltekintünk!...
Viszont tanuld meg tisztelni az idősebbeket akiknek
jóval több élettapasztalatuk van, az "átkosból" is, és, a mából...
A politikai viszonyok értelmezéséhez te még ovis vagy...:))
téged még az adrenalin és a hormonok hajtanak
minket 30-40 év buja-baja...
nem akarlak bántani, mert te az unokám unokája lehetnél ennyi ésszel..
(aki még nincs - :))
Azért ne keseredj el Mamusz King!
Hidd el: - van élet a fidessen túl is!!
a történet régi, akkor érjen le délre... (vagy du: 2-re)
a történet lényegén nem változtat...
az akkori legujjabb nyugati 3 tonna önsúlyú bármi...
A gépjárművek környezetterhelését illetően is igazad van.
Azonban ez a kettő nem jelenti azt, hogy a cigarettázás ellen nem kell fellépni. De kell.
Ha tehetném, akkor pl. első körben azonnal eltakaríttatnám az országból a dízel autókat, aztán a benzineseket és végül csak elektromos és/vagy hidrogén meghajtású gépjárművek lennének... (ez is csak egy utópia nálunk)
Magukkal a dohányosokkal az a gondom, hogy sokszor olyan helyen dohányoznak még mindig egyesek, ahol nem kellene. Erre és az egészségvédelemre lenne megoldás, ha egyáltalán nem lehetne dohányozni.
Erre szoktak érvelni azzal a nagyon karcsú "érveléssel", hogy mi kurva sok adót fizetünk, akkor kussoljanak azok, akiknek nem tetszik a dohányfüst és az egészségünk tönkretétele. Válasz: kiskomáim, nem kell dohányozni és nem fogtok kurva sok adót fizetni, ugyanis nem kötelező ez a gusztustalan, undorító "élvezeti cikk".
Ja! Ha neked barátnőid vannak..., akkor más a leányzó fekvése. :-)
A nagy Ő tolerálja a barátnőidet?
Valóban szédülök egy kicsit...de,
az azért van,
mert a boros flakon helyett az akkumulátor savas flakont húztam meg!
- most egy kicsit ég a gyomrom...:))
ennem kéne egy kicsi kekszet..
hátha felszijja...
A nevekkel való viccelődésnek, csak annyi a háttere: -szeretem a szójátékokat, szeretem a humort, és egyáltalán nem zavar, ha valaki elkezdi csavargatni az agyát valami frappáns szójátékra, még ha ellenem is szól!
legfeljebb hangosan kacarászok, vagy mélyeket hümmögök!!
Annyi "drámáról" írogatunk, miért nem lehet belecsempészni egy kis humort, engem nem zavar ha valaki frappánsan-viccesen beszól nekem!!
(legfeljebb küldöm érte a fekete otot! )
Ő? - ő őrül neki, állandóan úgy nyaggatom,- mint a kisbaba az annyamejjét amiko' éhes..
Mondja is: - öreg koromra se nőtt be a fejem lágya??
Én meg azt: - Fejen állva? (kicsit nagyot hallok), - megy az úgy, csak állj meg nekem!..
:
Amúgy a politika és a szex az amiről egyhuzamban többet lehet beszélni, miért hanyagolnánk éppen azt ?
Pokoli méreg lehet benned, ha ilyen szavakkal illeted ezt a "élvezeti cikket"!
Nem kötekedésből kérdem, de miért?
Én is elítélem az alkoholistákat (tudom milyen - mert - voltam), de mégsem illetem őket olyan szavakkal amilyenekkel te a dohányosok szokását illeted...
Valami eszembe jutott
nem vág ide, de muszáj megkérdeznem, van kutyád, szereted a kutyákat?
Papussal a zokni dolog megesett. Mikor beépítették az új szekrényeket nem talált semmit, pedig megmutogattam neki mit hova raktam. Egy délben felhívott , mert nem találta a gatyáit...:-)
De, neked a korodnál fogva, inkább a szex-el kéne foglalkozni (többet, még többet, legtöbbet)..
A politikával ráérnél öregebb korodba -miko' má a szex nem megy...:))
(mielőtt kikérnéd magadnak - viccesnek szántam)
Mit gondolsz, - miért politizálnak itt ilyen sokan?? :-))
az összes gatyám meg zoknim rajtam van! :))
Nem áll meg! 21 évvel fiatalabb nálam és úgy fut mint a nyúl!
Ha, a kanyarban elbújok és elgáncsolom... (ritkán sikerül)
Maga az emberi mentalitás is haragra gerjeszt: egy ember azért fizet, azért él ezzel sz@rral, hogy tönkremenjen az egészsége, aztán visít, mint a szopós malac, amikor (a szeszhez hasonlóan) tönkremegy az egészsége. Rájuk jellemző indok/érv: valamiben meg kell halni... Ez a felszínes, nem törődöm, unintelligens hozzáállás, valami félelmetes.
Munkám során is van gondom velük, de szélmalomharc a történet.
Ha tehetném, az összes dohánygyárat (és szeszipari céget a vezetőikkel és tulajdonosaikkal együtt) a Holdig robbantanám, csak egy kurva nagy kráter maradna utánuk!!!
Állatom nincs, de nagyon szeretem őket. Sokkal jobban, mint az önmagukat szándékosan elpusztító embereket. Persze fel lehet tenni a kérdést: ha nem komálom az embereket, akkor miért baj, ha halálra isszák és bagózzák magukat? Az, hogy megdöglenek emiatt nem baj, sőt jó, mert fogy az emberiség, de a járulékos dolgok, melyek ezekhez köthetők, már zavarnak.
Az még jobb, ha űzni kell a vadat. legalább karban tart.:-)
Fekete cicus vagy . hogy korom alatt állsz?
ne haragudj, én dohányzom , de nem hiszem hogy azzal más egészségét tönkre tenném. Mikor le kellett tennem a cigit egy pillanat alatt letettem. Az én egészségemet pedig azok az autósok teszik tönkre akik az orrom alá kormolnak nap mint nap. Egy nagyváros levegőjében sokkal több káros anyag van mint a cigarettában. És azt pici gyerekek is kénytelenek beszívni.
Rajta röhögött az összes munkatársam.:-)
Ezt az autós érvet is mindig elsütik, unom már, hogy ezzel a rossz dumával oltanak állandóan. Akkor ennyi erővel ne csináljunk semmit, sőt fel is köthetjük magunkat, mert vagy így, vagy úgy döglünk meg. Jellemző bagós mentalitás.
Gurulok a röhögéstől..., van fantáziám.:-)
Aztán ott van milliárdos tételű egészségügyi kiadás, azt is lehetne másra költeni.
Melléktermékként jöhetett a kb. 3 500 - 4 000 haver megjutalmazása a fényes trafikokkal, viszont minden lelkiismeret furdalás nélkül beáldoztak kb. 35 000 - 40 000 családot, akik az utcára kerültek.
Sajnos a haverok, hülyék a kereskedelemhez, hiába bővítették a forgalmazható termékkört a szerencsejátékkal, a szeszes italokkal, üdítőkkel, újságokkal, kávéval, a jutalékot is felemelték 3-3,5%-ról kerek 10%-ra!
De még így sem hozza a haveroknak a reményt havi mannát, mert a két év alatt majd 50%-al megemelkedett bagó kiskereskedelmi ára nem áll arányban a magyarországi átlagkeresetekkel, ezért az olcsóbb illegális forrásokból kénytelen a magyar bagós a mindennapi betevőjéhez jutni.
Az, hogy ebből még az egyesült államokban is cikk, valamint nevetség tárgya lett, az már Lézer Jani bűne...
Ja, egy hír járja az országot, újabb eddig kiskereskedelmi termékkel gyarapodik a mutyi dohányboltok palettája, hogy kormány segítségével nagyobb profitra tehessenek szert a haverok. Igaz, hogy ezzel a tanult, becsületes kereskedőket hozza Orbán (vagy Lézer?) hátrányos helyzetbe.
De sebaj, ők, a kiskereskedők vannak többségben, remélhetőleg tavasszal ezt a kedvességet viszonozni fogják a szavazófülkék magányában.
Mindig is volt, és lesz is csempészés, minél magasabb az adó, és minél olcsóbban lehet beszerezni az árút máshol, annál inkább. Főleg, ha ilyen könnyen be lehet hozni, és főleg, ha ekkora piaca lesz, hiszen a trafiktörvénnyel hatalmas piacot csináltak az illegális ciginek. Az emberek pedig túl szegények, a legális cigi pedig túl drága. Az állam pedig meg van károsítva.
Könnyű azt mondani, hogy akkor nem kell szívni. Aki rászokott, az sajnos mindenképpen megveszi.
Igaza van Meine Ehre heisst Treue -nak, én tudom, mert én cigiztem.
Fiatalon mindent kipróbáltam, ami olyan "felnőttes"-nek tűnt. Még szerencse, hogy drog nem volt. de bizony vannak olyan iskolai közösségek, ahol az élet velejárói. A cigi nagyon veszélyes, könnyű megszokni. Szóval, jól rászoktam, aztán meg abba akartam hagyni, nagyon sokszor, de nem olyan egyszerű!
Nem segít semmilyen pótszer, önfegyelem kell hozzá. Már régóta nem dohányzom, és akkor jöttem rá, hogy ez ennyire büdös, mert a dohányos nem érzi. Undorító! Jön a dohányos emberből, a hajából, a bőréből.. és láttam olyan embert, aki maga után húzta az oxigénpalackot, és szívta a cigit. Juj!
A tiltás viszont nem segít. A dohányzás ártalmairól kellene sokkal többet beszélni, prezentálni, a fiatalokat tájékoztatni, az iskolákban, közösségekben, és visszatartani, és ez a szülők felelőssége. elsősorban. Nincs megfelelő visszatartó erő, sem a dohányzás, sem az alkohol, sem a drog ártalmaival nincsenek tisztában. Az a baj, hogy a diákélet velejárói, és semmit nem találtak ki még ezek helyett!
Már nem is merem megkérdezni mit kaptál a fa alá??
Azért számomra ez nem annyira drámai, mint ahogy az írásaimból lejön. Mások káros szenvedélye miatt nem megyek a falnak.
Már annak is örülök, hogy nem alulról szagolom a karácsonyfát...
Aztán hóvégén megy a mamához lájmolni, sajnáltatja magát. A mamája meg eszi a kiárusított 3 napos száraz kenyeret.:((
Új hozzászólás