Nem csak az enyhe időjárás miatt kellett bezárni a Városligeti Műjégpályát, hanem természetesen az előző városvezetés miatt is. A problémát az okozta, hogy az egykori hibás tervek, másrészt a kivitelezésből adódó hiányosságok miatt nem működött megfelelően a jégpálya hűtési rendszere – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága.

Mint közleményükben kifejtették: a Városligeti Műjégpálya rekonstrukciója európai uniós projekt keretében épült meg, melynek megvalósítására a támogatási szerződést 2008-ban írta alá az akkori budapesti városvezetés. A rekonstrukció 2010 februárjában (még az önkormányzati választások előtt kezdődött. A kivitelező – HÉROSZ Zrt. – 2011 decemberében csődhelyzet miatt, átadás nélkül abbahagyta a kivitelezést. A kötelező közbeszerzési eljárásokat követően a Fővárosi Önkormányzat a projektet lezárta.

A hűtőrendszerrel kapcsolatos hibák először 2012. február 26-án mutatkoztak, amelyeket az új városvezetés a Budapesti Műszaki Egyetem bevonásával vizsgáltatott meg a 2012-2013-as szezonban. Az elmúlt időszakban néhány napon keresztül nem tudta fogadni a korcsolyázó közönséget a Városligeti Műjégpálya. Ennek részben az évszakhoz képest szokatlanul enyhe időjárás, másrészt a hűtési rendszer csökkentett hatásfokú működése volt. Utóbbi probléma pedig egyrészt a 2001-ben épített és 2009-ben aktualizált rekonstrukciós tervek hibái miatt, másrészt kivitelezésből adódó hiányosságok miatt állt elő – írta az főpolgármesteri hivatal.

A korrekció elvégzésére az uniós projekt lezárásáig, illetve a 2013-14-es szezon megkezdéséig már nem volt lehetőség, de várhatóan a 2014-2015-ös szezont megelőzően elkészülnek – tették hozzá.

Mint kiemelték: a kivitelezővel szemben jelenleg is folyamatban van egy polgári peres eljárás, és a Fővárosi Önkormányzat további jogi eljárásokat készít elő a tervellenőrrel, illetve a tervezővel szemben.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Demszky ott bujkál az ürgejáratokban a jégpálya alatt, és alulról leheli, hogy felolvadjon!!! A piszok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Még csak az a kérdés, hogy jobboldali vagy baloldali ?
leszúrt rittberger
Demszky ott bujkál az ürgejáratokban a jégpálya alatt, és alulról leheli, hogy felolvadjon!!! A piszok!
mariaberta
Kire mutogatnának, szokás szerint az emútnyocévre!
szaboria1
Miért nem müküdik, mert megint egy hozzá értő csókos kaphatta meg a pályázatot.
bretagne
Na, többek között ezért nem ülök a 4-es Metróra!
dömdödöm
Ez az újabb bizonyíték hogy itt semmit nem tudnak értelmesen megcsinálni legyen bármelyik párt hatalmon legyen bármilyen városvezetés mert csont hülyék ülnek odafent akik fogalmatlanoknak osztogatják le a munkákat . Jobban kenhetőek mint a friss zsíroskenyér :-(
kkalman
A műjégpálya azért nem működik, mert Tarlósék az elmúlt három év alatt nem voltak képesek a garanciális hibákat kijavíttatni, és mint ma hallottam a pályának a hűtését működtetni sem. Valamely okból kifolyólag, nem műszaki hiba miatt, a hűtőrendszernek kb. a felét működtették, ami nem elég a +10 fokban a jég hűtésére. A TV riportban megszólalt a tervező is, aki saját állítása szerint úgy tervezte meg a rendszert, hogy az +15 fokban is megfelelő minőségű jeget tud produkálni. (TV riport, RTL Klub, híradó)
Egyszerűbb emútnyócévezni, mint rendesen dolgozni.
taglo
Ha rossz volt a terv, akkor miért ,,qurtak " bele a tarhásék 3,7 -milliárdot ??
ujbuda
@taglo: lebhet hogy vmi csokos kapta meg utána és elkezdödhetett a "leosztás"A pénz a zsebbe a többi meg le van...
coni
Demszky a hibás mindenért amit az elmúlt 4 évben nem tudott megoldani a rezsim, csak az a kérdés miért nem veszik elő. Hol marad az elszámoltatás amire az egész 2010 évi választást építették?
Ha idén azzal fognak kampányolni, hogy 400 Forinttal csökkentették havonta a rezsit és 1000 Forinttal növelték a banki kiadásokat az nem lesz akkora durranás mint az elszámoltatás és a korrupció felszámolásának ígérete volt 2010-ben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.