Lemondott miniszterelnök-jelölti ambícióiról Bajnai Gordon, aki hétfőn bejelentette: nyitott a közös listára a szocialistákkal, és kész bevonni az ellenzéki együttműködésbe „a valós társadalmi támogatottsággal rendelkező szervezeteket” – ami forrásaink szerint a DK-t jelenti. Ám az utolsó percben újrakezdett egyezkedés neuralgikus pontja, hogy mi lesz magával Gyurcsány Ferenccel, aki arra készül, hogy ellenzéki frakcióvezetőként győzze le Orbánt. Ám sem az MSZP-ben, sem az Együttben nem rajongnak azért, hogy felvegyék őt a közös listára.
Forrás:
hvg.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Valószínűleg az MSZP is megkönnyebbül, hiszen ők se szeretnének elszámoltatást.
Bajnai túl jó lett volna ennek a népnek, jó szakember, nem sulsüköl, normálisan tudja képviselni külföldön az országot.
Azt kapja majd az ország amit kiérdemelt, de azt nagyon megérdemli.
(Gyurcsány amikor ME volt nem tudott megküzdeni saját pártjával sem, nem tudta keresztül verni rajtuk az elképzeléseit, most majd sikerül az 5%-al?).