Létszámbővítést tervez az idén két miskolci gyárában, Hatvanban és Budapesten is a Bosch cégcsoport, amely több állásbörzén is várja az érdeklődőket a következő hónapokban.
A cég MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztet: tavaly novemberben jelentették be, hogy 2014 második felétől a svájci Solothurnból Miskolcra telepíti a Bosch a faipari elektromos szerszámok gyártását, valamint fejlesztésének egy részét. Ennek köszönhetően 2016 végéig összesen 320 új munkahely jön létre a gyárban.
A miskolci autóipari gyárban is kismértékű létszámbővülés várható az idén a korábban megkezdett, 2014-ben is folytatódó beruházások eredményeként. Ennek része, hogy a cégcsoport ide telepíti át az önindítógyártás egy részét németországi, hildesheimi gyárából – hangsúlyozza a cég.
A Bosch célja, hogy a hatvani gyár – amely a cégcsoport autóelektronikai üzletágának legnagyobb gyártóközpontja a világon – továbbra is megtartsa vezető szerepét. A közel maximális kapacitáson működő gyárban a hatékonyság növelése érdekében kisebb átszervezés is lesz, amelynek köszönhetően 2014-ben is nő az itt dolgozók száma. Emellett a Budapesti Fejlesztési Központ dinamikus, több éve tartó fejlődése is további létszámbővülést feltételez: a kutatóközpont munkatársai közé hamarosan megérkezik az 1000. fejlesztőmérnök – olvasható a közleményben.
A Bosch a következő bő két hónapban több állásbörzén is jelen lesz, hogy munkatársakat toborozzon és információt nyújtson az érdeklődőknek – idézi a közlemény Nagy Anikót, a magyarországi Bosch csoport országos humán erőforrás igazgatóját.
A Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára jelentős vállalatcsoport, Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2012-es üzleti évben a cég teljes forgalma 594 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 133 milliárd forint volt. A magyarországi Bosch csoport 2013 elején 8500 munkatársat foglalkoztatott.
24 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Akkor már a Tanácsköztársaság idején is.
Aszongya hogy:
Bezárt a MALÉV, bezárt a Nokia, bezárt a kapuvári húsgyár a többi meg döglődik. Bezárt több kisebb elektronikai és ruhaipari cég, több tízezer embertől vették el a trafik jogot, a kisgazdákat kihagyták a földosztásból. Bezárt a Guliver országos játékbolt hálózat. Jelenleg is döglődik a Dunaferr és a MAL- Zrt.
Ha még jobban utána néznék tudnék még sorolni bedőlt cégeket de minek mert ez is épp elég. Ezt nem fogja ellensúlyozni a Bosch ami nem a jelenlegi kurmánynak köszönhetően fejleszt hanem mert már tradicionális cég Magyarországon. A kevés multicégek egyike amelyik még állja a sarat mutyiországban.
Úgyhogy elvtársak azért még várjunk azzal a "Magyarország jobban teljesít" idióta propaganda szöveggel.
"Hogy miről szólnak az együttműködési megállapodások, azt még élő ember nem hallotta!"
Ott mennek el a költségvetésből a Horváth úr által említett évi 1 000 milliárdok, Orbán ezzel tudja csak itt tartani a nagy cégeket, nélkülük 250 000 emberrel több munkanélküli lenne az országban, s akkorát még Orbán sem tudna hazudni, hogy ne vonulnának ki a Zemberek az utcára "Orbán takarodj!"-ot skandálva.
Új hozzászólás