A kormány megdöbbentőnek tartja, hogy egyes közműszolgáltatóknál a vagyonfelértékeléssel, valamint az osztalékkifizetés időpontjának előrehozásával pénzkimentési akció zajlik, ezért Orbán Viktor kezdeményezésére a héten elemzi a helyzetet a kabinet.

Giró-Szász András a Napi Gazdaságban kedden megjelent cikkre reagált az MTI-nek. A lap azt írta, hogy váratlanul korán, március 21-én tartja közgyűlését az Elmű és az Émász, és egyes vélemények szerint a korai időponttal biztosíthatja a két áramszolgáltató, hogy április elejéig, a választásokig kifizethesse osztalékát.

Giró-Szász András hangsúlyozta, hogy a miniszterelnök a helyzet áttekintése érdekében a héten megbeszélést kezdeményez, amelyen az érintett miniszterek mellett az energiahivatal vezetője is részt vesz. A kormány célja egyértelműen az, hogy "ezek a pénzkimentési akciók semmilyen formában ne tudják megakadályozni, illetve a fenntartását nehezíteni a kormány rezsicsökkentő politikájának".

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

joopapa
Mi is megdöbbentünk a fidess mafia pénzkimentési akcióján! És, kuss és néma csönd! Még az ellenzék is kussolt, elvétve volt egy ki nyöszörgés! Én nem értek hozzá de ez egy cég ahol fizetnek a részvényeseknek osztalékot?! Az orbán baba és a negyven rablója nem cég még is lopnak "osztalékot", egyebek közt az én adómból is! Ja és még közgyűlés sem volt se taggyűlés, csak kormány ülés!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@F_Viktor: Hagyd a fenebe, nem latod, hogy kezd pilledni? Mar csak egymondatos csipkelodesekre alkalmas, mert alapveto dolgokat nem tud, vagyis azt, hogy hogy muxik egy reszvenytarsasag? Ha tudna, nem irt volna le ekkora szamarsagot.

Nem mindenkinek vilagos, hogy miert c@r a rezsicsokkentes, es hogy miert nem tarthato fenn meg csak kozeptavon sem? A valasztasok utan ugyis meg lesz szuntetve az egesz, ha a baloldaliak kerulnek hatalomra (akkor erthetoen esszeru gazdasagi okokra hivatkozva, magukra vonva a rozsadombi medences-jacuzzis fideszesek bosz haragjat), ha pedig vitya maradna, akkor meg azert, mert addigra lesz egy masik osszeeszkabalt ellenseg, aki a rezsicsokkentes ellen dolgozik, es azert kell majd leallni ezzel a baromsaggal... De mondhatod ezeknek, mert birkak... Bar az otos talalatom jonne be ilyen ecceruen...Orban azt hiszi, hogyha a valasztasok utan kormanyon marad, lesz meg 4 eve rabolni, hulyesegeket igerni, hazudozni funek-fanak, statisztikakat gyartani, DE NEM LESZ! (Lasd Ukrajna)
F_Viktor
@karma1: Nem lehet veled vitatkozni .-))

Apropó Ukrajna! Látjátok milyen egyszerűen, egy tollvonással meg lehet szüntetni egy nem demokratikus alaptörvényt? :-)))
karma1
@F_Viktor: Jaj, Csillagom , varjuk ki a veget! Tudod, hogy minden torveny annyit er, amennyit be tudnak tartatni belole...:-((( Es Putyin nevet a velemeny-nyilvanitok kozott meg nem latom...Jo lenne tudni, ki f@sik most jobban,... (lehet, a ket jobarat kez a kezben,...putyin-vitya...:-))))
kukac50
De ne legyenek illúzióink,hazudnak lopnak csalnak. Orbánt ugyanúgy zsarolják (szintén van is mivel) és irányítják, mint Gyurcsányt. Míg Gyurcsány, Bokros, és Surányi, ugye, a Rockefellerék és Sorosék által irányított Bildenberg-csoport tagjai, addig ugye Orbán a szintén Rockefeller érdekeltségű Trilateral Commission nevű csoport tagja (bábja). Így már talán jobban érthető a Fidesz hintapolitikája is. Tönkre akarják tenni teljesen szétverni az energia szektort úgy mint ahogy a mezőgazdaságot és a piacot is szétverették Torgyánnal.
Ezért nem nyomtatunk pénzt,mert mi uzsora kamathoz vagyunk szokva.
Magyarország pénzt készítene nem lennénk rászorulva egyik ország hitelére sem,okozna 3-4 % os inflációt de mi árfolyamunk beállna és nem ingadozna a forint a politikusok rosszul kifejezett mondata után.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.