Magyarország, saját véleményét az unión belül elmondva, osztja az EU álláspontját Ukrajna ügyében – jelentette ki a parlament elnöke hétfői tapolcai sajtótájékoztatóján. Kövér László hozzátette, hogy Magyarország eddig is ezt tette külpolitikai kérdésekben.
A házelnök arról beszélt, hogy Magyarország igyekszik saját speciális nézőpontját érvényesíteni az ukrajnai eseményeket illetően Oroszország és az új ukrán vezetés felé egyaránt.
Kövér László közölte: Magyarország minden egyes alkalommal figyelmeztetni fog, ha a demokratikus fordulat jegyében antidemokratikus lépések történnek, vagy azokat kilátásba helyezik.
"Utalnék itt a nyelvtörvény eltörlésére, ami az Ukrajnában élő több millió ember önazonosságának megélését teszi kérdésessé" – fejtette ki a házelnök. Hozzátette: a nemzetiségek jogait Ukrajnában az eddiginél is jobban kell biztosítani.
5 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Egyenlő törvények, egyenlő piacgazdaság,egyenlő munkáért egyenlő bérek minden uniós tagállamban,unió által meghatározott, a megélhetéshez elegendő nyugdíjak, ez volt a lényege a csatlakozásnak.
Törvény a Fidesz befolyása alatt van,piacgazdaság nincs,uniós bérek csak a minisztereknek.
Ha majd nem jön kilépünk.
Még csak nyalogatják Putyint később a seggéből fognak élni.
Új hozzászólás