Az Országház és a Kossuth tér 2010 óta tartó újjáépítése a magyar állam újjáépítésének a jelképe is – hangoztatta az Országgyűlés elnöke szombaton a megújult Kossuth téren, a március 15-i állami ünnepségsorozat kezdetén.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott ünnepélyes zászlófelvonás előtt elmondott beszédében Kövér László kiemelte: az újjáépítés – miként a magyar állam esetében is – évtizedek óta égetően esedékes volt, célja pedig a történelmi hagyományok tiszteletben tartásával történő korszerűsítés. Mindez rövid idő alatt, rendkívüli alkotóerő kifejtésével valósult meg – tette hozzá.

Az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: az elmúlt négy esztendőben a rájuk bízott munka javát, miként az országban, úgy a Kossuth téren is elvégezték. Az elvégzett munkáról való vitának mindig helye van, ám egyvalami talán vitán felül áll: "az elmúlt négy esztendőben tétlenséggel nem vesztegettük a választók által nekünk szabott időt" – fogalmazott Kövér László, megjegyezve: az állam és az ország újjáépítéséről, valamint a Kossuth tér megújításáról a megfellebbezhetetlen értékítéletet a magyar polgárok többsége fogja hamarosan kimondani.

Az Országgyűlés elnöke – felidézve a Parlamenten és a téren elvégzett munkát – kitért arra, hogy az épület homlokzati köveinek kétharmadát kicserélték. Elmondható tehát, hogy a mai magyarok gyakorlatilag újjáépítették az elődeik által épített Országházat, amely száz esztendő után ismét újkori pompájában ragyog – fűzte hozzá.

A politikus szólt arról, hogy "nekünk, mai magyaroknak adatott meg az is", hogy az Országház körül, a Kossuth téren megvalósíthassák azt a térszerkezetet, amelyet még az Országház tervezője, Steindl Imre álmodott, ám már nem valósíthatott meg. A Kossuth téren a jelenkor tiszteletben tartotta a magyar múltat a magyar jövő érdekében – mondta Kövér László.

A hagyománytisztelet és önbecsülés jegyében a mai magyarok, miként az országban, úgy a Kossuth téren sem hagyják a magyar múltat eltörölni: "a barbár kommunista szoborrombolások által megsemmisített történelmi szobrainkat újraalkotják, és azok ismét díszei lesznek e térnek" – hangoztatta a házelnök.

Elmondta, hogy az idén újranyitja kapuit az 1949-ben bezárt Országgyűlési Múzeum is, amely a magyar parlamentarizmusnak, valamint az Országháznak mint építészeti remekműnek a történetét egyaránt bemutatja. Közölte: a több mint háromezer négyzetméteres látogatóközpont kialakításával világszínvonalú, hasznos teret és kényelmes körülményeket teremtettek az évente több mint félmillió látogatónak, akik felkeresik a Kossuth teret, illetve az Országházat. A mélygarázs megépítésével lehetővé válik a tér teljes tehermentesítése a gépjárműforgalomtól – jelezte, hozzátéve: az idén – az Országház és a Kossuth tér történetében először – megvalósul a teljes díszvilágítás, ami minden bizonnyal erősíteni fogja Budapest turisztikai vonzerejét is.

Az Országgyűlés elnöke közölte: összesen több mint ötezer magyar ember dolgozott a Kossuth téren, több mint kétszáz magyar gazdasági társaság vállalt szerepet a kivitelezésben, összesen több mint száz szakma képviseltette magát a munkálatokban. A házelnök köszönetet mondott a munkáért az abban részt vevő minden magyar munkavállalónak és vállalkozónak, a pénzügyi fedezetért minden magyar adófizetőnek, és köszönetét tolmácsolta a türelemért minden budapestinek.

Kövér László azt a kívánságát fogalmazta meg, hogy a megújult Kossuth tér köveit soha többé ne áztassa a magyarok vére, miként az 1956-ban történt; minden magyar ember – éljen bárhol a nagyvilágban – otthon érezze magát a Kossuth téren; a nagyvilágból érkező látogatók "legyenek itt mindig megbecsült vendégek".

"Az újjáépített Kossuth teret ma, 2014. március 15-én ezennel a magyar polgároknak átadom" – zárta ünnepi beszédét az Országgyűlés elnöke.

Az ünnepségen – mások mellett – részt vett Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

QQCSI
Még a végén kiderül, hogy Orbán Viktor meg a harmadik honalapító királyunk,
köteleskövér te nagyon h.lye!
evacica
Kövér hülyeségért soha nem ment a szomszédba! Az átalakított Kossuth tér a demokrácia szétverésének lesz az orbáni jelképe!
Desischado
Hát akkor énszerintem nagyon siralmas az a jövő! A tér egy nagy nulla, sivár és kopár, le van tarolva, mint az ország! lala te agyalapi elmeroggyant! Jobb lenne ha befognád, te köteles hazaáruló országrabló!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.