Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke és Várad András, a kisemmizett juhász részvételével tüntettek a felcsúti polgármesteri hivatal előtt. Az ellentüntetők létszámban és hangerőben is nyomasztó fölényben voltak. A Fejér megyei falu polgármesteri hivatala előtt a bejelentők Mészáros Lőrinc milliárdos faluvezető és az Orbán-kormány „földrabló politikája" ellen kívántak tiltakozni. Bár az eseményen alig húsz tüntető jelent meg, utólag indokoltnak bizonyult, hogy a rendőrség jelentős erőkkel vonult ki a rendezvény biztosítására. A kezdés előtt ugyanis a sípokkal, kereplőkkel és a baloldali ellenzéket bíráló táblákkal felszerelkezett, nagyjából 70-80 ellentüntető gyakorlatilag átvette az irányítást: elfoglalták a hivatal előtti, a demonstrációra kijelölt területet. Kérdésünkre azt állították, hogy mindannyian felcsútiak, és a Facebookról értesültek a rendezvényről.

Forrás: nol.hu
Feltöltő: gibgab
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
@Pisti271: Én pedig azon gondolkodom, milyen ember az olyan aki ily bőszen támogatja a rablást, a munkából becsületesen megélni kívánó emberek tízezreinek kifosztását?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
modera
@kiskutyauto: Akkor miért nem hagyod már itt a fenébe ezt az országot? Nagy kár, hogy nincs itt valóban diktatúra, mert akkor neked már annyi lenne.
kkalman
Ha egy ellentüntetés spontán jön létre, nincs idő az alkalomhoz passzoló transzparenseket készíteni. Ha pedig már készen vannak az egységes táblák, molinók, akkor nem lehet spontaneitásról beszélni.
Valaki hazudik! Már megint, még mindig, de nagyon!
Cicamama55
@karma1: Éppen azért ! A gálya bármikor elsüllyedhet, ha háborogni kezd alatta a tenger vize!
Desischado
@kkalman: De el találtad a gondolatomat! Meg volt ez szervezve, mint annak a rendje!
dzurinda
@modera: Diktatúrát szeretnél? Hogy is van a kedvenc pártod neve? Fiatal Demokraták Szövetsége?
modera
@dzurinda: Ez az alak hihetetlen mennyire primitív, nem találkoztál még az írásaival? A legutóbb is úgy sértegetett, hogy az nem volt nyomdafestéket tűrő. Ezek miatt szaladt ki a számon az, amit nem gondoltam magam sem komolyan. De hogy lehet az, hogy te mindig megtalálsz? Nem semmi...:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.