Ne adjuk alább, mint négy éve – javasolta Orbán Viktor szerdán Mezőkövesden a Fidesz-KDNP politikai nagygyűlésén résztvevőknek, ahol helyi jelöltjükről, Tállai Andrásról azt mondta: jó barátot, hűséges bajtársat és elszánt harcost kapott személyében, "és kellene ő nekem megint".

A pártelnök-miniszterelnök kritikával illette a megelőző nyolcévnyi kormányzást, a baloldali erőkről pedig megjegyezte: megfigyelte, hogy ha nem a baloldal nyer, hanem a Fidesz, akkor a választások nem lehetnek tisztességesek (...) "sőt nemhogy nem tisztességesek, hanem vége van a demokráciának".

Orbán: ne adjuk alább, mint négy éve

"Az ő szenvedélyük a gyűlölködés, a mi szenvedélyünk pedig Magyarország" – mondta, "jobboldali fiatal ellenfeleinek" pedig, akik még sosem kormányoztak, azt javasolta: előbb tegyenek le valamit az asztalra, bizalom ugyanis nem a beszédért, hanem a tettekért jár.

Az Európai Unióból történő kilépéssel kapcsolatban – "amit ajánlgatnak nekünk" – kijelentette: tagnak lenni nem szerelmi kérdés, hanem jól megfontolt érdekek kérdése. Nem is szentek üldögélnek ott, sokkal inkább harcosok, majd megjegyezte, maga is úgy ül ott, mint a matyó ember az ivóban, a csizmája szárában tartva a bicskát. Nem érdemes kimaradni az ügyek intézéséből – fűzte tovább –, ott harcolni kell.

Fontosnak nevezte az elmúlt négy évből a rezsicsökkentést, mint mondta, az emberek először élhették át, hogy január 1-jén nem arról hallanak, minek mennyivel emelkedik az ára. Ők nyolc év alatt tizenötször emelték a rezsit – bírálta elődeit. A családtámogatás ügyét az egyik legfontosabbnak nevezve szólt a gyermekek utáni adókedvezményről, illetve a gyed extráról is. Azt is elmondta: a jelenlegi kabinet nemcsak megőrizte, de növelte is a nyugdíjak értékét.

Orbán Viktor nehéz embernek nevezte Tállai Andrást, aki keményen harcol a helyiekért, "éppen két éve a reptér miatt eszi az életemet". Hozzátette: megígérte neki, hogy ha megnyeri a választást, ismét beszélnek erről.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kormány Mezőkövesdről 4 milliárd forintnyi adósságot vitt el, emellett 7,8 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett a városba, majd azt kívánta a helyieknek: életükben ennél rosszabb üzletet ne kössenek.

Orbán: ne adjuk alább, mint négy éve

A település értékeiről is szólt, például arról, hogy Louis Armstrong zenekarának egyik tagja is innen származott, de arra is visszaemlékezett, hogy amikor 1994-ben először járt Mezőkövesden, egy "megye I-es meccsen" rúgott kezdőrúgást, majd gratulált a helyieknek, hogy "azóta a világ sokat változott".

Mindenkit arra kért, ne felejtse el, egy a tábor, egy a zászló. Azt javasolta: ne spekuláljanak, bonyolult kombináció nélkül mindkét szavazatot adják a Fideszre.

Az esélyekről megjegyezte, először érzik úgy, hogy "nekünk áll a zászló". Nem lottón nyertük ezt az esélyt, megdolgoztunk, gyakran évekig szenvedtünk érte – tette hozzá, kijelentve: az esély azonban nem azonos a győzelemmel, április 6-án, vasárnap kell nyerni. Azt javasolta a jelenlévőnek, ezt mondják el rokonaiknak, munkatársaiknak is, az aktivistáknak pedig azt, hogy be kell kopogtatni mindenhová.

A választás kulcsszereplőinek nevezte a nőket, a szavazást pedig családi ügynek, ezért arra kérte az asszonyokat: vezényeljenek riadót vasárnap. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! – zárta beszédét Orbán Viktor.

A miniszterelnök beszéde előtt Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, Borsod megye 7. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s jelöltje azt mondta: felkészültek a választásokra és már a következő négy év feladatát is meghatározták. Szólt arról is, hogy a kormány vidéket támogató politikájának köszönhetően Dél-Borsod a korábbiakhoz nem mérhető eredményeket tud felmutatni. Megjegyezte: a választókerület egészébe mintegy 44 milliárdos forrás érkezett az elmúlt négy évben.

Saját kampányszerepéről mesélve felidézte, hogy rúgott kezdőrúgást, két százéves hölgyet is felköszöntött, töltött hurkát, ültetett cseresznyefát és fellépett egy együttessel, de azt is megmutatta, hogy még zongorázni is tud. A kampány egyik tanulságának nevezte, hogy a szocialisták nemcsak időben – reggel, délben meg este – hazudnak, hanem térben is, az egész országban, "a vidéki fullajtárjaik is".

A Jobbik vidéki programja szerinte bírósági feljelentésekből és hazudozásokból áll, és báránybőrbe bújt farkasnak nevezte Vona Gábort.

Mezőkövesden mintegy ezer ember gyűlt össze a Kavicsos-tó mellett, a jelenlévők megtöltötték a templom előtti teret. A bő egyórás rendezvényre többen nemzeti színű zászlóval vagy szavazásra buzdító, fideszes transzparenssel érkeztek, amelyet a rendezvényen többször is egyszerre emeltek a magasba. Volt, aki Tállai Andrást ábrázoló táblát, mások Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyéb településeinek transzparensét tartották kezükben. Egy táblán azt szerepelt: "Jó az irány, kapitány!", egy másikon az: "Éljen a kormány!".

A rendezvényen a térségi születésű Nemcsák Károly színművész ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tállai Andrást, aki szerinte eddig is megszolgálta a bizalmat.

Zárásaként egy fúvószenekar a Kossuth-nótát játszotta el, a jelenlévők a zenekarral elénekelték a dalt.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Spiegel: Orbán politikájának haszonélvezője a felső 10 százalék, „a Fidesz-klientúra magja”

Miközben Orbán Viktor miniszterelnök saját magát a szegények, a kisemberek szószólójának, kormányát pedig a családok védelmezőjének igyekszik beállítani, bírálói szerint az országban maffiaállam működik, ahol az Orbán-klán az államkasszát dézsmálja – írja a Spiegel.

A lap azt írja, hogy Magyarországon a rendszerváltás óta nem volt ilyen mély a társadalmi szakadék, a „külföldi vállalatok elleni harc” mottójával meghirdetett rezsicsökkentés ellenére mintegy 3 millió ember szegénységben, bizonytalan körülmények között él.

A Spiegel szerint Orbán gazdaság- és társadalompolitikájának valódi haszonélvezője a társadalom felső 10 százaléka, „a Fidesz-klientúra magja”. Sőt maga Orbán Viktor és közvetlen köre, köztük több családtagja meglepően gyorsan nagy vagyonra tett szert, gyakran megkérdőjelezhető körülmények között.

444.hu/2014/04/02/spiegel-orban-politikajanak-haszonelvezoje-a-felso-10-szazalek-a-fidesz-klientura-magja/
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
análisdrabális
@tavaszi: A nácik nem előztek meg semmit. Bár tudom a stadionos gazdád örülne ha csicskása lenne az ellenzéke.
lenhardtibolya
Remélhetőleg már sokan okultak abból, hogy a 2/3 bizony túlzás... Igenis az volna - és remélem lesz is - a jó megoldás, hogyha második erőként a Jobbik végez a voksoláson és többé nem lehet csak úgy lesöpörni a javaslataikat, amelyek valóban mindannyiunk érdekét szolgálják.
coyote3
Tegnap azt írtam, hogy a zsírdisznó már készíthetne egy kistestvért magának és kimoderáltak.:) Ma azt írom, huncutkodhatna az anyukájával...
tivoli
@coyote3: Ha jól értem ez a beírás szokványos családterápiáról szól. :-))))
Desischado
D e ne ám! Lopjunk, raboljunk tovább! Ehez kér segítséget ez a csuti hazug rabló gazember! Hát nem! Soha többé fidesz!!!
kukac50
Te már az első évben alább adtad!
Amit ígértél abból semmit nem tartottál be!
Újabb 4 év a fél ország halálát jelentené!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.