Életveszélyesen megsérült egy kisfiú hétfő reggel Szegeden, a gyerek leugrott a harmadik emeleti lakásuk erkélyéről, mert el akart jutni az iskolába – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, a szegedi Kisteleki Ede utcába kértek segítséget reggel, miután egy kisfiú kiugrott a harmadik emeleti lakásuk erkélyéről. A helyszínre érkező mentők a 11 éves gyereket életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A rendőrök megállapították, hogy a kisfiú hétéves testvérével egyedül maradt otthon, mivel a szülők már dolgozni mentek. A gyerekek iskolába indultak, de a lakásból nem tudtak kijutni, mert édesanyjuk bezárta a biztonsági reteszt, amihez nem volt kulcsuk. A nagyobbik gyerek ezért úgy döntött, hogy az erkélyen keresztül ugrik ki az utcára – közölte a százados.
A rendőrség kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt eljárást indított.
30 hozzászólásarrow_drop_down_circle
EZ NEM POLITIKAI DOLOG!
Miért kell mindenbe belevinni a kormányt? Ennyire szűk az agyad?
Ráadásul, még a gyermekre is tettél megjegyzést, hogy "nem gondolkodik"... !!!
Ez nem politika volt a szülők részéről, hanem felelőtlenség!
Amit mélységesen elítélek, mert én sohasem hagynék ilyen korú gyermeket több órára magára...
Akármilyen áron, de meg kell oldani, hogy a gyermek felügyelet alatt legyen!
A legrosszabb bébiszitter is jobb, mint egyedül hagyni a gyermeket...!
Jah, hát az én apám is katona volt... az egész lakótelep dugig volt katornákkal, meg rendőrökkel...
Egyik a másik után folytotta alkoholba a bánatát, az egész vezérkar lopta a dízelt és némelyik olyan segghülye, hogy egy értelmes mondatot nem tud összerakni...
Tisztelet a kivételnek!
A foglalkozás nem meghatározó jellemvonás!
Minek kellett ezt ide keverni? Semmi köze a témához!
Ha kukás lenne a gyereked, akkor is lehet, hogy tisztelném és köszönnék neki minden nap!
A foglalkozás, valóban nem jellemvonás, de nagyban alakítja azt! Viszont ahhoz, hogy megértsd, hogy miért gondolkozok így ezt az apró momentumot tudnod kellett, hisz Te tetted fel a kérdést gyerek ügyben. Egyébként nem tudom észrevetted-e, hogy más ostobaságán vitatkozunk úgy, hogy gyakorlatilag egyikünknek sincs semmi köze hozzá. Sajnálatos súlyos baleset több apró összetevőből és bízzunk benne, hogy a kissrác maradandó károsodás nélkül felépüljön. Részemről a témát lezártam.
Kívánok neked szép napot, sikeres gyermeknevelést és vigyázz a csemetédre sokkal jobban, mint a cikkben említettek!
Nekem is sokszor lóg a fejem a 2 éves gyerekem mellett, amikor egész nap csipog, mindent szét dobál, szövegel, kirohan, berohan és van, hogy még a gondolatát is megbánom, annyira kivagyok tőle, de azért ha nem tudnék rá vigyázni, akkor inkább az egész települést felforgatnám, hogy legyen valaki, aki segít, de nem hagynám felügyelet nélkül...
Másik oldalon pedig van, hogy több felnőtt is vigyáz egy gyermekre és mégis megtörténik a baj...
Apám pocsék katona és alkoholista is volt.
NNah, ő berakott minket a kocsiba úgy, hogy ittas volt.
A nagy részével egyetértek, amit írtál, de szerintem nem lehet a munkahelyre vagy bármi más nehézségre fogni, hogy ha egy gyereket magára hagynak.
A bébiszitterek emlegetésétől azért a helyedben eltekintenék olyan helyen,ahol egy hét és egy 11 éves gyerek mellett az anyuka dolgozni kényszerül.Nem jószántából zárta rájuk az ajtót.Egy bébiszitter,ha csak 200 forintot kér óránként,már az anyuka fizetésének felét elvitte.Ha közmunkás,akkor meg az egészet.
Akkor bekopodnék mindenkihez a házban, hogy segítsenek egy órára vagy talán inkább más anyukákkal megszervezném az ilyeneket.
Én nem szégyellnék segítséget kérni.
Én a szomszédomat is megkérdeztem, hogy el tudja-e hozni Bogit, ha nagyon beragadok, pedig nem dolgozok, bölcsibe jár, de azért el tudom képzelni, hogy lenne olyan helyzet, amikor nem tudom bevinni vagy elhozni.
Akkor behozatnék Ukrajnából egy lányt vagy nem tudom, de megoldanám...
Mindent meg lehet oldani, csak gondolkodni kell rajta...
Nálam az vágja ki a biztosítékot, amikor politikai kérdést csinálnak valamiből (vagy mindenből), aminek konkrétan semmi köze hozzá.
Hát ez mit jelent, ha nem azt, hogy a szülők sem tudnak gondolkodni, így hát a gyereket is droidnak nevelik...
Ez is továbbszövése egy kormányzati törekvésnek...
Rengeteg szerencsétlen diplomás van és kevés jó kétkezi szakember... Ezt szerintem mindenki tudja.
Mindegy, most ebbe ne menjünk bele megint...
Eleredt az orrom vére is...
Magas vérnyomással nem szabad viccelni.Menj orvoshoz !Gyorsan.
Ma már - pl. az Audinál lévő - magasan kvalifikált ultra jó tudású, nyelveket beszélő "kétkezi melóst" értik rajta.
Azt a nyomdászt, aki szuperül vágja számítógépes progikat, azt a tehenészt, aki be tudja programozni a tehenet, hogy mikor mennyit tejeljen...
Nem úgy érti a kormány, hogy közmunkásokra van szükség meg írástudatlan téglarakókra...
Hanem gázszerelőkre, klímaszelerőkre, modern gépeket kezelőkre és így tovább...
A fogalmak már modernizálódtak...
A vérnyomás pedig nem játék, fordulj vele orvoshoz, neked még nagyon sok dolgod van gyermekeddel, neki bizony szüksége van rád!
A fogalmak modernizálódtak a magánszférában, főleg a komoly nyugati cégek leányvállalatainál, a kormány fogalmai természetesen politikai alapokon és érdekből képződnek...
Munkahelyeket a vállalkozásoknak kell teremtenie, nem a kormánynak...
Habár akkor is ezerszer inkább a közmunka, mint a segély a semmiért...
A magyar munkások a termelékenység hiánya miatt nem keresik meg nyugati társaik béreit...
Németországban sem politikai ideológia miatt termelnek, hanem azért mert minden percük hatékony...
Egyébként Orbán Viktor megmondta /az araboknak /,hogy bérmunkára jók vagyunk . Ehhez tartsd magad.
Nem kell azért lekezelően beszélni... Dolgozni nem elég... Ésszel kell csinálni...
Számomra nem nagyon menő a "keményen dolgozok" kifejezés... Ha már úgy mondja valaki, hogy "jól dolgozok és amit megcsinálok annak van értelme és eredménye is" az már mindjárt más...
A "keményen" dolgozó rétegekhez tartoznak sokan, akik semmit nem érnek el... Úgyhogy filozofálhatunk ezen is egy darabig...
Amúgy meg nem értem, hogy a kétkezi munkás kifejezés miért zárja ki az jó értelmi képességeket?
Amit leírtál pontosan alátámasztja azt, amit írtam: magasan kvalifikált kétkezi munkás...
Szóval feleslegesen nem kell kötözködni.
Már fenntartani egy vállalkozást könnyebb rendezett és stabil körülmények között...
Úgyhogy ez is nézőpont kérdése.
Olyan vagy mint a politikusok,akik mantrázzák a hülyeségeiket,de élő embert nem sokat láttak.
Nem sok munkahelyet láttál még belülről.Részemről befejezve.
Nem kell munkahely... Csak pénz kell.
Azért hidd el... te munka hóse! (aki nyilván az internet mellől kezeli a gépet, míg szétfórumozza az agyát termelékenységében... )
a legtöbb ember soha be sem tenné a lábát egy munkahelyre, ha amúgy lenne elég pénzük a megélhetéshez...
Amúgy meg hülye vagy te!
Mit sértegetsz itt másokat?
Pont az ilyen emberek miatt nem is olyan jó munkahelyet belűlről látni... habár kétlem, hogy te meg tudsz maradni valahol is...
Új hozzászólás