Előzetes letartóztatásba helyezték pénteken azt a férfit, akit a Magyarbánhegyesen történt kettős gyilkossággal gyanúsítanak – tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség az MTI-t.

Közleményük szerint a gyanúsított csütörtök délután egy magyarbánhegyesi családi házban egyelőre ismeretlen típusú lőfegyverrel többször rálőtt az ott tartózkodó négy emberre (két férfire és két nőre). Egy férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette. A másik két embert életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. Az ügyben a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság nyomoz.

A Békés Megyei Főügyészség több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt kezdeményezte a 47 éves vésztői férfi előzetes letartóztatását, amelyet a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója el is rendelt.

Az ügyészségi közlemény szerint a kényszerintézkedést egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélyére tekintettel rendelték el. Másrészt azért, mert feltételezhető volt, hogy a gyanúsított – aki eddig nem működött együtt a hatósággal – kiemelt jelentőségű tárgyi bizonyíték, a lőfegyver elrejtésével vagy megsemmisítésével veszélyeztetné vagy meghiúsítaná a bizonyítás eredményességét, harmadrészt a bűnismétlés veszélye is fennáll – fejtették ki.

A csütörtöki lövöldözésben a 47 éves vésztői férfi volt élettársának édesanyját és új párját sebesítette meg halálosan. A két sérült péntek délelőtt is életveszélyes állapotban volt.

A rendőrségre fél négykor érkezett bejelentés arról, hogy lövéseket hallottak egy magyarbánhegyesi házból. A gyanúsított tette után magával vitte a lányát, akit utóbb megtalált a rendőrség és biztonságba helyezett. A férfi nem sokkal tette után Békéscsabán, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon feladta magát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.