Az európai parlamenti választáson elért eredmény megerősítette a Demokratikus Koalíciót (DK) abban, hogy folytassa "a nagyon határozott ellenzéki szerepet" – hangoztatta Gyurcsány Ferenc vasárnap éjjel Budapesten.
A DK elnöke pártja eredményváró rendezvényén azt mondta: olyan pártot teremtettek, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a legádázabb ellenfele lesz "az orbáni önkénynek". "Ez a választás abban erősített meg bennünket, hogy nem kevesebb, hanem még több eltökéltség kell, és folytatni fogjuk ezt a nagyon határozott ellenzéki szerepet" – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Kitért arra is, hogy a választással lezárult a DK megalakításának hosszú, fáradságos és nehéz története. Gyurcsány Ferenc közölte, Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke és Niedermüller Péter alelnök megy az EP-be.
Gyurcsány Ferenc beszéde elején köszönetet mondott azoknak az embereknek, akik elmentek szavazni, és megköszönte azok támogatását, akik pártjára voksoltak.
Kijelentette: a DK az európai egyesült államok legelkötelezettebb híve. "Hazafiak vagyunk, magyarok és büszke európaiak". Azt gondoljuk, hogy a kettő jól kiegészíti egymást – fűzte hozzá.
Gyurcsány Ferenc szólt arról is, hogy Budapesten és jó néhány nagyvárosban a DK lett a demokratikus ellenzék legerősebb pártja. A kijelentést tapssal és ovációval fogadták a szimpatizánsok.
A DK elnöke azt mondta, a választáson elért eredmény "a lényeg tekintetében" nem változtatott meg bennük semmit: a demokratikus oldalon, "szabadelvűek, mérsékeltek, konzervatívok, baloldaliak világában nekünk barátaink és szövetségeseink vannak". A mi ellenfelünk továbbra is Orbán Viktor és pártszövetsége, azon fogunk dolgozni, hogy őket szorítsuk kisebbségbe – hangoztatta.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
szereznie,és visszaszerezni a bizalmukat.Csak így lehet esély arra hogy változzon valami pozitív irányba.
Az már mindegy ha a Jobbik vagy a DK zúzza szét őket. Ma az is bebizonyosodott hogy Gyurcsányt és a DK t nem lehet eltaposni.
De az nagyon jó, hogy a kis új pártok erősödnek. És még fognak, egyre jobban, és ahogy erősödik a DK, az Együtt és esetleg az LMP, úgy fog visszaszorulni a Fidesz. Most ezzel az irgalmatlan államháztartási hiánnyal előbb-utóbb megszorításokat kell bevezessenek, amit a ma már nyomorgók nem fognak tudni elviselni. És szép lassan pislákolni kezd majd a fény a ma még sötét fejekben. Csak figyuzzátok meg, hogy így lesz! :)
Szóval a Fideszt és a Jobbikot leszámítva nagyon jók, de főleg bíztatók az eredmények. Jó, hogy ilyen sok választás van idén, megláthatjuk, hogy tényleg bíztatóak-e a folyamatok. Én nagyon bízom benne. Holnap különösen korán kell kelnem, de nem akarok még lefeküdni!
Mi is őt várjuk még,hogy mit mond.Bajnai szimpin nyilatkozott.
Szerintem Bajnainak meg kellene szabadulni néhány "sallangtól", és már tudnának is együtt dolgozni! És többet kellene támaszkodni a fiatalokra!
Másik: nem szabadott volna feltétel nélkül alávetni magát Mesterházy akarnokságának!
Vajon ősszel megismétlődik Horváth Csaba személyében?!?!?! (Az már a harmadik, - és ezért végzetes baklövése lesz az MSZP-nek!)
Hozdd vissza a demokraciat Magyarorszagnak!
Mindig is a sikeres privatizálók szövetsége volt.
Új hozzászólás