Egy-két héten belül közzéteszik azt az NBH-jelentést, amely 1992. október 23. után készült, amikor szélsőségesek kifütyülték Göncz Árpád államfőt.

Hivatal (AH) az 1992-es, Göncz Árpád akkori államfő elleni tüntetésről szóló NBH-jelentés minősítését, és a nyilvánosságra hozatalról való rendelkezés érdekében megküldte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának – közölte a Magyar Hírlap megkeresésére az AH.

A lap szerdai számában felidézte: Göbölös László, a hivatal főigazgatója még május végén nyilatkozott arról, hogy nyilvános lehet az említett dokumentum.

Göncz Árpád a Kossuth téren akarta elmondani ünnepi beszédét, amikor a tüntetők kifütyülték. A jelentés titkosításának feloldása azután került napirendre, hogy kiderült: a szocialisták volt kampányfőnöke, Molnár
Zsolt részt vett a demonstráción, majd a szkinhedekkel együtt átment a tévészékház elé, ahol a tévéelnök lemondását is követelte.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sziszifusz
Az ügynöklistát is nyilvánossá kell tenni!
Akkor borulna a bili, ha kiderülne hány jelenleg is aktív politikus végzett besúgói tevékenységet.
A Fidesz a 2/3-ad birtokában bármikor megtehetné a "borítást", de ez valamiért nem áll az érdekében. Ugyan miért nem ???
Senara
Molnár Zsolt már a fasorba sincs . Egyáltalán miért kellett tokosítani , milyen nemzetbiztonsági okok miatt ? Újabb kísérlet a szocik lejáratására .
@Sziszifusz: tökéletesen igazad van a volt ifjú kommunistáknak három lehetősége volt az ügynöklisták megismertetésére . Nem tették , nyakig benne vannak !
Senara
@Senara: Molnár Zsolt már a fasorba sincs . bocsánat van ... Az MSZP-s Molnár egyébként jelenleg is a nemzetbiztonsági bizottság vezetője, vagyis ő rendelkezik a nyilvánosságról, miután az AH már döntött a kérdésben...
Sziszifusz
@Boszi27: Nem értem, hogy az ellenzéki pártok közül miért nem vállalja egy sem a a leleplezést.
Már-már arra gondolok, létezik egy közös, titkos forgatókönyv amiben nem szerepel O.V. lebuktatása . Ami látható történés az csupán színház a választóknak.
Boszi27
@Sziszifusz: Lehet igazad van. Én már a kommunistázást sem értettem, hogy miért nem állt fel az MSZP frakció és mutatta be a párttagkönyveket, mikor először elhangzott a komcsizás.
Boszi27
@Sziszifusz: Amit legfőképp nem értek, az az hogy mi a francért kell ennyit foglalkozni régmúlt és kevésbé régi történésekkel, úgy sem lehet már rajta változtatni. A jövőre kellene koncentrálni, amiért most kellene tenni.
human
Tegyék nyilvánossá nyugodtan. Minket az igazság érdekel. A fidesz a mai napig védi az átkosbeli besúgókat. Na ez a képmutatás netovábbja. Ha nem lenne titkolni valójuk minden irat nyilvános lenne.
Másik
22 év után ... biztos bestseller lesz .

Vannak aktuálisabb titkok is, amit szívesebben olvasgatnék.
mate03
@Boszi27: Nem kell bemutatni,a kommunista múltja minden vezetőnek,fenn van a netten!
nezelodo
Legalább annyira politikai érdek színezete van (az amúgy teljesen érdektelen témában) a hirtelen jött nyilvánossági vágynak a fijuknál, mint amennyire az ügynöklisták esetében nincs! Valahogy abban az ügyben nem jön rájuk az őszinteségi roham! Pedig de érdekes lenne azoknak az Orbán által legyőzött komcsiknak a névsora! Hehehe...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.