A szavazók ideológiai vágyainak kielégítését legalább három módon abszolválják a politikusok: vagy 1.) felfűzik a tetteket egy ideológiai elemre (gondolatmankózás, keretezés), vagy 2.) ennek folytatásaképpen átvezetik támogatóikat az ideológiaalkalmásegy új területére, irányítják, terelgetik őket, vagy 3.) visszamondják azt, amit a véleményvezérek már kialakítottak. Nyilván a legutóbbi a legegyszerűbb, és ezt akarja hallani a keménymag tettek nélküli időszakban. Minderre nem csak a Fidesz képes, a múltkor Schiffer András egyik interjújában nem is csinált mást, mint gyakorlatilag szó szerint elismételte a harmadikutas-blogok összes állítását ugyanazokkal a szavakkal, még csak új árnyalatot vagy továbbvezetést sem beletéve (szerintem kifejezetten betanulta azokat). Az is elképzelhető, hogy a törzs kielégítésével együtt Orbán rögtön ugrik tovább az első opcióra, hogy valamerre elvigye a közösséget. (Ekkor pl. a rendszersajátosságok további mélyítése a reformok túlélését szolgálhatja.)...

Feltöltő: Politológusblog
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.