Orosz Mihály Zoltán, egy magyar szélsőjobboldali polgármester lefilmezte, ahogy parancsára felakasztották Netanyahu-t és Simon Peresz-t ábrázoló bábokat – kezdi beszámolóját a világ egyik legnevesebb sajtóorgánuma, az Independent.

„Egy észak-magyarországi, extrém szélsőjobboldali polgármester bemutatta, hogy a volt izraeli miniszterelnököt, Benjamin Netanyahu-t és Simon Peresz-t, izraeli elnököt felakasztotta” – írja a lap. „A jelenetről a polgármester azt mondta, hogy ez a gázai háború elleni tüntetés. Érpatak polgármestere riportereknek úgy nyilatkozott, hogy a zsidó terrorállam ki akarja irtani a palesztinokat, ez ellen és a szabadkőműves zsidó világuralom megvalósulása ellen tiltakozik. 

Magyarországon ámul a világ, az Independentben írnak rólunk

Az Independent részletesen beszámol róla, hogy mi látható a videón: megtaposott egy, az izraelihez hasonló, de a Dávid-csillag helyén szabadkőműves jelképpel látható zászlót, majd parancsba adta egy hóhérnak – akinek fekete csuklya volt a fején –, hogy rúgja ki a székeket, amiken Netanyahu-t és Pereszt megtestesítő bábok ültek, hogy így akassza fel őket – zárja a leírást. A lap azt is megjegyezte, hogy Magyarország külügyminisztériuma elítélte a polgármester tettét, mondván ártatlan áldozatokat használt fel, hogy gyűlöletpropagandát folytasson.

Némi kitekintést is ad az Independent a jelenségről: „Oroszhoz kapcsolható az ultra nacionalista Jobbik. Ez a csoport része annak az úgynevezett trendnek, amit "Putyinizmusnak" hívnak Magyarországgal kapcsolatban. Ezt a következő jelenségekkel lehet bemutatni: nacionalizmus, a vallás, szociális konzervativizmus, állami kapitalizmus és állami uralom a média felett."

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bundi
@karma1: csak néznek az európaiak...
tessék, tessék...
itt a Cirque du Freak...
csodálkozzanak...nézzenek...itt az orosz szakállas nő, aki gúvadt szemmel próbálja az erejét fitogtatni ... a koreai törpe haspók...és nemutolsósorban a magyar kisgömböc, aki a seggéből elővarázsol egy egész akasztófát bábokkal polgármesterrel...tessék, csak tessék...
a nagyközönség ámul...@trapphenci: jobb ez mint a hidegháború...
jöjjenek emberek...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
karma1
Amulni a pozitiv eredmenyeken, ujdonsagokon szoktak, meg a csodakon, ezen a balf@szon meg csak szornyulkodni es felhaborodni lehet. Forditasbol elegtelen, egyenlore, de azert megnezem az eredeti cikket is. Nem hiszem, hogy "amazed" lett volna az eredeti cim, talan inkabb "surprised"... Bar ki tudja...
trapphenci
@karma1: egyik sem. ez csak ilyen "modern kori" újságírói húzás, a fordítások mindig faramucik, a címadás meg egy külön szakma lesz lassan. A lényeg, hogy az Independentben megjelent Érpatak polgármestere, de nem szuverén balfaszként, hanem, mint egy olyan magyar politikus, aki egy itt kialakult trendet követ ami a putyinizmus... Én ámulok és bámulok. A hidegháború nem izgatott fel ennyire.
bundi
@karma1: csak néznek az európaiak...
tessék, tessék...
itt a Cirque du Freak...
csodálkozzanak...nézzenek...itt az orosz szakállas nő, aki gúvadt szemmel próbálja az erejét fitogtatni ... a koreai törpe haspók...és nemutolsósorban a magyar kisgömböc, aki a seggéből elővarázsol egy egész akasztófát bábokkal polgármesterrel...tessék, csak tessék...
a nagyközönség ámul...@trapphenci: jobb ez mint a hidegháború...
jöjjenek emberek...
naaki
Ez a jobbikos balfék bemutatja a magyar társadalom jelenét. A XXI. században élünk, elfogadjuk annak minden vívmányát, de a XIX. vagy a XX. századot akarjuk megteremteni, annak minden hitvány és aljas hozadékával. Ez a Döbrögi teljesen elmebeteg, de azok is elmebetegek lehetnek, akik ezt a pitykementés, tollaskalapos OPNI szökevényt polgármesteri pozícióhoz segítették?
lópicigáspár
Basszus, viccesnek tűnik, pedig véresen komoly dolog ez, hisz mindezt teheti büntetlenül békeidőben egy demokratikusnak kikiáltott országban Európa közepén a XXI. században! És az legnagyobb tragédia, hogy minderre van vevő...! :-(((
magyarbakancs
A magyar szervek hol voltak és mért engedélyezték?
Nincs törvény hazánkban a szabad szólás már mindent lehet ?
Szellemi képességet senki nem vizsgálja felül ,hogy alkalmas politikusnak.?
csikknorisz
A Jobbik nem egy csoport, hanem egy párt, Orosz meg nem a tagja, csak a támogatásukkal lett polgármester. Képben van az Independent. Tökmindegy, ki melyik oldalon áll, de legalább a tényszerűségre igényesek lehetnének.
karma1
@magyarbakancs: Kedvesem, ez az agyabeteg nem var parancsra senkitol, ahogy leirjak az "uralkodasat", az annyit jelent, hogy 2005 ota o ott az Atyauristen...

Arra azert kivancsi vagyok, hogy ki juttatta el a hirt az Independent-hez, mert maguktol ok biztos nem kuldtek megfigyelot Erpatak -also -P@csafalvara, ahol ez a "kakas" az ur a szemetdombon...

A cim pontos forditasban annyit ir, hogy "(Egy) szelsojobboldali magyar polgarmester, orosz...lefilmezte, ahogy Netanyahu kepmasat felakasztja, tiltakozasul a gazai haboru ellen..." Utana nagyon targyilagosan leirja, hogy kicsoda o, vagyis ezutan nagyon jo a magyar forditas. Csak meg mindig azt nem ertem, miert kellett egy ilyen lelkendezo cikket egy ilyen aljas esemenynek adni? Ez a firkasz sosem hallott meg az ujsagiroi etikarol? Bar abban az orszagban, ahol bayerzsotit is ujsagironak hijjak...:o((((
Desischado
Agyrém, hogy egy állítólagos köztisztviselő ilyen szélsőséges magatartást tanusíthat! Állítólag ez egy "demokratikus" ország, akkor hogy lehet ilyesmit tenni? Ez a jobbikos agyatlan baromarc is viszi a hírünket! Szégyellem magam!
karma1
@Desischado: Jol irod: "Allitolag"... CSAK... (Nem igazabol az, sajnos, ahogy a dolgok mennek...)

Es ami a fontos: Nem NEKED kell szegyellned Magad, mert nem Te tetted ezt!
Azokon a szegyen, akik ezt megengedik neki, es nem rugjak ki paros labbal a vilagurbe, (nem hogy Ma.o. mas tajara, mert sehova sem valo, csak putyin orszagaba kene mennie elni, hiszen nyilvanvaloan nem magyar hazafi...)
csikknorisz
@karma1: Ez egy AP hír, rengeteg helyen leközölték, de jobbikos vonalról nem szól. Azt csak hozzátették egyes helyeken, például ennél az Independent cikknél. Vagy az izraeli-zsidó hírportálon, a JNS-en, de ott legalább pártnak nevezik a Jobbikot, és Oroszról sem azt írják, hogy a tagja. Az "ámul" pedig innen származik jelen esetben: 444.hu/2014/08/04/orosz-mihaly-zoltan-ritualis-babuakasztasan-amul-a-vilag/ , nem a külföldi sajtóból.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.