Csak orvosból és nővérből több mint nyolcezren, de minden egészségügyi engedélyhez kötött szakembert beleszámítva, tízezernél is többen hagyták el Magyarországot, 2008 óta.

Az Egészségügyi Engedélyezési Hivataltól (EEKH) kapott adatok alapján elmondható, hogy 2014. első felében sem lassult az egészségügyi dolgozók elvándorlási üteme, sőt a 25 és 29 év között állók – tehát a szakvizsgázók korosztálya – körében emelkedett azon kérvények száma, amelyek a külföldi munkavállaláshoz szükségesek. A Magyar Rezidens Szövetség tapasztalatai szerint, a frissdiplomások jellemzően ősszel lépnek, így a második félévben erőteljes növekedés várható.

10 ezernél is több orvos és ápoló hagyta már el Magyarországot
Forrás: MedLines

"Dénes Tamás, a Rezidens Szövetség elnöke szerint jelenleg attól kell tartani, hogy öt-tíz éven belül alig lesz itthon 30-50 év közötti orvos, ami miatt nem csak a betegellátás, de a külföldi orvosok ma még jól prosperáló itteni képzése is ellehetetlenül" – írja a Világgazdaság.

A hazai egészsségügyi bérek – némely esetben – a huszadát sem teszik ki az európai doktori jövedelmekhez képest. A takarítói minimálbér sok esetben duplája az itthoni átlagos orvos béreknek, a Medlines nemzetközi orvosi lap, többek között ezzel indokolja, hogy a magyar orvosok elvándorolnak.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jankó123
Nyugalom emberek!
Hamarosan képzik az egyetemeken a "Birkologus" doktorokat!
Aggodalomra semmi pánik!
:-)))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Ez a nyikhaj banda ( hogy Kövér szavaival éljek )
azt ígérte, hogy rendbe teszik az egészségügyet !
Na így néz ki Fidesz módra a rendbetétel !

Most már csak az a beteg fog meggyógyulni, aki amúgy is meggyógyulna,
mert nem lesz orvos, ápoló, aki gyógyítson !
Yoda69
Lassan a betegek is elvandorolnak kulfoldre, mert itthon semmi es senki nem marad.

@bundi: Az MNO-nak semmi esetre - az orban szocsove.

Mar varom selgecigabi kiall a porondra hogy bejelentse ebben is jobban teljesitunk. Vegul is csak utolso elottiek vagyunk. Romaniat meg megelozzuk. Van meg hova romlanunk.
Jankó123
Nyugalom emberek!
Hamarosan képzik az egyetemeken a "Birkologus" doktorokat!
Aggodalomra semmi pánik!
:-)))
eberti
Megmagyarázzák a túlfizetett szóvivők,hogy nem az egészségügy rossz állapota miatt mennek el az országból,hanem tapasztalatot szerezni az új kihívásokhoz...
m.macskosz
@Jankó123: Mondasz valamit! Orvosegyetemeken képzik őket, csak felcsipegetnek valamit a humán orvoslásból is, idejük meg rengeteg, hisz ismerjük a dalt:
"A juhásznak jól van dolga,
Egyik dombról a másikra.
Terelgeti nyáját, fújja furulyáját,
Bú nélkül éli világát."
Lehet, hogy még időpontot sem kell kérni, paraszolvenciára sem tart igényt...
m.macskosz
@eberti: Meg kalandvágyból...tudjuk, csak az a baj, hogy a kalandozás után nem jönnek vissza.:(
tivoli
@m.macskosz: Újkori kalandozó Magyarok.
Jankó123
@m.macskosz: "paraszolvenciára sem tart igényt... "

Valóban, mert annak a "pontos fordítása" állami földpályázat!
:-)))
colibri
Remélem, most azok következnek, akik a magas beosztású politikusokat hivatottak gyógyítani. Na ők mind induljanak külföldre, mert ezek nem érdemlik meg a különleges eü szolgáltatást!
coyote3
Már megint ez a hazaáruló libsikomcsi szöveg!!! Megmondta a csüngőhasú, hogy ez csupán szakmai kitekintés!
Szvetlana
Az a baj, hogy ennek a betegek isszák meg a levét. Úgy az osztályokon,mint a rendelőkben is. Van egy bőrkiütésem, szeptemberre kaptam időpontot. 5 perces vizsgálat lenne.
Majd megnézem az interneten, mi a teendő, oszt meggyógyítom magam:))
Bástya Elvtárs
Még csak?! Csodálkozom! Osztályvezető forvos arra kéri a rezidenseket, hogy árulják be a kollégáikat...
bakegya
@eberti: új kihívás----az van--milliárdos elvonásokkal az ágazatból-de ha nincs akkor is menni kell,mert a gyógyítás feltételei eszközei is pofára vannak le és elosztva,a szakszemélyzet terhelése magas a bérek pedig a béka alfele alatt.
Dr. Felipe
Én úgy hallottam csak kalandvágyból mennek és majd visszajönnek.
bakegya
@Dr. Felipe: akitől én is így hallottam az magából indul ki-szociális ézékenység híján pedig 00 stikk-stikk
Desischado
@Dr. Felipe: Bocsi, véletlenül nyomtam meg a gombot. Hogyne, kalandvágyból persze, mellékesen meg rendes életet akarnak, és ezért baxnak visszajönni! De ne csüggedjünk, a csuti hazug azt mondta, nincs baj az egészségüggyel! neki a Vip kórházban biztos nincs!
mate03
@Jankó123: A kuruzslóknak itt van már a Kánaán!Egyébként is Viktor szerint fél Ázsiáik vagyunk,jó nekünk a sámán is!
Jankó123
@mate03: A "vezérkar" több mint négy éve gyakorolja a ráolvasásos gyógyítást a közmédiában például!
:-(((
karma1
@Szvetlana: 14.04-re: Ez a legjobb megoldas, hidd el! Kb. ket honapja allatira faj a jobb csuklom meg a huvelykujjam is pattog neha, mar csak egy konyekig ero bandazsban tudok dolgozni, de muszaj menni, mert keves a penztaros. Ket hete elmentem az orvoshoz, ahova reggel 8-9 kozott kell bejelentkezni, idopontot kerni. Hetfo reggel azt a felvilagositast kaptam, hogy 10 munkanapra ELORE minden doktornal, minden idopont be van tablazva, de egy noverhez bejuthatok, aki majd eldonti, hogyan tovabb? Ebbe belementem, hetfo delutan a noverke kikerdezett, es mondta, hogy kedden du.2-kor menjek vissza hozza, akkor bevisz egy dokihoz. Igy is tortent, es mivel nem az en tapasztalt orvosomhoz kerultem, hanem egy kb. 30 eves kezdo doktorjanykahoz, elmondtam, mi a panaszom. Mondta, semmi problema, majd az elotte mukodo laptopon MEGKERESTE A BETEGSEGEMET, es azt is, hogy ilyenkor mit kell tenni. Bar ez gyanus volt, nem szoltam semmit, mert hasonlitok turelemben a birkainkhoz...(Mondjuk itt mindenki, ez nem egy ideges nepseg...). Elmondta, hogy nekem De Quervain's tenosynovitis-om van, szedjek fajdalomcsillapitokat 2 heten at, aztan szteroid injekcio, es ha ez sem segit, akkor specialista. (Erre itt is jo sokat kell varni, honapokat). A lenyeg, hogy ezert a latogatasert 40 dolcsit fizettem, majd tegnapelott 60 dolcsit, mert 20 dolcsi volt a szuri. Sajna, meg mindig faj, pedig nem a holgy adta be, (aki sajat bevallasa szerint ilyen injekciot meg sosem adott be senkinek!), igy a masodik latogatasomnal ELKEZDTE NEZEGETNI A NETEN, hogy hogyan is kell ezt beadni?!!! En mondtam, hogy erre most nincs idom, mert 12-kor kezdek, de egy huszarvagassal athivhatna egy masik orvost, aki majd megmutatja neki a szurizas technikajat... Igy is lett, szoval, errefele sem vagyunk valami jol doktorilag eleresztve, csak a fizetes a kulonbseg: itt NAPI 1.000 dollar a brutto fizujuk!!! (Ujsaghirdetesben kerestek ennyiert dokit!)

No comment...:o(((
bundi
ahogy elnézem megjöttek az új sámánok a dokik helyére...
www.hir24.hu/belfold/2014/08/08/torzsi-gyules-volt-a-parlamentben/
majd ők jól ráolvasnak mindenkire...
Cicamama55
@Jankó123: Én is a Birgésklinikára gondoltam a "beeeetegeeellátás" honi megvalósításához...Fűben-fában orvosság, a fény energiából biztosított az élelmezés, fájdalom csillapításra ott a juhászbot...
Jankó123
@Cicamama55: Vagy, valami más megoldás a "Nemzeti betegellátó központ" ahol addig nézik a betegeket, ameddig ellátnak!
Ezt is meg lehetne oldani, "rongyos párszáz milliárdból", oszt mindenki happy!
:-/
tivoli
@karma1: ma, 09:32
Ezt az írásod el kellene olvasnia minden Mo-on élőnek. Azt hiszik legtöbben, hogyha megjelennek, akkor három orvosnak kell haptákban állnia, mert ők fizetik a tb-t, meg az ők adójából mindenre kell, hogy fussa.
karma1
@tivoli: Hidd el, ez szo szerint igy van, es itt az orvos akkora ur, hogy NEM JON KI HAZHOZ, meg akkor sem, ha egy labad van, vagy eppen 40 fokos lazad van...

Egy computer tomografos vizsgalatra kb. fel evet kell varni, es 980 dolcsiba kerul akkor is, ha van egyeni egeszsegbiztositasod, csak nagyon kulonleges eu biztositas teriti meg ennek a felet, kb. (ez kb. 190 ezer forint). Halapenz egyaltalan nincs, ez is igaz, viszont mindenert fizetni kell! Egy orvosi vizit (kb. 10 perc, egy atlagos megfazassal, csak azert, hogy a munkaltatodnak tudjal orvosi igazolast vinni) 40 dollar = 8000 forint. Ha csak egy noverhez mesz, gyogyszert feliratni, akkor 20 dolcsi. 65 eves kortol van egy kartya, amire kicsit olcsobban kapod a gyogyszereket, de a kulonleges gyogyszereket bizony teljes aron kell megvenned. (Egy Voltaren fajdalomcsillapito kenocs 37 dolcsi, veny nelkul kaphato, nagy tubus.)

A fogorvost nem is emlitem, egy gyokerkezeles kb. 1000 dolcsi korul van, egy atlagos sima tomes 400 dolcsi, hallokeszulek 6000 dolcsi+, szemuveg, venyre 1200 dollar-tol...

es az orvos sokszor - ahogy irtam - az internetrol szedi le a tudnivalokat...Sajnos...
Azt kivanom, senki ne szoruljon orvosi ellatasra sehol sem, mert egyre rosszabb ez, vilagszerte...:o(((
tivoli
@karma1: ma, 13:08
Nagyon elhiszem, már csak azért is, mert vannak /régebben nyugatnak számító/ külföldön rokonaim, akik bizony ilyesmit szoktak emlegetni. Egyik helyen sokezer euróba kerül egy komolyabb vizsgálat, igaz, hogy a nyugdíjasok év végén 20% visszatérítésre jogosultak. A másik országban fontban mérik a költségeket, pl. a gyerekem amikor hazajön szabadságra, minden alkalommal felkeresi a fogorvosát ha van panasza, ha nincs. Viszont ott a gyógyszer ingyenes, ha orvos írja fel. És a kismamák ellátása is ingyenes, viszont nincs annyiféle fölösleges (?) vizsgálat, csak a lényegre szorítkoznak ha nincs egyéb probléma.
Szóval ezeket hallgatva én úgy gondolom, hogy a magyarok még így is eléggé el vannak eresztve eü.-leg, csak abban a szar szocializmusban nem ehhez szoktak.
A kórházak ellátása sem olyan borzasztó pl. ahhoz viszonyítva, hogy a nem fizetős helyeken odakinn a hozzátartozónak kell megoldania a kosztot, ágyneműt a betegének. Ha ellátást akarnak, bizony az sok euróba fáj.
Szerintem mi még jól is lehetünk itthon, akár...Persze az átlagot nézve, mert mindig van jobb, de van sokkal rosszabb is.
karma1
@tivoli: Itt igyekszenek leroviditeni a korhazi tartozkodas idejet, szules utan 2 nappal otthon vagy, CSIPO-PROTEZISSEL 4-5 nap, szivmutet utan kb. 2 het, macerasabb esetben 3.

A fogorvost ne is emlitsd, az Ma.o.-n a legjobb es meg mindig a legolcsobb nemzetkoi viszonylatban is, ezert talaltak ki a fogorvos-turizmust is. (Nem a fogorvosok utaznak kulfoldre, hanem a betegek a margitszigeti Nagyszalloba - ez volt az elso ilyen hivatalosan is bevallott intezmeny. Jo lora tettek annakidejen...:o))))

na, megyek hunyni, mert holnap reggeltol kemeny melo , oszt a kezem nem lett sokkal jobb...(pedig az orvosno felszemmel az internetet is figyelte, mig a doki megmutatta neki, hova adja legkozelebb a szurit, hihi...:o))
Devon
@bundi: Tény, hogy a két cikk tartalma nem zárja ki egymást. Ez arról szól, hogy eddig mi volt, az MNO-s cikk meg arról, hogy csökkenést mutat a tendencia. (Időleges, ez borítékolható.)
keresztapa
Hagy menjenek, gyógyítani úgysem tudnak, az egész tudásukat kimeríti a gyógyszerek kiírása. gyógyszerészek többet tudnak a gyógyszer gyógyításról mint ezek a távozó pénzhajhászó fehér inges gyógyszeretetők.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.