Befejeződni látszik az újabb Nagyreményű Választási Összefogási Vajúdás: az MSZP budapesti küldöttgyűlése elfogadta azt a hétfőn bejelentett ellenzéki megállapodáscsomagot, amelynek értelmében az őszi fővárosi önkormányzati választáson koordináltan indítják jelöltjeiket a DK-val és az Együtt-PM-mel, Falus Ferenc volt tisztifőorvos személyében pedig közös főpolgármester-jelöltet állítanak.

Az MSZP legfelsőbb fővárosi döntéshozó szervének határozatát Kunhalmi Ágnes, a szocialisták budapesti elnöke ismertette újságírókkal. Azt mondta: a testület "nagyon nehéz, de bölcs és felelős döntést hozott" a küldöttek majdnem kilencven százalékának egyetértésével.

Megszülték: beállt az MSZP is Falus Ferenc mögé

Kiemelte, a döntést azok a fővárosi politikusok is elfogadták, akik korábban nem értettek egyet az ellenzéki megállapodással. Kérdésre válaszolva példaként említette Horváth Csabát, az MSZP korábbi főpolgármester-jelöltjét és Steiner Pált, aki az V. kerület polgármesteri székéért akart indulni.

Kovász lesz

Horváth Csaba a küldöttgyűlés döntését kommentálva újságíróknak azt mondta, olyan döntés született, amely "nem a legjobb, de az egyetlen elérhető kompromisszum" volt. A teljes együttműködés helyett egy kevésbé erős koordinált együttműködés jött létre, amely lehetőséget teremt a baloldali ellenzéknek arra, hogy egy jobb lehetőséget mutasson meg "Orbán Viktor és Tarlós István világával szemben" – mondta. Hozzátette: az csak október 12-én derül ki, hogy az ellenzéki összefogás tagjai a "győzelem áldozatait" hozták-e most meg vagy a győzelemhez teljes összefogásra lett volna szükség.

Az MSZP korábbi főpolgármester-jelöltje azt mondta, minden segítséget megad Falus Ferencnek, aki reményei szerint "az a kovász lesz, aki összeköti a baloldali pártokat".

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
VAlaki mondja meg miért akarja az mszp elveszíteni ezeket a választásokat is?
Oszlassák fel magukat most és kész - nem kell milliókat költeni a választáásokra.
Csak lehúzzák a többieket.
Aki bent van a parlamentben az legyen független, aki újra akar indulni önkormányzati tisztségért szintén - ennyi.
Felesleges megosztani a baloldali szavazókat - nincs mszp akkor valaki másra biztos fognak szavazni - talán elgondolkodni is fognak előtte.
Szocialistának lenni pont annyira nehéz mint kereszténynek és sokan vallják magukat mindkettőnek de valójában nem azok
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cicamama55
Nem ismerem Falus Ferenc doktort, de csodálkozom azon, hogy mi az az ok, ami miatt egy kiváló szakember a politikai mocsárba önszántából belegázol...
Nil
VAlaki mondja meg miért akarja az mszp elveszíteni ezeket a választásokat is?
Oszlassák fel magukat most és kész - nem kell milliókat költeni a választáásokra.
Csak lehúzzák a többieket.
Aki bent van a parlamentben az legyen független, aki újra akar indulni önkormányzati tisztségért szintén - ennyi.
Felesleges megosztani a baloldali szavazókat - nincs mszp akkor valaki másra biztos fognak szavazni - talán elgondolkodni is fognak előtte.
Szocialistának lenni pont annyira nehéz mint kereszténynek és sokan vallják magukat mindkettőnek de valójában nem azok
lajospapa
Vannak koraszülöttek. Vannak későszülöttek???
tivoli
@Nil: ma, 18:06
Erős a gyanúm, hogy az MSZP még véletlenül sem akar választást nyerni, azért csinálják ezt a felhajtást, hogy összezavarják az esetleges szavazóikat. Mert ha nagyon akarnának...
Sziszifusz
@tivoli: Szerintem sem akarnak nyerni. Győzelem esetén egy teljesen tehetetlen helyzetbe kerülne az általuk indított polgármester és a város. A Fidesz bizonyítaná, hogy milyen rossz munkát végeznek, milyen alkalmatlanok. Tenné ezt úgy, hogy minden vonalon (pénz források, jogszabályok stb.) "altátenne" politikai ellenfeleinek.
Csapda helyzet van. Ha nyernek akkor a fentiekkel kell számolni, ha vesztenek akkor pedig folytatódik a jelenlegi nemkívánatos állapot ami a város agóniájához vezethet.
mariaberta
Időközben elolvastam néhány cikket ebben a megegyezés témában. Előre bocsátom, nem vagyok egy politika szakértő, de nevetnem kell az olvasottak és rádióban hallottak miatt.
Egyszer az a bajuk tisztelt újságíróknak, filozófusoknak meg igen okos politikusoknak, -és itt elsősorban az ellenzékiekre gondolok-, hogy nem tudnak megegyezni, majd mikor végre sikerül a közös jelölt megnevezése az a baj.
Szerény véleményem szerint talán követni kellene Orbánék példáját, akik nem dumálnak össze-vissza, határoznak, és nincs kibeszélés. /kipofázást akartam írni, de győzött finom úri modorom./ Közlik a végeredményt, és ha valakinek nem tetszik máris eltűnhet a süllyesztőbe. /lásd pld. Mádi László/
Szanyi pedig dolgozzon az EU-ba, ha már olyan nagyon oda akart kerülni.
Most már ideje lenne a választókat meggyőzni és megokosítani /na ez nehéz munka lesz/ hogy miért szavazzanak Dr Falus Ferencre .
eberti
Falus Ferenc akkor lesz budapesti főpolgármester,amikor Tarlós István falusi polgármester lesz...
eberti
Falus akkor lesz főpolgármester,amikor Tarlós falusi polgármester...
mariaberta
@Nil: Ezt a véleményt talán ajánlhatnád a Fidesznek is nem?
mate03
@tivoli: Az MSZP meg ásta a saját sírját,amikor Gyurcsányt ki nyírták!Azóta nincs az MSZP-nek,egy karizmatikus vezetője!Semmi másból nem állnak,csak a belső hatalmi harcból!Nem adok négy évet és oszlóba mennek!
tivoli
@eberti: Tarlós István még lehet falusi polgármester, de Falus valszeg. még az se.
tivoli
@mate03: Valóban, régen volt és soká lesz még egy Gyurcsány formátumú emberük, de nem is kell az nekik. Jól eléldegélnek a pártpénzekből, képviselői juttatásukból, különböző bizottsági tiszteletdíjakból, minden kormányzati felelősség nélkül. Csak szegény, mindezek ellenére hívő választóikat sajnálom.
mate03
@Sziszifusz: Akkor mit javasolsz?Az MSZP-nek,már rég félre kellett volna állni!Ők Gyurcsány nélkül,oszlóba mennek!
Sziszifusz
@mate03: Bojkottálni kéne az önkormányzati választást. Nincs értelme megalázó helyzetbe hozni az indulókat.
Az esetleges győzelemmel egy lehetetlen helyzet állna fenn a kormány gerinctelen pénzelvonásai miatt.
Bukás esetén pedig a Fidesz nagyképüen még erősebb legitimációra hivatkozhatva folytatná ámokfutását.
Sziszifusz
@Sziszifusz: A bojkot minden ellenzéki párt magatartása lehetne.
Desischado
@Sziszifusz: Szerintem is ezt kéne csinálni. Akkor a fidesz nem verhetné a mellét, hogy legálisan hatalmazták fel. Mert így ez fog történni, bár ne legyen igazam! De az is benne lehet a pakliban, hogy most sem akarnak igazán győzni. A fidesz egye meg a saját főztjét! Meg lesz ennek a böjtje hamarosan, mert nem tudom elhinni, az eddigiek alapján, hogy kitöltik a négy évet! Csak mi meg az ország bírja addig ki!
mariaberta
@eberti: Biztos vagy benne? " Éhes disznó makkal álmodik"
JAJMÁR
@eberti: 08:10 Egyáltalán nem lehetetlen, a tarló falun van :)
mate03
@Sziszifusz: Ez csak álom!Egyik párt sem hülye,nekik is meg kell élni valamiből!Bár az ötleted nem rossz!
Nil
@Sziszifusz: nekünk mszp-s polgármesterünk van és nincs semmi gond

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.