Először tartóztatott le egy 14 év alatti gyanúsítottat az ügyészség Somogy megyében. A gyanú szerint a 13 éves fiú egy társával kirabolt egy ugyancsak kiskorú fiút, akitől 3500 forintot vettek el a kaposvári színházparkban – közölte Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A szeptember 13-án történt rablás feltételezett elkövetőjének a letartóztatását a Kaposvári Járási Ügyészség indítványozta.
Az intézeti nevelés alatt álló, a bűncselekmény elkövetésekor szökésben lévő gyanúsított előzetes letartóztatását a bíróság szeptember 18-án rendelte el egy hónapi időtartamra, amelyet javítóintézetben kell végrehajtani.
Ott aztán azt is megtanulja amit eddig nem tudott.
Ráadásul még homoszexuálissá is válhat.
Remélem mindenki nagyon büszke magára.