"A mostani választás minimum huszonöt százalékkal fontosabb, mint eddig bármelyik volt, hiszen ez már öt évre szól" – mondta Kövér László házelnök Isaszegen egy lakossági fórumon pénteken.
Az Országgyűlés elnöke szerint az a legfontosabb, hogy helyben megfelelő kezekben legyen a település élete; megfelelő rálátással, korrektséggel, felkészültséggel és szorgalommal megáldott embereket érdemes választani.
Olyan emberekre érdemes voksolni, akikben megvan az együttműködésre való készség és képesség – mondta Kövér László.
Együtt kell működni a képviselőtársakkal, a település lakóival és mindazokkal, akikkel a közös munka jelentős mértékben meghatározza az adott közösség fejlődését – tette hozzá.
Az ellenzék kijelentéseire utalva, amelyek szerint fideszes politikusok "megzsarolták" az adott települést, a házelnök közölte: "ez nem Lamperth Mónika pártja. Ez az a párt, amelynek kormánya (…) minden önkormányzatot kiváltott abból az adósságcsapdából, amelybe az előző kormányok lökték vagy a polgármester, a testület felelőtlen politikája, és ami gyakorlatilag az egész önkormányzati rendszert működésképtelenné tette".
Szólt arról is, hogy az együttműködés területe a megyei vezetésre is kiterjed. Emlékeztetett, a megyei közgyűlésbe jutók pártlistáról kerülnek be, és "a település szempontjából sem közömbös, hogy kik fogják elosztani azokat a területfejlesztési forrásokat, amelyekről ezentúl a megye dönt".
A házelnök az Európai Bizottságban az oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó tárca élére jelölt Navracsics Tibor biztosjelölti meghallgatásával kapcsolatban közölte: folytatódik mindaz, ami eddig történt. Álláspontja szerint a támadások mögött már "az életünket, a civilizációnkat meghatározó értékekről van szó, most már ezekről folyik a háború".
A fórumon kérdésre válaszolva a házelnök azt mondta: fogalma sincs, milyen tanácsokra számít Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Zoltai Gusztávtól, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének volt ügyvezető igazgatójától. Közölte: azokkal ért egyet, akik azt gondolják, hogy "ez egy olyan rossz döntés volt, amelynek a súlyát nehéz is igazából mérlegelni".
Megítélése szerint ennek a döntésnek nagy a morális ára, mert "Zoltai Gusztáv mindent megtestesít, amit az elmúlt 24 évben nagyon nehezen tudtunk elviselni". Mint mondta, érteni véli Lázár János szándékait, de a kinevezett tanácsadó "nem az az ember, akivel bármilyen közösséget kell vállalni".
26 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Herényi Károly 2014.10.03.05:26
A felnőtté válás nem kor kérdése. Van, aki már gyerekkorában felnőttként él, és van, aki vén korára sem lesz felnőtt. Igaz ez társadalmi méretekben is. Szerencsésebb nemzeteknek felnőtt korú társadalma van. A felnőtt kor az egyén és a társadalom vonatkozásában felelősséget és cselekvőképességet jelent. A gyermekkor a felelősség és a cselekvőképesség hiányát. Ezért nehéz a felnőtté válás. A cselekvőképesség már megvan, de a felelősség még nincs. A jó nevelés nem jelent mást, mint a két tulajdonság harmóniájának megteremtését. Nehéz és hosszú folyamat ez a családokban, még nehezebb, és főleg lassúbb, a társadalomban.
A rendszerváltozás 1990-ben a társadalom felnőtté válásának esélyét adta meg. Nem éltünk vele. Lehet és szokás Antall Józsefet liberális, baloldali és jobboldali – ha vannak még ilyenek, de már inkább csak megmondók maradtak – alapról szidni, de hogy tisztelte a magyar társadalmat és felnőttként tekintett rá, ezt nem vitathatja senki. Négy év elég is volt a társadalomnak a felnőttségből, és az MSZP képében visszalopakodott a gondoskodó állam. Itt is maradt. Mára, Orbán idején a gondoskodó állam a látványdemokráciában erősebb és hatalmasabb, mint a Kádár-féle látványdiktatúrában volt. A gondoskodó állam a döntés felelősségét veszi le az állampolgárok válláról. Diktatúrákban ez rendjén való dolog, de demokrácia így nem tud sem kialakulni, sem működni. Látványdemokráciákban a választás egyetlen tétje a versengő pártok között az, hogy ki tud nagyobb biztonságot, könnyű álmot ígérve még jobban gondoskodó államot vizionálni, azaz a polgárokat az önrendelkezés és az öngondoskodás lehetőségétől megfosztani. Eme látványbiztonság az alapja Orbán sikerének. Normális országokban nem rezsit csökkentenek, hanem normális bért fizetnek, amiből a piaci verseny által szabályozott rezsi kifizethető. Ilyesmivel csak egy gyerekkorban vagy inkább cselédsorban tartott országban lehet sikerrel kampányolni.
A mai...
A társadalom felnőtté válása mint a demokrácia működésének alapfeltétele, megatrend. A hatalom megtartásáért Orbán tehet ideig-óráig ezt-azt. A demokratikus ellenzék a parlamentben való maradásért ugyanezt. De az idő...
Itt az idő, hogy a társadalom is értse az idők szavát. Ha mást nem, csak annyit, hogy a mai rezsimtől való szabadulásnak két útja van. Az egyik, ahogy az átkosban volt, és ami újra gyakorlat, Hegyeshalom-Bécs felé vezet.
A másik, a normális út, Bokros Lajos és a MOMA: maroknyi tisztességes magyar ember mozgalma. Október tizenkettedike nem Bokros Lajosról, nem a MOMA-ról, és nem a többi pártról szól. Tükör lesz az, társadalmi tükör. És nem mindegy, hogy a Fideszre szavazó, boldogságot és elégedettséget színlelő gyerekarc, vagy egy érett, felelősen gondolkodó és döntő felnőtt ember néz vissza ránk. Ezen az
aprónak tűnő különbségen múlik Magyarország jövője. Október tizenkettedikén Budapesten el lehet kezdeni építeni a jövőt, a modern Magyarország jövőjét."
Felvilágosítalak, hogy van az a réteg, akiktől már semmit sem lehet elvenni, megtette a gondoskodó nemzeti kormány.
Bokros csomag kellene ide, vagy milliók pusztulnak bele ebbe a hatalmas rezsicsökkentésbe.
Persze, nem lesz semmiféle Bokros csomag, de Orbán csomag majd igen. Csak figyelj !
Nem csak azért szavaz az ember, mert akire szavaz, az biztos, hogy nyer ! Azért is szavaz, - én elsősorban ezért - mert mert kifejezi vele, hogy az ő nézőpontja szerint mi a helyes irány. Nem mindegy ezért a szavazatok aránya sem, hiszen láthatjuk, hogy a nyertes milyen melldöngetve hivatkozik a mögötte lévő 2/3-ra !
A Tiedet köszönöm, azt elolvastam, érdemes volt.
Szerintem olvasd el. Szerinted ezért lelkesednének a most hőzöngők? Amikor mindenki a bérét kevesli, sorban állnak a szociális juttatásokért, a nyugdíjukat féltik az emberek?
Az más kérdés, hogy akkor, nekem se tetszett !
Az pedig, hogy "mindenki a bérét kevesli, sorban állnak a szociális juttatásokért, a nyugdíjukat féltik az emberek" - következmény.
Éppen ideje lenne megint helyrerakni az ország gazdaságát, mert jobban elcsúszott, mint eddig bármikor.
A forint 9%-os egyszeri leértékelése, illetve a forint csúszó leértékelésének bevezetése (kezdetben havi 1,9%-os mértékben). Főképp a leértékelés és a vámpótlék bevezetése következtében felpörgött az infláció, jelentősen csökkentve a bérek reálértékét.
A nominálbérek emelkedésének korlátozása az állami szférában (ami a magánszféra béreire is hatott).
A felsőoktatás, a fogászati ellátás ingyenességének megszüntetése. A felsőoktatásban munkaerő-leépítési normákat határoztak meg. A gyermekgondozási segélyre, családi pótlékra, gyermeknevelési támogatásra jogosultak körének szűkítése. Csökkentették a gyógyszerek állami támogatását, felemelték a nyugdíjkorhatárt.
A linkedből másoltam ki a Bokros csomag főbb elemeit
Ehhez képest most mi van?
Új hozzászólás