Orvoshiány, egyre hosszabb várólisták, esetenként vállalhatatlan munka- és ellátási körülmények – sokak szerint leginkább ez jellemzi a hazai egészségügyet – írja keddi cikkében a hvg.hu.
Megjegyzik, hogy láthatóan a kormánynak nincs ezzel baja, sőt egyre több magánszolgáltató jelenik meg a piacon. Ezzel viszont elkerülhetetlen, hogy szegények és gazdagok ellátására osztja a rendszert.
Magyarországon az egészségre elköltött pénz 35 százaléka magánforrásból jön és a költések kétharmada gyógyszerre megy el. A magánforrásból a rendszerbe kerülő pénzek aránya, kikövetkeztethető: a kötelező társadalombiztosítás ellenére igen magas azoknak a száma, akik nem a közszolgáltatókhoz fordulnak problémáikkal – olvasható a cikkben.
Mintha kormány is azt erősítené, hogy akinek van pénze, az fizessen a jobb egészségügyi szolgáltatásokért – ami azt sugallja, hogy az állam nem akar több pénzt költeni az egészségügyre. Azonban olyan is előfordul, hogy egy műtét után a varratszedést már a magánrendelőben javasolja egy orvos.
De ahogy a lap is írja, ha a színvonalas szolgáltatást az állam meg akarja fizettetni a betegekkel, akkor a rendszer élesen kettéválhat és kialakulhat a szegény- és gazdagegészségügy, aminek beláthatatlan következményei lehetnek. Ez Európában nem így van. „Az állam nem teheti fel a kezét és nem mondhatja azt, hogy nem tudja finanszírozni a rendszert.”
54 hozzászólásarrow_drop_down_circle
mno.hu/belfold/orban-viktor-vilagossa-tettuk-hogy-az-egeszsegugy-nem-uzlet-1248031
Egészségügyi államtitkár a duna parti magánkórház átadóján örvendezett, hogy aki megteheti az magánkórházban is kezeltetheti magát.
index.hu/belfold/2014/09/09/magankorhaz_nyilik_budapesten_12_6_milliardbol/
Nagy köpönyegforgatást készít elő ismét Orbán. Az ország 45%-ának nem lesz pénze magánkórházban kezeltetni magát. Az állami egészségügy pedig egy hentesbolt. Hallani olyat, hogy az a szerencsés akit aznap először műtenek, mert műtétek közt előfordul, hogy nem sterilizálják a műtőt és terjednek a baktériumok.
Majd magunkat operáljuk meg, vagy egymást, hogyha erre lesz szükség.
Vagy meghalunk... Van választás bőven!
A szegény ember, aki nem tud fizetne el is pusztulhat mire kivárja sorát a várólistán.
Csak most legalizálják, vagy inkább végre kimondják.
Bexart a háromnegyed ország a "népjóléti szavazáson" - nem akartatok 300 Ft-ot fizetni, akkor most majd ingyen nem látnak el.
Ezért nem kell a népet megkérdezni semmiről, mert mindig a gondolkodásra képtelenek vannak nagyobb arányban.
Életem legproblémásabb korszakát pont a vizitdíj idején éltem meg, mégis azt mondom, hogy teljesen reális volt a hozzájárulás úgy háziorvosi, szakorvosi, mint kórházi ápolás címén. Ha az ember fizet valamiért, ha csak egy jelképes összeget is, már nem "potyautas", s az ellátás lehetősége is más.
A 300 ft. kis összeg az egyénnek, a sokszor 300 viszont nagy segítség lett volna az eü-nek, amit végső soron a mi jobb ellátásunkat célozta volna. Késő bánat.
Megúsztad gond nélkül? :-))
Nem kérdezzük meg őket!
Így igaz. Ha az ember szarban van, nem sajnál semennyi pénzt.
TILOS VOLT a saját gyógyszereit bevinni. Korán reggel jött a nővér, kiosztotta a gyógy-szereket. Most van ilyen?
Ami meghatározza, az az ország gazdasági helyzete, s az elmúlt 90 előtti időszakban történtek. Ettől függetlenül panel lakásban élő orvosokat egy bizonyos kor után nem látható, mérnököt annál többet, de ezt nem érdemes ragozni. Ami itt történik, annak főleg emberi okai vannak. Erre még rájön a túlzott gyógyszer fogyasztás. Sok helyen teljes áron adják a gyógyszert, s a beteg kassza elbírálása alapján fizetik vissza egy héten belül, ha jogos a használata.Mit gondol hány milliárd maradna az e.ü-ben nálunk ilyen esetben? DE ott antibiotikumot 14 éves korig csak kórházban adnak.
Ha bele gondol a stadion építésben, akkor annak elég nagy a vissza érkező összege, csak gondoljon bele, egy 10 milliárdos építkezésnél kb. 4 milliárd adó formájában vissza fizetésre kerül, egy csomó ember dolgozik, s az ország vagyona 15 milliárddal bővül.Figyelembe véve a jelenlegi árakat, hogy egy lakás 200 ezer Ft-s négyzetméter árát / építési/, melyért 350 ezret kérnek.
Új hozzászólás