Magyarországon a hülyék aktívak, az idióták hiperaktívak. Itt a gondolkodás a cselekvés ellentéte. Célja, hogy ne kelljen semmit se csinálni. Köszönjük az ellenzéknek, hogy megint szarrá veretett minket és újabb pozíciókat szerzett Orbán Viktor pártjának, a Fidesznek, tahó strómanjának, Tarlós Istvánnak, aki választási győzelmét először az istennek köszönte meg, pedig a mindenhatónak ehhez semmi köze nincs. Nem úgy, mint a magát demokratikus ellenzéknek nevező csürhének, amely mindent elkövetett, hogy bebetonozza azt a politikai kurzust, amelytől nem csak a magyarok egy jelentős részének van hányingere, de már a világ valamennyi fontos fővárosában Orbán Viktor és rajta keresztül a magyar név is az undor szinonimája lett.

Forrás: gepnarancs.hu
Feltöltő: nocenz_Ura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
A cikk kínosan jó társadalmi diagnózis. Az ellenzéki politikai elit tehetségtelen, tehetetlen és érdektelen.
A választók pedig már régóta narancssárga szemüvegben bolyonganak elszakadva a valóságtól.
Az az egy tucatnyi szabad ember akire nem sikerült ráerőltetni a szemüveget nem tud forradalmat csinálni. Csak ilyen velős cikket írni, még...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Levendula
@Katalina62: Igen, a fidesz a "rezsicsökkentéssel" győzött.
A bal oldal a "rezsicsökkentés elleni" szlogenekkel veszített...
coni
@Katalina62: Az ellenzék 2010-ben átadta a hatalmat (Hagyó nokiás doboz, Molnár elleni per és társai egy mesterségesen generált ellen kampány volt, máig nincs ítélet) és a médiát, ez pedig azt jelenti, hogy a választók nem ismerik a valóságot.
A jelenlegi ellenzéknek nagy hibája, hogy jobban ragaszkodik a töredék hatalmához, minthogy támogatta volna Pl. Bajnait aki képes lett volna fordítani ha nem támadják hátba. De helyette nincs olyan emberük aki hiteles és képes lenne kormányon megfelelő döntéseket hozni. Elment az utolsó vonat mert nincs olyan vezető bal oldalon aki hiteles és szakember egyszerre, így marakodnak.
Katalina62
Szerinted ez a rezsicsökkentés így ebben a formában így igazságos, és fenntartható? Szerintem ennek nagyon meg fogjuk inni a levét!
Katalina62
@coni: A fideszben sem látni sok szakembert! Hiteles embert meg még annyit sem! Viszont nyilvánosan idáig még nem marakodtak!
pityuka
@Katalina62: A hülye a saját kárán tanul. Ez jön most.
whatthefuck
Egyetértek az ellenzék bírálatával, de pont ők azok, akik még úgy ahogy a gáton vannak és próbálnak valamit tenni, nem csak a karosszékből fanyalognak. Cserben hagytak minket? Mi talán nem hagyjuk rendre cserben őket? Kevesek, gyengék, nincsenek eszközeik? Igen, de nem csak azért eszköztelenek mert kevesek és gyengék, hanem mert kiürítették az eszköztárukat.
Itt tényleg nincs más lehetőség, mint hogy egyszer csak eljön az a pont, hogy az agyi és erkölcsi hulla átlag fideszes szavazó egyszer majd csak elszégyelli a pofáját, hogy mihez adja a nevét és a támogatását. Nehéz ügy, mivel az ingerküszöb kurva magas náluk. A néppel van az alapvető probléma, a politikusok csak kiszolgálják ezt az igen alacsonyra méretezett igényt, ahol a seggnyalás a többségnek tökéletesen jó kompromisszum egy kis élettérért cserébe. Gyalázat hogy így van, de előbb a népnek kéne megnevelődnie, kevésbé elvtelen cinikus szarházinak lennie. Én abban hiszek, hogy minden helyzet kitermeli azt a vezetőt, aki elég tehetséges lesz ahhoz, hogy felrázza a népet és az alját, ami most felülre került visszaszivattyúzza alulra. Abban nem hiszek hogy ez a nép alapjaiban megváltozhat, de abban igen, hogy a frusztráltságát, aljasságát, gyűlöletét egyszer majd így vagy úgy, helyes mederbe lehet, kell terelni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.