A kormány belevág az államreformba, amelynek során tartósan határozza meg, hogy a befizetett adóért cserébe milyen szolgáltatásokra számíthatnak a választók – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormány szerdai ülése alatt tartott szóvivői tájékoztatón.
Lázár János ennek szempontjai között a vállalkozás megkönnyítését, a gazdasági bürokrácia csökkentését és a növekedés támogatását hangsúlyozta. Közölte azt is: olyan államot kívánnak megalapozni, amely békén hagyja az állampolgárokat, az állami munkát a befizetett adókért és nem külön díjakért végzi el.
Hangsúlyozta: az átalakítás – a hatékonyságra koncentrálva – érinteni fogja a minisztériumok létszámát, a területi közigazgatást és az ügyintézésről szóló hatályos törvényeket.
Tarthatatlannak ítélte, hogy a 4 millió 100 ezer adófizetőből csaknem 1 millió az államtól kapja a fizetését.
Lázár János, akit Kurucz Éva kormányszóvivő ismertetése szerint a kormány felkért az egyszerűbb államigazgatás kidolgozására, azt mondta: az államreform a közszolgálatban dolgozók számára életpályamodellt is nyújt majd. 2015. július 1-jétől a fegyveres testületek számíthatnak jelentős béremelésre, ezt már az idei költségvetés is tartalmazza – közölte. 2016 július 1-jével megindul a közszolgálati életpályamodell, ami a közalkalmazottakon túl a köztisztviselőkre, kormánytisztviselőkre vonatkozik – fűzte hozzá.
Jövő januárjától csökken az ügyintézési határidő a jelenlegi 21-ről, az általános 15 napra, ami legfeljebb 15 nappal hosszabbítható majd.
A miniszter 2016-tól 2018-ig "állami rezsicsökkentést" ígért, ami az állami eljárási illetékek, bírságok folyamatos kivezetését, csökkentését foglalja magába.
Beszámolt arról is, hogy a kormány Patyi András egyetemi tanárt kéri fel a jövő héten megalakuló államreform bizottság vezetésére, amelytől javaslatokat vár a kabinet.
A reform része az is, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi Egyetemmé alakul át a következő években.
Új közbeszerzési szabályt is alkotnak, amelynek koncepcióját a következő hetekben tárgyalja a kormány – mondta. Ennek értelmében a közbeszerzés teljes egészében elektronikussá válik, 2016 és 18 között pedig minden vállalkozói ügyintézést azzá tesznek.
Jövő őszre mintegy 260-ra növelik a kormányablakok számát a jelenlegi mintegy ötvenről, amelyek már nemcsak közigazgatási funkciókat töltenek majd be – hangsúlyozta –, hanem szerepük lesz az új pénzügyi rendszerben és az új nemzeti közmű-szolgáltatási rendszerben is.
A közösségi közlekedés rendszerét is a járási hivatali rendszernek megfelelően tekintik át, mivel a járási szisztémának megfelelően tervezik meg az oktatást, a szociális és egészségügyi ellátást – közölte.
Ismét tárgyalt a kabinet a minisztériumok és más állami szervek vidékre költöztetésének tervéről – ismertette a miniszter –, emellett az egész építésügyi szabályozást is átalakítják – mondta Lázár János.
39 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nagyobb összeg lesz elkülönítve vadászatokra ?
Ja, a jenkik éppen most tapsoltak az "államreformoknak" !
Tehát pintérsanyabácsi havi jövedelme eléri a plafont, eddig is
a napi " keresete" 1 millió körül volt, egy elözö cikk nyomán !!
Bravó Janika !!! Igy kell ezt csinálni, aztán lehet mindent a közuton,
meg Felcsúton is biztonsági öv nélkül befordulni a záróvonalon..
Csak egy telcsi : Sanyikám ! Itt és most szabálytalankodtam,
mondom a rendörautó rendszámát ...Ennyi !!
2014. október 22., szerda, 13:39 Utolsó frissítés: 3 órája
Szerző: hvg.hu
Megszűnik a korrupció ?
Nem vagyok elfogult, se személyeskedő, de ezen személy tekintetében azt sem hiszem el, amit kérdez, nemhogy amit mond...
Állítólag mindenki annyit ér...
Így mindenki saját gondolataira bzom a folytatást :) - döntést - véleményt.
ÖNEREJE PEDIG NINCS ENNEK A MEGOSZTOTT ,AGYONADÓZTATOTT ROZOGA EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÚ MAGYAR LAKÓSSÁGNAK.Az aktív korosztály nagy hányada emigrált.(Arról nem is szólva eddig mit csinált a fidess?)
Akiknek pedig volna mit visszaforgatni,azok meg luxus magukraköltik.
Ácsi, ácsi, ácsi! Először is tisztázni kellene, hogy akkor a látszat ellenére mégsem egy maffiaállam kéri az adómat, és a NAV vezetői mégsem a rendszerválás utáni Magyarország legnagyobb bűnözői!!!
Merthogy egyelőre az egész ország ezt gondolja. Lesz itt olyan adózási fegyelem, hogy csak pislogtok majd.
Most előjönnek a jócsávó szerepek, a meghurcolt ártatlanok döbbent pofái, miközben ne felejtsük, hogy a NAV az egyetlen ütőképes csapatát azért szüntette meg, hogy a maffia-cimborák háborítatlanul gyarapodhassanak, amúgy tök " tisztességesen" !
A NAV vezérkarát simán a falhoz állítanám és annak a kezébe adnám a fegyvert, aki a sültkolbászért nem állított ki számlát, de ezért kemény megb***ták !
@Pálinkafőző Rézüst:...Amerikában !!!
Most akkor - reform cimen - elveszik toluk a posztot, jo nagy vegkielegitest fizetve nekik?
Olyan ez, mintha oteves Pistikenek oriasi habostortat tolnanak az arcaba a szulinapja alkalmabol a kedves szulok, aztan felora mulva jol elvernek a kolkot, mert mar megint torkoskodik... Azert a szulinapi ajandekait megtarthatna, hogy ne bogjon megse egesz nap...:o(((
Bármibe belevágunk most, csak ne foglalkozzatok a korrupcióval, a NAV-al, a vadászataimmal, Dermcsák Pénzért De Anyagi Támogatásért is Közösülök Zsuzsika barátnőmmel, a Miniszterelnökség duplájára emelt létszámával, a több mint 100 fős cigány-zenekar...izé helyettes államtikárokkal, a csókosainknak teremtett vadi új - amúgy haszontalan - intzéményekkel, az üres stadionokkal, a méregdrága milliárdos összegű néhány méternyi járdákkal és aszfalutakkal, a várható szép számú kirúgásokkal...szóval most hiurtelen bármibe képesek vagyunk belevágni, akár még Orbán Viktort is lehülyézem, csak ne má' velnük foglalkozzatok.
Amúgy intézkedtem az MTA felé, hogy a "korrupció" szót törölni fogják a magyar nyelvből !
Nem-e lesz-e ez így jó-e nektek-e ?
a " kuruc " évike mellette minisziknyában, és meg sem szólal ???
Repi dekoráció a nyafogós picha ???
Na, ja én olyan " Madár " féle ökölre gondoltam !!!
Részese egy társaságnak, amely csalárd módon önös érdekeinek megfelelően hozza a törvényeket, a munkáját ellenőrző testületeket a saját embereivel tölti fel. Tetteivel bátorítja környezetét az erkölcstelen megoldásokra és mikor erre figyelmeztetik cinikus mosollyal a képén hebeg, habog.
Lázár büszke a táskahordozásra
– Büszke vagyok arra, hogy annak idején a néhai Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő „táskahordozója" lehettem – jelentette ki tegnap sajtótájékoztatóján Lázár János vásárhelyi polgármester.
2006.02.09. 14:19"
Amolyan " Janikám, kisfiam, ugorgyá má le 25 szendvicsért, mert éppen nincs étvágyam !"
Más: tegnap írtam valamihez, hogy a fizetéseik megállapításhoz milyen fel-meghatalmazásuk van? "A mi vezetőink megszavazzák maguknak minden évben a fizetésüket. MILYEN JOGON? Az erősebb és az egyenlőbb jogán. (képviselői alapdíj: 1990-ben 32500 Ft, 2008-ban 231 900 Ft.) Mi lenne, ha mindenki megszavazhatná a saját fizetését. És még a korrupcióról, a csókosokról, a törvényes, jog által védett vagyonosodásokról nem is beszélünk. És ez a mindenkori hatalom képviselőiről szól."
Lenne még több de az ideg nem engedi! Ezek gátlástalanul, és ugye törvényesen lophatnak, csalhatnak, hazudhatnak.
Megint más és mégis ide tartozik: az előbb láttam a tv-be az egyik fidess bérencet amint az ÜNNEP kapcsán beszélt, hogy a forradalom kitöréséhez kellett a nép elégedetlensége, az uralkodók zsarnoksága,...
Mintha most is egypárt rendszer lenne, és nem 2/3-os választási győzelemmel, ha nem (az ő szempontjukból jó ha) 1/4-es fideszkdnp-re szavazással!
ker.szavazóbizottságának,miután saját magára bedobta keresztes háborgásának biztos néppártos találatát a tettestárs kíséretében.
Majd nem sokkal ezt követően meglátogatta módszertani főtanácsadóját-tiszteletbeli keresztapukáját olaszországi menedékházában.FOLYTATJUK,SZILVI-Ó...
Új hozzászólás