„ -Yoda Mester, van az államnak joga bármely szektorra, bármikor új adóterhet kivetni, vagy egy meglévő terhet akár a sokszorosára emelni?- Természetesen van.- És úgy is van joga mindehhez, hogy ezzel jelentősen korlátozza a szabad vállalkozás lehetőségét?- Nem Obi-Wan, ezt az államnak soha, semmilyen körülmények között nem szabadna megtennie!”(Soha nem létezett jelenet A csillagok háborúja című filmből) Amint azonban azt már korábban is megszokhattuk, lehet egy elv bármily racionális, övezheti bármekkora konszenzus, nálunk akkor is csak a kétharmados jóváhagyás esetén érvényes. Így fordulhat elő, hogy a kormány épp most készül múlt időbe tenni sokat látott kis hazánkban a szabad vállalkozás fogalmát, ráadásul olyan elszántsággal, hogy talán az egész Jeditanács sem tudná szándékától eltántorítani. A képletnek két összetevője van, egyrészről egy aprócska, mintegy 30 milliárdos új adótétel, mellyel a kormány az élelmiszer-kiskereskedelmi ágazat nagyobb nemzetközi szereplőit készül nagyon nehéz helyzetbe hozni, másrészről egy, a Monty Python-csoport legszebb korszakát idéző KDNP-s törvénytervezet mely a nagyon nehéz helyzetet hivatott reménytelenné súlyosbítani. Nézzük szép sorjában! [...] Bővebben!
Tesco, SPAR hát itt a vége...
Forrás:
Kettős Mérce
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Szijjártó bejelentése után Bosznia-Hercegovina felfüggesztette a Magyarországgal két hónapja kötött egyezményé...
- Ne vedd fel, ha erről a számról hívnak! Minden pénzed eltűnhet a számládról!
- 59 évesen elhunyt az Operettszínház sztárja
- Megtudtuk, ki halt meg a hétvégi horrorbalesetben - rengetegen ismerték és gyászolják
Itthon
- 2024. May 17., 18:26
Szijjártó Péter nem engedett: "Ezt én megvétóztam"
Nagyvilág
- 2024. May 17., 15:56
Friss hírek érkeztek Robert Ficóról: Így van most a súlyosan megsebesült szlovák miniszterelnök
Itthon
- 2024. May 17., 12:27
Ez gyors volt: Fico kiesett, Orbán máris új szövetségest keres a háború elleni rettegésben
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legnépszerűbb hozzászólás:
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nil
nem kell tovább aggódni a vasárnapi bezárás miatt
a munkanélülivé vált dolgozók meg mehetnek a CBA-ba közmunkába
a munkanélülivé vált dolgozók meg mehetnek a CBA-ba közmunkába
Desischado
Több ezer munkanélküli, remélem, ők is jönnek tüntetni! Nesze neked "munkaalapú társadalom"! Inkább Közmunka alapú társadalom!
F_Viktor
"...az üzenet akkor is kristálytiszta, és minden iparág minden szereplője megszólítva érezheti magát: ha a pénzedet akarjuk, elvesszük, ha az életed, azt is."
Erre utaltam múltkor @szandokan: -nak, ő sem érezheti magát biztonságban, ki tudja melyik harmincadik alkomisszárnak tetszik meg valamelyik cég ott Orosházán...
Erre utaltam múltkor @szandokan: -nak, ő sem érezheti magát biztonságban, ki tudja melyik harmincadik alkomisszárnak tetszik meg valamelyik cég ott Orosházán...
kkalman
A fantom pártunk, amely se nem Keresztény, se nem Demokratikus, és főleg nem NépPárt, minden áron meg akarja mutatni, ki az úr a trágyadombon.
m.macskosz
"Tesco, SPAR hát itt a vége...", s emiatt, lehet, hogy végre neked is vége, kisember:
www.youtube.com/watch?v=FWAekbh0J9U
www.youtube.com/watch?v=FWAekbh0J9U
szaboria1
Azok a kis boltok akik még nem tagja a CBA-nak majd kötelező lesz.
Új hozzászólás
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 17., 15:54
Ők az ország kedvenc tesitanárai
Itthon
- 2024. May 17., 14:26
Üvegszilánk volt az iregszemcsei gyerekek ebédjében, volt aki megsérült – ez a furcsaságot találták még benne
Sport
- 2024. May 17., 14:25
Hatalmas fogadási botrány – Bilincsben a labdarúgó csapatkapitány és három társa – egy embert még keresnek
a munkanélülivé vált dolgozók meg mehetnek a CBA-ba közmunkába