A Magyarországon élő kisebbségek nemzetünk erejét gyarapítják, a németség munkája pedig mind az ország falvain és városain, mind az elért eredményekben megmutatkozik – mondta Áder János államfő vásárnap Budapesten.

A köztársasági elnök a magyarországi német önkormányzatok napja alkalmából rendezett gálaműsoron elmondott beszédében kijelentette: "Magyarország ezeréves történelme során számtalanszor bebizonyosodott, hogy a nemzetiségi kisebbségek tagjaiban olyan magyar hazafiakat tisztelhetünk, akik közös értékeinket, kultúránkat, nyelvünket, sokszínűségében is egységes nemzetünk erejét gyarapítják".     Az évszázadok óta a legnagyobb nemzetiségek közé tartozó németek alkotóerejének és szorgalmának eredménye falvainkon, városainkon, de kiemelkedő szellemi és sporteredményeinkben is megmutatkozik – fűzte hozzá az államfő.

Áder János Szent Istvánnak fiához, Imre herceghez írt intelmeit idézve kijelentette: az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Mint fogalmazott, az ide érkező nemzetiségek tagjai hűséggel és odaadással viszonozták gyámolításukat.

Áder: a nemzet erejét gyarapítják nemzetiségeink

A németség magyar hazafiként harcolt a polgárosodásért vívott szabadságküzdelmekben – folytatta –, és rájuk mindig számíthatott Magyarország az országépítésben, de az ország XXI. századi polgárosodásának előmozdításában is.

Hozzájuk azonban a XX. században "bűnösen hűtlennek bizonyult hazájuk politikai vezetése" – idézte fel az államfő a II. világháborút követő kitelepítéseket. A kollektív bűnösség vádjáról szólva gy fogalmazott: az nem a hazai németség szégyene, hanem a politikai vezetőké, akik ezzel újabb fájdalmas sebet ütöttek saját nemzetükön.

Mindezek miatt Áder János szerint olyan országot kell létrehozni, amelyben megkérdőjelezhetetlen érték az emberi és polgári jogok érvényesülése. Emlékeztetett: a huszonöt évvel ezelőtti szabadságküzdelmekkel mind a német, mind az európai újraegyesítést elősegítette Magyarország.

Felidézte azt is: az Országgyűlés három éve január 19-ét a hazai németek kitelepítésének emléknapjává nyilvánította.

A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata tizenkilencedik alkalommal rendezte meg gálaestjét a német önkormányzatok napja alkalmából.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Na igen, a németek azok rendben vannak! Csak a keleti nyitás ne lenne...
volvós
Jújjjjjj, kislány de mellbeszúrtál, b+ !!!
D-Zsiga
@volvós: Lehetett volna az a tu egy kicsit hosszab:))
X-ray
Jé, mosolyog az (köztársasági) elnök...
karma1
@X-ray: Te is mosolyognal, ha egy ilyen csinos janyka tapicskolna a mejjed tajekan...:o))))
Szerintem pedig minel tobb nemzetisegbol all egy ORSZAG, annal kevesbbe NEMZET - legalabbis annal kevesbbe MAGYAR... Akkor csak nemzetisegek szovetsegerol lehet beszelni, mint ahogy azt a CCCP-ben tettek anno... (Ra is faragtak rendesen! Atomjaikra hullottak, csak az "erosebb kutya b#szik" alapon maradt meg az oroszok vezeto szerepe)...:o(((

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.