- Orbán Viktor szinte váratlanul békét kötött eddigi fő ellenségével, a bankszektorral. - Hirtelen rájött, hogy túl sok a bankadó, és fékezi a gazdaságot. Kevesebb lesz. - Vállalta, hogy három éven belül eladja az összes állami tulajdonba került bankot. - Egyáltalán: békesség lesz, konzultáciuó és felvirágzás. - Mi történt? Mit szól ehhez Matolcsy? A bankadó alapja eddig a 2009-es mérlegfőösszeg volt, igaz, az első két év után különböző indokokkal leírhattak az adóból. Idén még nem, de jövőre ez megváltozik, ígéri a kormány: más lesz az adó alapja, és az adókulcs mértéke is más lesz. (Az EBRD-vel aláírt szándéknyilatkozat szerint továbbra is mérlegfőösszeg lesz, csak már 2014-es, amely a legtöbb bank esetében jóval kisebb, mint a 2009-es.)

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mekkelek
"Három éven belül eladja az összes jelenlegi banktulajdonát magángazdasági szereplőknek."

Itt van a kutya elásva. Államosítunk, aztán az adófiezôk pénzén felturbózott, kitömött piaci ár alatt eladjuk, és addigra a bankadót is kivezetjük.
bakegya
Orbántrükk-sintérsanya jóbarátja-és simicskalala üzlettársa huszon akárhány éve...
Köszönjük fidess-kdp nyikkhajok!
kamazuka
Nagyon úgyfest,hogy a kötcsei batman,és a csuti csiszár egy követfújnak.A két párt csak a megtéversztést szolgálja.
Miután kölcsönösen előnyöket élveztek mindketten a 89-előtti érából az őket körűlvevvők csak kellékek egy színdarabban.
Megtévesztés,megosztás,megalkuvás.
Mintha játszanának.
De melyik színdarabban is?
Talán a koldusoperában?
sentinel216
@kamazuka: A Koldus operát ők a királyi páholyból, pezsgőzve nézik. A koldusok szerepét ránk osztották.
hetöndöe
Velem együtt nem kevesen vagyunk itt,akik már évekkel ezelőtt megjósoltuk,hogy a "nemzeti tulajdonba vétel" mit is jelent valójában.Az a sok barom,aki meg elhitte,holnap sorba állhat Széles Elvtárs cégénél egy kis kölcsönért.Igaz,hogy nem gonosz multi bank lesz,csak a kamatok lesznek a duplája.:-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.