- Orbán Viktor szinte váratlanul békét kötött eddigi fő ellenségével, a bankszektorral. - Hirtelen rájött, hogy túl sok a bankadó, és fékezi a gazdaságot. Kevesebb lesz. - Vállalta, hogy három éven belül eladja az összes állami tulajdonba került bankot. - Egyáltalán: békesség lesz, konzultáciuó és felvirágzás. - Mi történt? Mit szól ehhez Matolcsy? A bankadó alapja eddig a 2009-es mérlegfőösszeg volt, igaz, az első két év után különböző indokokkal leírhattak az adóból. Idén még nem, de jövőre ez megváltozik, ígéri a kormány: más lesz az adó alapja, és az adókulcs mértéke is más lesz. (Az EBRD-vel aláírt szándéknyilatkozat szerint továbbra is mérlegfőösszeg lesz, csak már 2014-es, amely a legtöbb bank esetében jóval kisebb, mint a 2009-es.)
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem emlékeztet ez valakit a trafik és játékgép mutyira?
Eddig ugye a csúnya bankokat jól meg kellett adóztatni, mert extraprofit. És államosítani is kellett, mert az állam jó gazda. Most "megvilágosultak" és már csökkenteni akarják a bankok adóját, sőt feltőkésíteni akarnak közpénzből. És itt jön a csattanó. A korábban államosított bankokat most !privatizálják!. Tehát csökkentett adóval, feltőkésítve szépen eladják a haveroknak.
Mi is volt a trafikmutyinál? Olyan pályázati kiírás volt ahol 4%-os árréssel és minimális termékválasztékkal kellett kalkulálnia legalábbis a nem fideszes pályázónak. Ezek persze nem nyertek, de a fideszesek igen. Hogy mi volt a siker titka? Hát persze, hogy tudták a kormány 4-ről 10%-ra fogja emelni az árrést a pályázatok lezárása után.
Itt van a kutya elásva. Államosítunk, aztán az adófiezôk pénzén felturbózott, kitömött piaci ár alatt eladjuk, és addigra a bankadót is kivezetjük.
Köszönjük fidess-kdp nyikkhajok!
Miután kölcsönösen előnyöket élveztek mindketten a 89-előtti érából az őket körűlvevvők csak kellékek egy színdarabban.
Megtévesztés,megosztás,megalkuvás.
Mintha játszanának.
De melyik színdarabban is?
Talán a koldusoperában?
Új hozzászólás