A Miskolci Spider Mentőcsoport most nem utazott a földrengés sújtotta Nepálba. Isztambuli átszállással mentek volna segíteni, de óriási tumultus fogadta volna őket a törökországi reptéren, így nem mentek – írja a hirado.hu.
Lehóczki László, a Miskolci Spider Mentőcsoport vezetője a Kossuth Rádió Közelről című műsorában elmondta: két kutyával készültek, hogy a nepáli földrengés után részt vesznek a mentésben, de végül egy orvoscsoport és műszaki mentők utaztak ki.
Lehóczki szerint több kutyás mentőcsapat is vesztegelt a reptéren. Elmondta, mindig a fogadóhatóság határozza meg, hogy kire van szükség, és hogyan tudják az érkező csapatokat koordinálni.
Katmandu befogadóképessége elég kicsi, ezért arra is figyelni kellett, hogy ne legyen túl sok a mentőcsoport – magyarázta Lehóczki László.
A csoport továbbra is készenlétben áll, mert lehetnek még újabb földrengések, vagy a halottak felkutatásában lehet szükség rájuk.
Lehóczki László elmondta, míg a nemzetközi mentőcsoportok kilencven százaléka élő-kereső kutyákkal rendelkezik, a miskolci csapat kutyái úgy vannak kiképezve, hogy külön tudják jelezni az élőket és a halottakat.
Helyszín: Nepál
A KARISZ Speciális Mentö Szövetség a mai napon egy orvosi csapattal elindult Nepálba.
Kiutazó csapatok:
Életjel Mentőcsoport,
Főnix Speciális Mentők,
Legott Mentőcsoport