Jó lenne, ha az MSZP-s képviselők "helyi ügyek gazdái lennének, nem pedig egy párt seggdugaszai”- többek közt erről beszélt Baja Ferenc az atv.hu-nak. A politikus szerint a pártnak alulról kell építkeznie, hogy felálljon a szervezet a tavalyi vesztes választások után.

Ehhez a 106 egyéni választókörzetben 106 társadalomszervező segít a pártnak, akik feladata, hogy „felmérjék a helyi terepet”, azaz, hogy milyen problémákra várnak megoldást az emberek. Emellett a  társadalomszervezőik helyi civilekkel, iskolaigazgatókkal, egyházi vezetőkkel is egyeztetnek.

Az elnöki tanácsadó azt is elmondta, le kéne dönteni az olyan tabukat, mint hogy az egyéni képviselőjelöltek egyben pártkatonák is. Ehelyett támogatható jelöltekre van szükség, akik akár függetlenként is bejuthatnának a parlamentbe, ha ott majd ténylegesen az őt „delegálók” érdekeit képviselik.

Hogy ki lesz majd az MSZP miniszterelnök-jelöltje, arra Baja azt felelte, „itt még nem tartunk”, „ez az év nem a castingról szól”. Jelenleg fontosabb a 106 egyéni választókörzet, ahol létre kell hozni „a demokratikus választás érdekérvényesítő kiválasztásának mechanizmusát” – írta az atv.hu.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Neked se kellene már ott lógatnod a taknyodat, már régen lejárt a szavatosságod...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mariaberta
Na de azt még megkérdezem, mi az a "seggdugasz"?
Desischado
Ha ennyi idő alatt sem tudják mi az emberek problémája, akkor nincs miről beszélni! És ez az alpári stílus nekem sem tetszik. Nem kéne a fidesz szintjére süllyedni!
mate03
@Desischado:Az egyetlen politikusuk Gyurcsány Ferenc volt! Neki is kiforgatták a szavait az Öszödi beszéd után!Rá jöttek hogy Feri megköveteli tőlük is a munkát! Ezért mondom azt hogy Gyurcsányt nem a (fidesz) nyírta ki,hanem az MSZP ,megélhetési politikusai!
magyarbakancs
"Baja Ferenc nem "seggdugaszokat" akar az MSZP-be."
Baloldaliként azt mondom semmilyen MSZP-böl nem kérünk.
Elégvolt belőle.
A politikátok meg veszekedett garast sem ér.
Desischado
@mate03: Te is olyan vagy, mint F Viktor, neked is csak azt mantrázhatom, hogy egyetértünk, sajnos, igazad van!
mariaberta
@mate03: Mélységesen egyetértek, háttérben ment az aknamunka. Csak azzal nem számoltak, hogy ők is is mennek, ezt bizonyítja az is, amit Szili elvtársnő művelt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.