A családi csődvédelem önkéntesen lesz választható, az eljárásra a hitelezők senkit nem kötelezhetnek majd – jelentette ki Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

A KDNP törvényjavaslata alapján két lépcsőben kívánják bevezetni az intézkedést. Idén ősztől azok a családok választhatnák a csődvédelmet, amelyek kritikus helyzetben vannak, netán az ingatlanjukat már kijelölték végrehajtásra. Jövő ősztől pedig valamennyi adós – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a leginkább azoknak jelent segítséget a rendszer, akik ugyan rendelkeznek valamekkora pénzügyi teljesítőképességgel, ám az adósság mértéke meghaladja azt.

Amennyiben az adós a csődvédelmet választja, akkor első körben önállóan tárgyalhat a hitelezőkkel egy egyezség érdekében. Ha viszont nem jön létre megállapodás, a bíróság határozhat meg az adós számára egy ötéves törlesztési tervet.

A folyamat eredményezheti az adósság egy részének elengedését is – fűzte hozzá a politikus.

Az intézkedés jó a hitelezőknek is, mert a törlesztés felügyelet mellett történik és nem kényszerülnek követelésük értékesítésére – mondta Rétvári Bence.

A KDNP a tervek szerint a hét közepén terjeszti az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát és az előterjesztésről várhatóan még a tavaszi ülésszakban döntés születik.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Felelősségem és elmeállapotom teljes tudatában kérem, hogy a családi csődvédelem keretében valaki védjen meg a számomra országos csődöt jelentő álkeresztényektől, nevezetesen Semjéntől, Harrachtól, Rétváritól, Rubovszky bácsitól, az ország legnépesebb pártjától - a kdnp-től -, plusz a teljes fidesz csőcseléktől.
butler2005
Megdupláztátok az emberek tartozását, majd öngyilkosságba kergettetek, elüldöztetek százezreket. kb. 6 - 800 ezer embert vár a hajléktalanság. Persze, ti vég-törlesztettetek 180-on. Komolyan gondoltátok, hogy ezt megússzátok? Vegyes kíváncsiság tölt el.
papa.49
Rövidíteném a kifejezést ,,csővédelmet,, a családoknak, minden ilyen helyzetbe került család kapna egy csövet amivel kedvére megdorgálhatná a neki tetsző, fütyiszes, kdnp. xarháziakat, szerintem kurva sokan jelentkeznének!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.