Döntött az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) jelenleg Ságvári Endre nevét viselő gyakorló általános iskolájának és gimnáziumának összevonásáról. Az új intézmény neve a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz – közölte a felsőoktatási intézmény szóvivője az MTI-vel.

Újszászi Ilona tájékoztatása szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény a felsőoktatási intézmények gyakorló iskoláival kapcsolatos fenntartói jogosítványok közül – egyebek mellett – az iskolák nevének megállapításával, illetve átszervezésével kapcsolatos jogok gyakorlását közvetlenül az Emmi miniszterének hatáskörébe helyezi.

A miniszter – a jogszabályokban rögzített előkészítést követően – döntött arról, hogy a korábbi SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola – az általános iskola beolvadásával – egyesül, és az így létrejövő intézmény elnevezése Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz. Arról is határoztak, hogy az új intézményben támogatják a 6 és a 8 osztályos gimnáziumi képzés indítását. A döntésről a minisztérium levélben tájékoztatta az SZTE vezetését.

Az egyetem szenátusa hétfőn elfogadta a létrejövő új intézmény alapító okiratát, amely szeptember 1-jén lép hatályba – áll a közleményben.

69 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Anna Mária
Lesz még Magyar Köztársaság, és a Ságvári is visszakapja a nevét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verum
Ennyit tudnak, átnevezni.
Röhejes lenne, ha nem lenne ilyen siralmas.
Anna Mária
Lesz még Magyar Köztársaság, és a Ságvári is visszakapja a nevét.
nemjoezigy
Miért végre?
Az egész fölösleges szarpofozás.
Ezt tudja ez a kormány is, az ideológia, meg a harc.
Észrevehetnék már, hogy nem ez a lényeg, hanem az eredmény, a teljesítmény. De ezek a buzeráns intézkedések nem ezt szolgálják.
Nem véletlenül van Magyarország ott ahol van az Európai országok közt az elégedettség tekintetében: hvg.hu/plazs/20150320_Elkeszult_Europa_boldogsagterkepe_hazank
De lényeg az a fideSSkdnp szerint, hogy ők és a nyaloncaik jól élnek!
magyarbakancs
Utca nevek ,terek átnevezésében, és szobor döntögetésben Magyarország jobban teljesít.
Csizmás Kond
..ha amúgy sem volt semmi köze ahhoz az iskolához akkor mi a gond ?
Freewolf
Egyszerűen beindult a hiszti kampány, hogy egy komcsi terrorista nevét levették az iskoláról! Épp ideje volt már! Ne adjuk már terrorlegények nevét egy iskolához, de semmihez sem! Oda a pöcébe kerüljön vissza az az eszme, ahonnan előmászott!
perfekt
Ságvári fegyveres,harcban,vesztette életét.A kor rendőrei közül hármat meglőtt.Egyik meghalt, egy másikat 1959 ben a Néphatalom kivégeztetett.Személyisége megosztó--mint halálának körülményei is.Most "kegyvesztett" lett--a jövő kifürkészhetetlen akarata,megváltoztathatja relevánsként,megítélését.
verum
@Freewolf: - feltételezem, fogalmad sincs Ságvári Endre életéről.
verum
@Csizmás Kond: - Második János Pál pápa térnek mi köze van a Köztársaság térhez?
Freewolf
@verum: Az őt lelövő nyomozót emlékezetem szerint 1992.-ben rahabilitálták és megállapították, hogy koncepciós per áldozata lett. Ságvárit, mint fegyveres terroristát joggal lőtte le!
A Remiz cukrászdánál emléktáblát helyeztek el Ságvári nevével, amelyet vagy összetörtek eddig, vagy vörös festékkel leöntöttek! Végül többé nem helyeztek el táblát kívül az épület falán!
Te netán többet tudsz a sok nevű terroristáról?
verum
@Freewolf: - fasiszták, nyilasok ellen harcolt. Ma a hatalom terroristának tartja.
Freewolf
@verum: Az a nyomozó, akit megölt sem fasiszta, sem nyilas nem volt. Tette a dolgát, amíg a terrorista gyilkos meg nem ölte. Akit felakasztottak miatta, az is a dolgát tette!
verum
@Freewolf: - aki "tette a dolgát" a fennálló fasiszta hatalom érdekében tette. Védte a fasiszta hatalom érdekeit, a nyilasok terrorját.
Mint ahogy Biszku is tette a dolgát, igaz?
verum
@Freewolf: - ja, meg az a rendőr is tette a dolgát 2006-ban, aki kilőtte egy ember szemét!
Freewolf
@verum: Nem, nem igaz! Ságvárit le akarták tartóztatni, aki erre tüzet nyitott. Biszku 1956 utáni terror és kivégzések egyik végrehajtója volt!
Freewolf
@verum: Épp ezért kell Gergényit és Gyurcsányt elítélni, mert népellenes parancsot adott ki!
verum
@Freewolf: - és Ságvári ügyében, aki a fasiszták ellen harcolt?
verum
@Freewolf: - nézd, cikizhetlek én itt eleget, más látja a kétmércésségeteket, te sosem vallod be.
Mindegy, hogy Ságvárit kinek, minek tartjátok, a történelem része. Azzal, hogy nevét kitörlitek, a történelmet nem fogjátok meghamisítani.
Gyurcsány meg sosem adott ki olyan parancsot, hogy lőjék ki bárkinek a szemét. A rendfenntartók a rendet akarták visszaállítani a randalírozó csőcseléktől. Akik nem akarták, hogy a politikusok ne hazudjanak és nem akarták, hogy ne legyen korrupció.
Nekik is lehet szobrot állítani, bár mélységesen megvetem őket, de a történelem parányi része lettek, ha negatív értelemben is - és meghamisítás nélkül nem lehet már kitörölni őket sem.
Freewolf
@verum: Gyakorlatilag a rendőrök voltak a csőcselék azonosító nélkül és megtorlásként használták az eszközeiket, nem pedig rendfenntartásra!
Egy parancshoz kötött fegyveres szervezet tagjai, egységei nem önállóan tevékenykednek, mindenre határozott utasítást kapnak!
Csizmás Kond
@verum: tehát mindenki a dolgát tette ...Biszku is...Hitler is...te egyre ügyesebb vagy.
Freewolf
@Csizmás Kond: Összekeverni a szolgálatot teljesítő nyomozót a Biszku féle döntéshozóval, aki véres megtorlásra adott utasítást, sajátos elme kell!
Anna Mária
@Freewolf: Ságvári nem volt terrorista. Remek, bátor, művelt kommunista volt, megérdemli, hogy iskolák viseljék a nevét. Fogják is még, ha már kijátszottátok magatokat újra Magyarországgal.
Freewolf
@Anna Mária: A kommunista és a náci egy tőről fakad, azért is náculnak a kommunista szimpatizáns liberálisok! Ne reménykedj! A magadfajták itt többé nem lesznek hatalmon! Nem kellenek olyanok, akik terroristákat támogatnak és uszítanak a magyarság ellen idegen érdekek mentén idegen szívvel! Köszönjük, de nem! :-)
verum
@Csizmás Kond: - te meg egyre butább. Fogalmad sincs az iróniáról. Vagy direkt nem akarod meglátni.
Akár melyik is, elmondok neked egy nagy igazságot, csak hogy tanulj tinó:
"Akinek van humora, az mindent tud, akinek nincs, az mindenre képes."
verum
@Freewolf: - ja, a rendfenntartó ha védi a mindenkori hatalmat egyszer csőcselék, egyszer meg teszi a dolgát. Amikor az a te mondandódnak éppen mikor hogy jó.
Hazug és kétszínű dolog ez és gyáva, mert a hatalom szekerét tolja ennek érdekében.
Anna Mária
@Freewolf: Csőcselékellenes parancsot adott ki, semmi baj sem volt azzal.
Legalább nem tudtátok egész Budapestet szétverni, felgyújtani és összehugyozni, pedig szerettétek volna - a nép akaratával ellentétben.

Nyugodj bele, hogy Gyurcsányék szépen szabadlábon maradnak.
Próbáld már lenyelni ezt a békát, Orbán is kénytelen volt! :)))
Anna Mária
@Freewolf: Nyugi, de nem vagy korszerű ezzel a dumával Európa közepén.
A világ már nem olyan, mint pl. 1939-ben, a náci Németországgal Európában. Akkor a nyilasoknak lehetett nagy pofájuk, 2015-ben pedig csak azt éritek el, hogy Magyarország teljesen elszigetelődjön, kénytelen legyen teljes önellátásra berendezkedni. Senki nem fog az országgal sem szóbaállni, sem kereskedni, egy nyomorult fillért sem láttok sehonnan.
Ugathatsz, kutyuska, de nincs esélyetek. A fasizmus lejárt lemez.
Azt pedig tudomásul kell vennetek, hogy a nemzethez a cigányok is hozzátartoznak, a zsidók is, és mindenki más, aki nem vall náci eszméket.
Buták vagytok, nem tudtok sem előre, sem hátra gondolkodni, ez van! :)))
verum
@Anna Mária: - nincs teljesen igazad. Mert a keleti népek lesznek megint a "barátaink". A kommunista Kína, az oroszok, meg a többi ország, ahol diktatúra van.
Akkor aztán igazán kaparni kell a Freewolf-féléknek, hogy a hatalom árnyékában legyenek, az eddiginél sokkal inkább és sokkal elfogultabb behunyt szemmel, süket füllel!
Anna Mária
@verum: Majd a kínaiak diktálnak nekik: a korrupt nácikákat szépen kivégzik. Boldogok lehetnek a halálbüntetésükkel. :)))
Csizmás Kond
@verum: ...és ki mondta hogy neked van ?
verum
@Anna Mária: - nem úgy van az sajna. Ott sem mindenki bűnös, aki korrupt, csak aki nekik nem kívánatos. Úgyhogy lesz esélyük a karrierre!
Anna Mária
@verum: De hát ha ilyen világot akarnak?
Ilyenfajta befolyás alá akarnak kerülni?
Ha azt képzelik, hogy bármit számít a keleti hatalmaknak az ő nemzethyeskedésük?
verum
@Anna Mária: - nekik mindegy, hogy milyen világ van, hogy ki, milyen hatalom száll meg minket, csak nekik legyen jó, mint a hatalom szekértolóinak.
A köpönyegük forgatható, lelkiismeretük meg már nincs. Az ilyen emberek tartják fenn a diktatúrát. Mert nem kell saját gondolat, nem kell kiállni a véleményéért, nem kell keresni az igazságot, nem kell annak érvényt szerezni, elég ha a hatalom gondolkozik és tesz helyettük. Kényelmes és kifizetődő.
Anna Mária
@verum: Egyetlen vágyuk van, hogy a csizmáikat csapkodhassák a kövezethez, és ők határozhassák meg, kinek van joga az élethez és kinek nincs.
Nem vall valami nagy szellemi igényességre! :)))
verum
@Anna Mária: - bár ha jól meggondolom, mégis tévedtem valamiben. Mert gondolkodniuk kell, mégpedig sokat és görcsösen. Máskülönben nem tudnának annyi magyarázatot kitalálni, hogy miért is kell a rosszat jónak mondani és tartani...
Anna Mária
@verum: Ez nem valódi gondolkodás. Amit ezek művelnek, csak kísérlet manipulációra, igyekeznek megtalálni a vitapartnerek gyenge pontját.
Aztán ha ezzel a módszerrel nem mennek semmire, akkor elkullognak.
verum
@Anna Mária: - szerintem meg sajnos valódi gondolkozás, legfeljebb káros. A jobbik eset, ha elkullognak, de inkább sértegetni, közönségeskedni szoktak, ha alul maradtak.
Anna Mária
@verum: Ez a kutyus egy időre le szokott kopni. Korábban sértegetett, de mióta Vona rájuk parancsolta a cukiskodást, azóta moderálja magát.
verum
@Anna Mária: - hát, akkor csak remélni lehet, hogy ellenkező parancsot egyelőre ne kapjanak...
csa-csa
@verum: .."meg az a rendőr is tette a dolgát 2006-ban, aki kilőtte egy ember szemét!"
azt a rendőrt, meg többeket is súlyos atrocitások értek! Féltéglával dobálták, egy kocsit felgyújtott velük együtt, baseball ütőkkel akarták szétverni a fejüket! Mit kellett volna tenniük? megvárni még félholtra veri Őket a csűrhe? Szakadjunk már le erről!
Anna Mária
@csa-csa: Félreérted: az a rendőr tette, amit akkor és ott tennie kellett. Nem kellett volna dobálni, őrjöngeni, gyújtogatni, és akkor ilyen baleset sem történik.
csa-csa
@Anna Mária: rendben, bocs a kirohanásért!
Bercifiu
A tiszteletes hülyeségekre szóra a pénzt, a beteg meg vigye magával a gyógyszerét a kórházba. Rohadékok.
verum
@csa-csa: - a lényegben egyetértünk.
Én pusztán csak Freewolf kétmércésségére akartam rámutatni, hogy szerinte Ságvári esetében jogosan lépett fel a rendőr, 2006-ban meg nem.
Abban, hogy 2006-ban jogosan verték szét a csőcseléket, egyetértünk. Sőt, keményebben kellett volna, sokkal keményebben. Egy székházat szétvertek, kifosztottak, rengeteg kárt csináltak. Piás és drogos balhé volt, akiket meg is jutalmaztak ezért.
Desischado
Nem ezzel kéne foglalkozni, mikor sokkal fontosabb dolgok is vannak! De ezek csak ehhez értenek!
Jozefina
Már ezt is lopja orbán diktatúrája??? Vég napjainkat éljük???
Isten és Gyurcsány mentse meg a Magyart !!!
varrólány
A magyar okosok ilyenek mindig a múltban kaparásznak , felét újra írják felét letagadják mindent megpróbálnak újra magyarázni. Ságvári óta annyi minden változott és még fog is.
Egy ember a saját múltját is sokszor átértékeli vagy jobbá vagy rosszabbá de attól még megtörtént.
Ez a névváltoztatás egy téboly és még költséges is,de ez is inkább a jelenlegi vezetés "hatalmi , változtatási , korszakalkotó "mániája , hogy ne maradjon semmi a régiből.
A mai nap is holnap már múlt lesz. És mit csinálunk ?Ságvárit meg a történelmet magyarázzuk, ahelyett hogy élnénk a saját életünket, mert hát ez bizony véges nem úgy mint a magyarázatok.
Freewolf
@verum: Mielőtt glóriát emelnél a fejedre, tisztázzunk valamit!
Ságvári egy jogszerű rendőri intézkedésnek állt ellen fegyveresen, megölve az egyik nyomozót.
A rendőrök 2006-ban azonosító nélkül nem megfékeztek egy tüntetést, hanem kínozták és megalázták az elfogottakat! A földön fekvők rugdosása, ütlegelése nem rendfenntartás, hanem önbíráskodás és megtorlás!

Remélem érthető a különbség még azok számára is akik mindig ki szeretnék forgatni a tényeket a saját érdekeik szerint és kettős mércét alkalmaznak!
verum
@Freewolf: - nézd, türelmes vagyok, ezért szívesen leírom.
2006-ban a rendőrök felszólították a közterület elhagyására a csőcseléket. Nem tették, téglákat dobáltak a rendőrökre, gyújtogattak, fosztogattak, több száz rendőrt súlyosan megsebesítettek.. A rendőrök ennek megfelelően reagáltak.
És nem lőttek éles tölténnyel, mint Orbán első uralma alatt, amikor egy tolvaj Orbán dzsipjét akarta ellopni. A testőre éles tölténnyel lőtt utána a nyílt és szűk utcán, civileket veszélyeztetve. És ezért kitüntetést kapott!
Ságvári meg a nyilasok, a nácik ellen harcolt, tűzpárbaj ezért volt. Ma a hatalom hősnek tartja a nyilas hatalom védőit, akik szintén éles tölténnyel lőttek és öltek is.
Hiába forgatod a tényeket, hatalmas elfogultság kell ahhoz, hogy ne lásd- és gyávaság, ha nem akarod látni.
Freewolf
@verum: Úgy tűnik, a tények hidegen hagynak, így kezdem előlről, hogy megértsd!
2006.- A rendőrök jogszerűen szólították fel a tüntetőket a terület elhagyására, bár ez is vitatható, mert nem viseltek azonosítót. Munkaköri kötelességük az ellenállás letörése, így, mikor lefogtak, megbilincseltek egy- egy tüntetőt, a dolgukat végezték. Abban a pillanatban, mikor a letepert, megbilincselt áldozatokat rugdosták, ütlegelték és bántalmazták a fogdában, már nem rendőrök voltak, hanem bűnözők. Megtorlást, amit mi büntetésnek hívunk, a bíróság szabhat ki, nem a rendfenntartók! Azt pedig, hogy a tüntetők rendőröket sebesítettek meg, rongáltak, stb. szintén a bíróság asztala. Büntessék meg, aki ilyet tett, de megverni mindenkit, akit elkaptak, na az bűn!

Ságvári- Az, hogy jogszerű rendőri intézkedésnek fegyveresen ellenáll valaki és agyon lövik, rendben van. Az is, hogy szerinted hős. Szerintem pedig aki a kommunizmusért harcolt, nem hős. Az orosz, német katona, akinek nem volt más lehetősége, mint a harc, hősi halált halt. Ságvári maga választotta ezt az ordas eszmét és meghalt érte. Nem volt kötelező szervezkedni statárium idején, sem cukrászdába járni, de a nyomozókra sem lövöldözni. Annyira volt hős, mint az a náci aki önként jelentkezett őrnek koncentrációs táborba és az oroszok megölték. Ennyi, ha érted!
verum
@Freewolf: - amikor rendőrtársa súlyosan megsebesül mellette, teljesen érthető, sőt jogos a reakció, hogy meggyepálja a csőcseléket. Jobban kellett volna!
Ők nem viselték a tettük következményét, pénzt kaptak a sérülésükért, míg a rendőrök semmit.

Ságvári a nyilasok és a fasiszták ellen harcolt és a jelen hatalom terroristának minősíti - ezt nem tudod elkenni.
A hithű kommunisták nem azonosak azzal, akikből korrupt és igaztalan komcsi vezetők lettek és túlélőik gond nélkül fordítanak köpönyeget és színt. Mint ahogy a rendszerváltáskor is!
Freewolf
@verum: Szóval, ha az erkölcsi érzéked úgy gondolja, hogy a rendőrök jogosan háborodtak fel és kínoztak embereket, mert ugye sérelmet szenvedtek, nem követtek el bűnt. Sőt jobban meg kellett volna verniük a tüntetőket.
Ezen logika mentén, akkor a cigányok által elkövetett bűntetteken jogosan háborodtak fel a cigánygyilkosságokban résztvevők és jól tették, hogy ártatlan, de cigány származásukat lőttek le. Igaz, mind kettőt tiltja a törvény, de neked az érzelmek fontosabbak, mint a jog!
Hogy is állunk akkor azzal a demokratikus és liberális lelkeddel?
Ságvári= terrorista. Ennyi
verum
@Freewolf: - az egyik törvényes reakció,a másik önkényes lincselés.
Ha nem tudod a törvényes és a törvénytelen cselekedet között a különbséget, nem sok értelme van a párbeszédnek.
Nem megy ez neked, add fel, mert egyre cikibb amiket mondasz.
verum
@Freewolf: - főleg, hogy keményebb diktatúra esetén, mint Ságvári idejében is a rendőrök éles tölténnyel lőttek volna a rájuk támadókra.
Úgyhogy örüljünk, hogy Gyurcsány idejében nem volt ilyesmi. Holott rendőrre támadni a világon mindenütt keményen büntetendő.
Freewolf
@verum: Mi az, hogy a rendőri megtorlás "törvényes reakció"? Már megbocsáss, de eszednél vagy?
Hol és milyen jogszabály hatalmazza fel a rendőröket, hogy megtorlást alkalmazzanak és megbilincselt, földön fekvő embereket rugdossanak?
Eszméletlen, milyen sötét vagy!!!
Kezdem unni az álértetlenkedést! Igazi liberális katyvasz az agyban! Na ezért nem kerül soha többé liberális kormányra. Rosszabb mint az SS!
verum
@Freewolf: - nézd, a rendőrök védték magukat és védték a várost. Keményebben kellett volna! A csőcseléket sem hatalmazta fel semmilyen jogszabály a rendőrök bántalmazására, megsebesítésére, gyújtogatásra és fosztogatásra. Örüljenek, hogy nem éles tölténnyel lőttek rájuk és megúszták néhány veréssel. Senki nem halt bele.
Azt meg, hogy egy iskolától elveszik a nevét akaratuk ellenére, bizony szemétség.
A történelem hamisítható a magadfajta elfogultak miatt, de ki nem törölhető az emlékezetből.
Még akkor sem, ha a náci és nyilas hatalom mostanság divatba jött.
verum
@Freewolf: - ha ártatlan, békés civilekre támadnak rá ok nélkül a rendőrök, az lenne túlkapás.
Mint amikor a hátratett kezű, megbilincselt egyetlen embert, aki senkire nem volt veszélyes és előzetesben volt, ketten is agyonverték. Meghalt, érted?
No, az törvénytelen volt!
Freewolf
@verum: Biztos én magyarázok rosszul és nem lehet megérteni. Addig, amíg a rendőrök a törvényben kapott felhatalmazás alapján jártak el, semmi baj nincs! Üthet, lőhet, bilincselhet, stb az ellenállás letörésére. Amikor viszont nincs ellenállás, illetve nem tud már védekezni a másik fél, nem bántalmazhatja. Ezt szegték meg ezek a rendőrök, akik innentől már bűnözők, hiszen mkint hivatalos személy követtek el törvénytelent!
Így sem világos?
Freewolf
@verum: A törvénytelenség nem attól függ, hogy valaki meghal, vagy sem egy rendőri eljárás során! Istenem! Remélem parkoló őr vagy és senki nem kér tanácsot tőled! :-)
verum
@Freewolf: - nem, nincs igazad. Mert az akkori körülmények között nem csak harcképtelenné kellett tenni, hanem el is kellett különíteni az ellenséges csőcselék közepette. És csak akkor marad a drogos, piás csőcselék nyugton, ha meggyepálták. Nem egy emberről van szó, hanem tömegről és ilyenkor mások a viszonyok és a reakciók!
Ismétlem, isteni szerencséje a sok csőcseléknek, hogy vidékről felvezényelt, kezdő és rossz felszereléssel ellátott rendőrök voltak.
Amolyan nyilas rendőrök kellettek volna a csőcselék megfékezésére, mint akik Ságvárival is elbántak.
Akkor sem nézték, mozog-e még, amíg ütnek, vagy lőnek.
Ez a rendőrség vattába csomagolta azokat, akiket keményen kellett volna leverni.
Így sem világos?
verum
@Freewolf: - ja, és ettől az iskola nevének erőszakos elvétele még hiba!
Freewolf
@verum: Pici poci! Hát már nem is válaszolsz? Pedig mennyit törtem magam a felvilágosításoddal! :-)
Amúgy igen! Jó hogy nem egy terrorista nevét viseli a suli!
verum
@Freewolf: - válaszoltam. Hogy nem fogod fel, arról nem tehetek.
Neked lehet, hogy jó dolog védeni a nácikat és nyilasokat, de szerencsére nem vagy etalon.
Freewolf
@verum: Az, hogy valaki nem egy kommunista terroristát támogat iskola elnevezés ügyben mitől nyilas megnyilvánulás? Az ok- okozati rész mindig kimarad nálad, csak a kész ítélet van!
És nem válaszoltál rendőr ügyben, mert azt persze nem mered kimondani, hogy a törvény a rendőrre is vonatkozik! Na innen ismerni fel a liberalizmus mételyét!
verum
@Freewolf: - Ságvári a nyilasok és a nácik ellen harcolt, ma ezért tartják terroristának.
Evidens, ami ebből következik.
Freewolf
@verum: Pazar érvelés!
Tagadjuk meg a nyilas múltat. Ne hordjunk gatyát, mert azok is hordtak!
Nem a harc a mocskos néha, bár Ságvárinál az is, de a módszer az undorító! Orgyilkos terrorista!
verum
@Freewolf: - látom, kipukkadtál.
Ha az 1956-os felkelőket valaki terroristának nevezné, szerinted milyen hatalmad védene?
Lehet, hogy te és a te elvtársaid úgy vélik, jól felelgetsz - én azt mondom, ülj le, mert megbuktál!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.