A Fidesz szerint a baloldal multikat előtérbe helyező gazdaságpolitikája nem működött, túladóztatta és versenyképtelenné tette a hazai kisvállalkozásokat és növelte e munkanélküliséget. A polgári kormány kisvállalkozásokat előtérbe helyező gazdaságpolitikája működik, nőtt a foglalkoztatás és a magyar vállalkozások versenyképessége is – írta a kormánypárt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.

A közleménnyel Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagáltak. A helyettes államtitkár azt mondta, hogy a kormány stratégiai partnernek tekinti a kis- és középvállalkozásokat, ennek jeleként 2011 óta több adózási könnyítésben részesültek, az 500 millió forintos éves árbevételig érvényes 10 százalékos adókulccsal az Európai Unióban Bulgária után Magyarországon a legkedvezőbb a társasági adózás mértéke – mondta .

A Fidesz közleménye is azt hangsúlyozza, hogy 2010 óta a hazai vállalkozások érdekében is az adócsökkentések politikáját folytatják. Kiemelik, hogy tíz százalékra csökkentették a társasági adót, bevezettek több, a kisvállalkozásoknak kedvező adónemet, adókat szüntettek meg, továbbá olcsó hiteleket, több és egyszerűbben elérhető fejlesztési forrást biztosítottak a magyar kis- és középvállalkozásoknak.

A kisvállalkozásokra épülő gazdaság működik, a multikra épülő nem: a gazdasági növekedésben, a munkanélküliség csökkentésében, az ipari termelés bővülésében Magyarország ma Európa élén jár, miközben sok éves csúcson vannak a beruházási és külkereskedelmi adatok – folytatják.

Célnak nevezik, hogy a kelet-közép-európai térség legkedvezőbb üzleti környezete Magyarországon jöjjön létre, a hazai vállalkozások kapják a legolcsóbb villamos energiaárat Európában. Hangsúlyozzák, hogy 2018-ig szeretnék megnégyszerezni az exportképes, magyar tulajdonban lévő kis- és közepes vállalkozások számát. A Fidesz közlése szerint a Magyarországot illető 12 ezer milliárd forintnyi uniós forrásból elindítják minden idők legnagyobb gazdaságfejlesztési programját, folytatják a növekedési hitelprogramot és jövőre bevezetik a növekedési adóhitel-kedvezményt, amellyel 20 ezer cég juthat támogatáshoz. A szöveg zárásaként arról írnak, hogy mindent megtesznek, hogy megteremtsék az alapokat az ipari rezsicsökkentéshez, valamint a további adócsökkentésekhez.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A Mercedes, az Audi, az Opel, a Suzuki nem múlti ? Minden fideSSes hülye.
nyanya001
www.uzletresz.hu/penzugy/20150722-cegminosito-elemzes-egyre-kevesebben-vallalkoznak.html
5 éve vagyok kormányon és még mindig vissza mutogattok ?
A trafikosokat, a kisgazdákat ellehetetlenítettétek, az Andy Vajna féle
tetvet támogatjátok meg a csuti gázszerelő nyaloncokat !
justhpeter
A Mercedes, az Audi, az Opel, a Suzuki nem múlti ? Minden fideSSes hülye.
paolo006
Hazudni, hazudni, hazudni. Talán már el is hiszik ezek a barmok amit összehazudgálnak. Szánalmas.
kkalman
Megint az a fránya fidesz matematika, amikor a csökkenés a növekedés. Az meg, hogy az egyik multi jó multi, a másik meg nem, teljesen érthetetlen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.