Lezárják a Keleti Pályaudvart, a menekültek még nem tudnak róla – írta meg az Index.
A Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatot, a pályaudvar területét kérjük szíveskedjenek elhagyni
- mondta be a hangosbemondó – egyelőre még csak magyarul.
A helyszíni tudósítás szerint a rendőrök mozgolódni kezdtek.
Az Index arról is ír: valamivel 9 óra előtt 500 ember tömörült a pályaudvar központi peronjainak kapujánál. Vélhetően a 9:10-kor induló bécsi vonatra akartak volna feljutni. A rendőrök a tér felől érkező csoport egy részét távozásra bírták, de két-háromszáz ember így is a peronok előtti kapuknál maradt. A Migration Aid munkatársai arabul mondtak be valamit hangosbeszélőn. Nagy a feszültség, a zúgolódás, de kivár a tömeg – tudósított a lap munkatársa.
Az MTI pedig ezt jelentette a helyszínről:
A peronok és a pályaudvar előtti terület tele van migránsokkal – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről. A rendőrök sorfalat állnak a peronok előtt, de mind előttük, mind mögöttük vannak migránsok.
A rendőrök kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót. A főbejáratnál is sorfalat állnak a rendőrök és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatják a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat. A pályaudvar belső vágányain négy vonat is áll, azokra nem lehet felszállni.
Frissítés: "Ne legyen semmi durvulás" – mondják a menekülteket kitessékelő rendőrök egymásnak az Index szerint. A kiürítés erőszakmentesen zajlik, nincsen semmi ráncigálás, a menekültek pedig együttműködnek.
Frissítés 2.: A Keleti lezárása miatt így módosul a közlekedés: A Keleti pályaudvar lezárása miatt a 73-as és a 76-os trolibusz nem érinti a Munkás utca és a Keleti pályaudvar megállót, a 80A trolibusz pedig a Gumigyár, az Aréna Pláza és a Keleti pályaudvar megállót – közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési központ kedd délelőtt.
A személyvonatok Kőbánya felső, illetve Rákos állomásig közlekednek, és onnan indulnak vissza a vidéki célállomásokra.
Frissítés 3.: Az atv.hu szerint a hatalmas tömeg miatt többször lezárták a pénztárakat, óriási sorok alakultak ki, rengeteg rendőrt vezényeltek ki a pályaudvarra, ezren lehetnek. Mivel sok esetben az érvényes okmányokkal és jegyekkel rendelkezők sem szállhattak fel a szerelvényekre, a menekültek elkezdték egymást lökdösni és szíjjal verni, ezt követően zárták le később a pályaudvart.
Frissítés 4.: a migránsok a pályaudvar kiürítése közben demonstrációba kezdtek: jelszavakat skandálva követelik, hogy engedjék őket továbbutazni Németországba. A 7-es és 8-as vágány közötti peronon demonstrálókat a Készenléti Rendőrség próbálja kiterelni a csarnokból.
A pályaudvaron tartózkodó többi migránst csoportokban kísérik ki az épület elé.
Frissítés 5: A rendőrök nem sokkal 10 óra után kiürítették a pályaudvart, mindenkit kitereltek, azok sem utazhattak el, akiknek érvényes menetjegyük volt – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
A migránsok jelenleg a Baross téren vannak, és demonstrációba kezdtek. Azt kiabálják, "Szíria", valamint "Germany" és "München", vagyis azt követelik, hogy engedjék őket továbbmenni Németországba. Több százan az érvényes, Németországba szóló vonatjegyüket lobogtatják.
88 hozzászólásarrow_drop_down_circle
De remélem, hogy csak a takarítás idejére zárják le a pályaudvart.
Más nincs képen.
Ki menekült a rendőr,vagy az arab?
Irónia.
hála a jó istennek.
Az ország már eléggé tönkre van téve, és ehhez a menekülteknek semmi köze.
Ha valakinek lenne egy félórája a bpesti német nagykövetségen, esetleg elsétálhatna most a Keleti felé...
Amúgy pedig nyilván, hogy ez a tömeg is tovább lesz engedve, és ezt ott is tudják, ahová készülnek.
Hagyd ezt h@lyeséget a befogadásról, mert ez úgy kezdődne, hogy azt kérnék, fogadjam be... vagy te, vagy más, de nem kérik. Láthatod, el akarnak innen menni, de ennek ellenére, a hatóságok itt akarják őket tartani :-)
Mindenkit lehet kritizálni, de lássuk be, az embercsempészek papírok és regisztráció nélkül viszik át az embereket, és ez a legnagyobb veszély!
(Maga a kerítés ötlete is.)
"Zúgolódók" mindenhol vannak, de pontosan ők azok, akik majd az utolsó sarokba bújnak, ha a zúgolódásuk és uszításuk miatt tettek kellenek.
Nincs nekem semmi bajom azokkal, akik felelősséget vállalnak, sőt. Azokkal van bajom, akik mindig másra mutogatnak.
Basszuskulcs, hát valamit, valamiért... az ellenőrzés ezzel jár. Ha meg a nagyszájú és mellveregető és semmiért felelősséget nem vállaló magyar majd nem kell már ott, akkor lehet megsértődni.
Mindenki láthatta, tapasztalhatta, hogy nem lesznek kevesebben. Azt pedig Neked is be kell látnod, hogy ha nincsenek a megfelelő higiénis körülmények, akkor bizony felütheti a fejét fertőzés. Tehát nem az 5 csillagos szállodai ellátást hiányolom, hanem a menekültek és a hazaiak érdekében egyaránt a "normális" körülmények biztositását! Sőt az éhezéstől legyengült emberrel is csak nőhet a gond, tehát az étkezésüknek is emberhez méltónak kellene lennie. Miért kellett megvárni a "lassan már nem lesz más megoldás"-t?! Miért?!
A diktatúra a spájzban van !((
Ausztriában az ÖBB vonatok 97,9 %-a tartja az elöírt menetidöt !!!
Ezt a Merkel kijelentést tudják már Szíriában is és csak idő kérdése, hogy meginduljon a még nagyobb áradat.
Mi tranzit ország vagyunk, egy szükséges rossz a menekültek részére, hogy itt is át kell haladniuk.
Az európai országoknak most nem egymásra kellene mutogatni, hanem félretenni a vélt-valós sérelmeket és a megoldáson gondolkodni, hogy mivel is lehetne a helyzetet konszolidálni.
A szírek már kértek segítséget az országuk újjáépítéséhez, - itt költik a rengeteg pénzt feleslegesen, pl. kerítés stb/ talán, ha a pénzeket összeszedve segítenének a szíriai viszonyok javításában, az újjáépítésben, s közösen a szírekkel otthon lehetne marasztalni a kivándorlásra készülőket.
"Nem kellett volna felbiztatni a menekülteket, hogy Németország minden szírt befogad!"
Mit is írtam 11:45 - kor?
Lehet nem volt tisztában a probléma nagyságával?
Mindenesetre ez az ígéret, nagyon elgondolkodtatta a környezetemet is.
Ezeket a migránsokat nem fogja visszatartani az, ha pénzt vagy segítséget adunk az óhazájuknak. Ezeket azért fizetik, hogy elfoglalják Európát.
Mellesleg ki az aki meg tud különböztetni egy afgánt egy szírtől? Mert itt egybevegyülve van mind.
Ha a rendőrök nem engedik ezeket tovább állni, Pesten gyűlik össze a tömeg. Ha engedik vonatra szállni őket, akkor a határon fogják leállítani őket az osztrákok. Így is, úgy is ittragadnak. Itt fognak hőzöngeni.
Én azokat is megértem, akik együttérzőek a menekültekkel szemben, hiszen amíg őket nem éri atrocitás részükről, addig lehetnek ők is jóhiszeműek. De próbálják kicsit használni a józan paraszti eszüket is: Magyarhonban magyart ne fenyegessen egyetlen menekült sem, semmilyen indokkal sem! Hőzöngeni otthon hőzöngjön, a saját hazájában, ne itt! Magyarországon az elsődleges szempont a lakosság életének, normális életvitelének védelme, minden politikus, közszereplő és állampolgár részéről. Itt elsősorban a magyar életeket és a magyar érdekeket kell védeni.
...csak itt a tömeg fele életerős férfi, a másik fele nő, és kisgyerek, .a csecsszopótól a kamaszig...
tehát... sem izmozni, sem vízágyúzni, sem könnygázozni nem lehet,még kiabálni sem tanácsos, csak jószóval...
na persze pastu, arab, perzsa jószóval...
na jóóó...üsse kavics... legyen angol jószó... mertugye azt minden rendőr beszéli...
probléma megoldva.
Hogy honnan jönnek? Ezt találtam: www.facebook.com/photo.php?fbid=1040448709300087&set=a.1040448679300090.1073741834.100000049035267&type=1&theater
@JAJMÁR: @human: @Horizont: @justhpeter: mekkora veszteség...össze lehet vetni ennek a nyomorult embertömegnek a fájdalmával ...
A minap láttam egy kerítés okozta sérülést-ne tudjátok meg milyen gyűlöletes indulat tört fel bennem a kitalálói ellen akik bűnözőként elfogni ,visszatoloncolni szándékoznak ezeket a sokat szemvedett embereket oda a pokol tüzébe...
Nem mindig, és nem mindenhol ildomos.
Az elmúlt 100 évben volt olyan felső, középső vezető kit el számoltattak a tetteiért.
Egy Szálasi a többi meg úszta.
Tovább folytatta áldásos tevékenységét mint komcsi,majd keresztény ember.
Mert a szekrényben van elég köpeny amit lehet cserélgetni.
.
Új hozzászólás