A járművet megállítani próbáló migránsok megrongáltak egy menetrend szerinti buszt Röszkén szombaton délután.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak az ügyben.
Egy a buszon utazó szemtanú az MTI-nek elmondta, a Szegedről Röszkén át Mórahalomra tartó járművet a Dugonyi úti gyűjtőpontnál próbálta megállítani néhány férfi. Egyikük keresztbe feküdt a busz elé, majd amikor az megállt, odaléptek a járműhöz, egyikük ököllel megütötte a szélvédőt. A szélvédő keresztbe végigrepedt, a járművön látható nyomok szerint az üveg tetejét egy kő is eltalálhatta.
A rendőrség helyszíni szemlét tart az út mellé félreállított járműnél. A következő busz áthaladásakor a rendőrök az út és a várakozó migránsok között sorfalat álltak, egyikük könnygázpalackot is tartott a kezében – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
111 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Várjuk meg mi lesz, majd ha a németek visszatoloncolják a többséget.
Tudod, nem szeretném ha igazam lenne, ha nem így lenne. Szívesen kérek majd elnézést és örülni fogok, hogy tévedtem, hogy túlzott volt a félelmem.
De adj esélyt annak is, legalább elvben, hogy esetleg igazam lesz...
Az osztrákok miért nem töketlenkednek ? Amúgy a migrtánsok ellenőrizhetősége végett zárták le idiglenesen a hegyeshalmi átkelőt, hogy ne csámborogjanak el a migránosok, de a Petőfi Rádió 19 órás hírei szerint ismét át lehet lépni a határt Hegyeshalomnál !
A qrmányfosás ne legyen ragadós, alkalmatlan, töketlen bagázs !
Neeee fosssssunk máááááá' előőőőőőre könyörgöööööömmmm !
A hídon akkor kell átmenni, amikor odaérünk !
Az itt levők, akik még várakoznak meg értesülnek és még erőszakosabbak lehetnek.
Nem tudjuk mi lesz, te sem és én sem. Te nyugodt vagy, én fosok. Amikor meg ahhoz a bizonyos hídhoz érünk, meglehet túl rozoga, hogy át lehessen kelni benne.
Más a véleményünk erről, de úgy kerek a világ, ha minden van benne.
Egyébként nem látom a megoldást, szerintem olyan probléma előtt állunk, amit nem tud igazán senki kezelni. Nem látom a végét, ezért van a félelem.
Szentatya !! Ne fosson !!!
Azt kell tennünk, amit Merkel mondott, aki nincs veszélyben/nem háborús övezetből jött, attól udvariasan el kell köszönni és dober dan ! Vagy secko jedno. Ez - szerintem - ennyire "bonyolult" !
@Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe: @Nyuszicsibe:
www.youtube.com/watch?t=28&v=9ZzLfLVQko0
Merkel nem arról híres, hogy egy lélzer-piszkos jános lenne, ami szavahihetőségét illeti .
Amúgy miből dereng Merkelnek, hogy nem jó boltot csinált ?
Arról tudok, hogy az elítéltekkel valóban nem bánnak kesztyűs kézzel.
A véletlenekben nem hiszek !
Egy a lényeg, hogy nincs semmi töketlenkedés.
Szóval honnan tudjuk, hogy nem elítéltekről van szó ?
@verum: ha ismét megpróbálnának bejutni Magyarországra, már van jól képzett "határvadász(?)" alakulatunk és pont !
-Attól nem tartok, hogy egy 7-10 tagú család, egy csömó gyerekkel, alkaidás, vagy iszlám államos kiképzést kapott volna !
Amúgy rettegni állampolgári jog. Álláspontom szerint ezekben a percekben indokolatlan és megalapozatlan a menekültek vonatkozásában.
A határvadászoktól azonban már "rettegek", mert nem szeretném, ha vér folyna bármely oldalon.
Az állampolgári jogommal meg élek, bármennyire megalapozatlannak tartod. ;-)
Ja ! Genetikailag ! Elvégre az arabok építettek haláltáborokat Európában, robbantották ki a II. vh.-t.
Van még egyéb fajelméletes, hibbant tanulmányod, vagy csak simán kölcsönvetted eszmetársaidtól ?
Egyébként milyen eszmetársakról beszélsz? Azokról, akik azt mondják, hogy hülye az aki nem érzékeli a veszélyt, süketen és vakon rohannak saját vesztükbe?
Az egyértelműen a KORMÁNY hibája, hogy nem regisztrált idegenek grasszálnak M. o útjain!
Aki nem kért menekült státuszt, az nem menekült. Azt haza kell küldeni!
Nem fokozni kell a problémát, hanem megoldani! Csak nem másra költötték el az e célra kapott pénzt?!
2) A menekülteket az illetékeseknek megfelelően tájékoztatni kell, mert az nem megoldás, hogy a már kijutottak neten adnak téves infókat az itt, vagy a még Szerbiában tartózkodó honfitársaiknak.
Eddig még soha senki sehol nem bizonyította be a bűnözés és a genetika kapcsolatát, ez még a pénzt és fáradtságot nem kímélő náciknak sem sikerült, pedig hajtották rendesen.
Persze az utódok oda tudnak verni rendesen elődeiknek, hamisításban, ferdítésben nagyot tudnak alkotni.
@Eriksson: Attól, hogy valamit állítunk, még nem jelenti, hogy igaz is ! Pontosan te vagy rá a példa és a hamis beállítású videód ! Az áldozattannak semmi köze a köznapi, sima, egyszerű fosáshoz !
-ha viszont elengedik őket, akkor az pont bátorítja őket a következő keménykedésre, ami bármi lehet..
közben nézem a tv adásokat... hát mit mondjak? eseménydús napokat élnek a rendőreink..
akár a migránsok terelése, akár a szurkolók rendszabályozása..
Cserében a migránsok elárulták suttogva Gyurcsánynak, hogy ők bizony migránsok -kisangyalom !
Elég ?
Mi bajod van a szövegértelmezéssel? A kő csak eltalálhatta a szélvédő tetejét - felső szélét -, miután az ökölcsapástól megrepedt. Hogy elrepedjen a szélvédő, azt nem a szélén, vagy ahhoz közel kell megütni, hanem attól beljebb. Egy 170-180 cm magas ember csak a szélvédő alját éri fel. Akkor vagy létrát támasztott a busznak, vagy valóban alacsonyan repülő menekültről beszélhetünk.
amúgy pedig:
a.disquscdn.com/get?url=http%3A%2F%2F113.imagebam.com%2Fdownload%2FD-wN3Amr8BQleozGroYFYQ%2F43273%2F432726485%2FA%2520%25283%2529.gif&key=22yALgmphOGE6k_oaxSqrw&w=600&h=169
Ezek után létrázott, vagy alacsonyan szállt a menekült? :-)
Tudod, penzert mindent,... "Szopunk, nyalunk, gombot varrunk!" (by Hofi)
A fizikaora neked annakidejen smafu vagy tiltott targy volt? Az a sokszorosan biztonsagi uveg (akar feszitett, akar ragasztott) kizarolag a KOZEPEN torheto be, ott is nagyon nagy ero kell hozza, legalabb egy feltegla, jol a kozepre celozva!
Nem furcsa, hogy a több hete úton lévő menekültek, valahogy nem akarnak fosztogatni, rabolni ?
MI LESZ HA A HAZAI NYOMORGÓ CIGÁNYOK ELINDULNAK-NEM CSAKKK LOPNI?@izo: AZOKTÓL RETTEGHETSZ,DE AZ ULTRÁK SE KUTYÁK -LÁTNÁDHOGYAN TÖRTEK ZÚZTAK A HÉTEN-de ha meglátnak egy injekcióstűt attól visítanak.
Most nezem a hirekben, hogy hogy fogadtak oket a nemetek...Meg az a szerencse, hogy most nem kell beleneznem az itteniek arcaba, nem kell valaszolnom a kerdeseikre, hogy : "MIERT? MIERT NEM KONNYITETTE MEG A MAGYAR KORMANY AZ ATHALADASUKAT?"
A migránst kelet volna megrongálni Röszkén.
Szemtelen mocskos arabja.
Ki a bánatos kérte,hogy idegyere ?
www.pecsma.hu/pecs-aktual/a-biro-szerint-a-rendor-rabolt/
Idős asszonyt rabolt ki a román vendégmunkás:
www.baon.hu/bacs-kiskun/kek-hirek-bulvar/idos-asszonyt-rabolt-ki-a-roman-vendegmunkas-611733
Hozzánk járnak rabolni a szlovák gengszterek:
www.blikk.hu/blikk_aktualis/hozzank-jarnak-rabolni-a-szlovak-gengszterek-2209797
Szerb maffia rabolt Móron:
tv2.hu/neoplayer/tv2/embed/111253_szerb_maffia_rabolt_moron_-_tenyek_riport.html
Lehet hörögnöd, hogy "szemtelen mocskos" magyarja, "szemtelen mocskos" magyar rendőre, "szemtelen mocskos" románja, "szemtelen mocskos" szlovákja, "szemtelen mocskos" szerbje, "ki a bánatos kérte, hogy idegyere"!
Írtam neked: - emeld ki tekintetedet a narancs színű tagkönyvből és ahogy másnak ajánlottad, nézz ki az óladból !
Ez az én elfogadásom.
Egy kérdést tennék fel neked.
Az a sok rendőr ki most kergeti a határon a migránsokat mikkor fogják ki fizetni nekik a túlóra pénzt és miből?
Mivel a költségvetésben nincs rá fedezet.
Vagy megint valamilyen szociális ellátás lesz megvonva ,vagy az EÜ-től vonnak el pénzt?
Mert a rendőröket kikel fizetni.
Tehát egy kicsi szíriát és irakot csak csak becsempésztek a hátizsákokban ide is...
..látszik, hogy semmilyen tisztelet nincs bennük az itteni rendszer felé...
Igazad van de ami folyik az mérhetetlenül bosszantó és kiábrándultan dilettáns amit a kormány az EU csinál.
Az éremnek hány oldala van?
@eszegfu: Köszönöm megtisztelő soraidat.
Új hozzászólás