Egy mondat mind fölött, Egy mondat kegyetlen, Egy a sötétbe zár, bilincs az Egyetlen. Ez pedig itt Deutsch Tamás mai mondata, annyira zseniális, hogy honnan van, az már nem is érdekes, de ha gondolják, olvassanak tovább.

Deutsch Tamás szerint fontos, hogy az internetről szóló nemzeti konzultáció nyomán olyan szakmai javaslatok kerüljenek a kormány elé november közepén, amelyekben a piaci szereplők, a nyilvánosság műhelyei, a nonprofit, a szakmai és érdekvédelmi szervezetek döntő része egyetért.

Az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos erről szerdán egy a digitális gazdaságról szóló szakmai fórum után beszélt az MTI-nek.

Az internetről és a digitális fejlesztésekről szóló nemzeti konzultációban – a legszélesebb körű társadalmi párbeszéd után – szakmai konferenciasorozat indult, a digitális ökoszisztéma valamennyi szereplőjét bevonva az InternetKon eredményei alapján készülő kormány-előterjesztés kidolgozásába. A szerdai fórumon a résztvevők a digitális gazdaság és a digitális közigazgatás fejlesztése témakörében egyeztettek.

Deutsch Tamás hangsúlyozta:

az elkövetkező időszak feladata, hogy a polgárok akaratnyilvánításának megvalósítását szolgáló kormányzati döntés-előkészítő előterjesztés elkészüljön.

A miniszterelnöki biztos fontosnak nevezte azt is, hogy az előterjesztés meghatározza, hogy a célok eléréséhez milyen jogi, költségvetési vagy kormányzati aktivitást érintő eszközök társíthatók.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.