Az Együtt szerint újra kell gondolni a határon túli magyarok választási szabályait, mert a jelenlegi rendszerben a 2018-as választásokon több tízezer szavazólap sorsa teljesen bizonytalan lesz.

A párt vasárnapi közleményében azt írta, a külhoni, magyarországi állandó lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok regisztrációja tíz évig érvényes, így ismételt regisztrálás nélkül is szavazhatnak több tízezren 2018-ban, függetlenül attól, hogy pontosítják-e a lakcímüket. Így szavazólapok tízezreinek útja válik teljesen ellenőrizhetetlenné, egészen a szavazatgyűjtő urnákig – írták.

A párt azt követeli a kormánytól, hogy haladéktalanul állíttassa le a Nemzeti Választási Iroda adatfrissítési akcióját, mert az a jelenlegi formájában csakis a 2018-as tömeges választási csalások lehetőségét készíti elő.

Az NVI korábbi tájékoztatása szerint a napokban több tízezer levelet küld ki a névjegyzékben szereplő határon túli magyaroknak, felkérve őket, hogy jelezzék az adataikban bekövetkezett változásokat, illetve regisztráljanak a névjegyzékbe, ha még nem tették meg azt.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Csizmás Kond: Aki nem rendelkezik Magyaraorszagi lakhatassal, es/vagy nem adozik Magyarorszagon az NE szavazhasson. Az utlevelet, es a kettos allampolgarsagot megtarthajta, az ellen egy szavam sincs. De ne dontse el hogy milyen politikai rezsim vezeti az orszagot. Persze nelkuluk a fideSSnek nem lenne 2/3, csak erre kelettek, es kellenek nekik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@Horizont: kihagytam a következményeit de ha itt lakik akkor a természetes...vagyis inkább szavazzon egy torokelvágó egy megkövező mint az aki az állampolgári esküje révén felvállalja a közös sorsot ?
Csizmás Kond
@Horizont: az a hány az egész...náluk a vallási törvény a legfontosabb és annak betartása ellen még soha nem hallottam egy muszlimtól sem hogy tiltakozott volna.
...és bort iszok...:)
...és az esküszöveg kezdete :
Az állampolgársági eskü szövege:

"Én, ... esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. Magyarországnak hű állampolgára leszek, az Alaptörvényt és a jogszabályokat tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen."
Csizmás Kond
@Horizont: Az egy hivatalos fogadalom amit törvény rögzít. Nem kell betartani de ha olyant teszel ami ellenkezik az ott leírtakkal azért büntethető vagy...nem úgy a libán
...és ateista nincs csak nem tudja megmagyarázni a hitét...azt hiszi majomból lett...és erre csak későn jött rá...:)
Csizmás Kond
@Horizont: ...az libanoni...csak egy a sok közül aki úgy élhet úgy dolgozhat úgy adózhat és sokak szerint úgy szavazhatna is hogy nem köti semmi törvényes valami ide a megélhetésén kívül ide ...
...ismét lassulsz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.